„Mérhetetlen csalódás” – az olasz bal oldal vetett véget a magyar álomnak

image 6483441 (4)
2022.06.30. 06:42
Hiába akartuk jobbra tolni az akcióikat, nem működött az előzetes meccsterv – Märcz Tamás szövetségi kapitány taktikai részletekről, felelősségvállalásról, váratlanul nagy nyomásról beszélt a férfi vízilabda-válogatott Olaszország elleni veresége után. Az elbukott negyeddöntővel eldőlt, hogy az 5. helynél legjobb esetben sem végezhet előrébb az előzetesen aranyesélyesnek titulált csapat. A főszereplők értékelték a történteket.

„A vereség elsősorban mindig a szövetségi kapitány felelőssége, én készítem fel a csapatot, én mondom meg, milyen taktikát választunk. Ez most is így volt, de nem állítanám, hogy minden előzetes elképzelésünket meg tudtuk volna valósítani. Az olaszok egyáltalán nem engedték meg, hogy olyan mederbe tereljük a mérkőzést, mint szerettük volna” – állt az újságírók rendelkezésére Märcz Tamás, a férfi pólóválogatott szövetségi kapitánya a 11–10-re elvesztett negyeddöntő után.

„Elsősorban a jobb oldalukra szerettük volna terelni a lövéseket, Di Somma irányába. De nagyon kevésszer sikerült oda tolnunk a labdát, amikor pedig igen, főleg a meccs végén, Echenique onnan is átlőtt minket. Számítottunk arra is, hogy kemény, test a test elleni harcok lesznek, ezek pedig rengeteg fórhátrányos szituációt hoznak majd magukkal, aki hatékonyabb lesz emberelőnyben, az eldöntheti majd a meccset. Ezek a lehetőségek meg is voltak, és egész jól le is védekeztük őket, de az olaszok is. Valljuk meg, sok volt a ki nem kényszerített hiba, a pontatlan passz, a rossz ütemben centerbe játszott labda. Türelmetlenek voltunk, talán kicsit jobban meg is nyomott minket a tét, mint az olaszokat. A végén már futottunk az eredmény után, hiába jöttek meg a gólok, késő volt” – értékelt.

Nem erről álmodtak

A csapatkapitány Varga Dénes letargikusan, többször is a szavakat keresve nyilatkozott.

„Egészen más lett a meccs képe, mint amire előzetesen számítottam. Pontosan a tükörképe volt annak, amiről előzetesen beszéltünk, és amire igyekeztünk felkészülni. Azt gondoltuk, nagyon megnyomják majd az elejét, akár gólokkal is vezethetnek a második negyedre, onnan viszont majd visszajövünk és a végét fizikálisan és mentálisan is jobban bírhatjuk majd. Tudtuk, hogy türelmesen kell játszanunk és minél pontosabbnak lenni elöl. No ez az a két dolog, ami nem működött” – vette át a szót a jelenlegi keret utolsó aktív olimpiai bajnoka.

„Nem csináltunk semmi extrát. Készültünk a legeredményesebb játékosaikból, arra, hogy próbáljunk kiemelten odaérni rájuk, de ezeket a lehetőségeket is elnéztük – utalt a szövetségi kapitány által is említett, az átlövésekben, befejezésekben gyengébbnek ígérkező olasz jobb oldalra sikertelenül kitolt akciókról. – Di Fulvio olyan helyzetekből is gólokat szerezhetett, amelyekről pontosan tudtuk, hogy lőni fog, mégse sikerült blokkolnunk, megzavarnunk. Egyszerűen nem voltunk elég élesek, ez okozta a vesztünket.”

„Egy dolog motivál a hátralévő négy napban, ez pedig a közönség. Muszáj megpróbálnunk kiszolgálni őket. Persze senki nem az ötödik helyről álmodott, igazából sem az ötödik, sem a nyolcadik helyért nem jár egy újabb érem. Fáradt is vagyok, az egész csapaton ezt érezni, de valahogy össze kell szedjük magunkat ezután az este után. Csapatkapitányként fontos feladatom, hogy felrázzam a társaságot, de bízom abban, hogy nem egyedül kell majd ezt véghez vinnem. Ma tényleg csak levezetni és pihenni szeretnék már” – tette hozzá a 35 esztendős Varga.  

Most az ötödik hely a cél

Manhercz Krisztián a könnyeivel küzdve próbálta megválaszolni a kérdést, hol csúszott félre a meccs, és így a négy közé jutás.

„Nagyon rosszul játszottunk, elkapkodtuk a helyzeteinket, emiatt aztán nem is tudtuk kihasználni a lehetőségeinket. Jól kezdtünk, de aztán fokozatosan átvették az irányítást, a meccs második felében pedig már a védekezésünk sem működött. Végig csak futottunk az eredmény után, úgyhogy azt kell mondjam, teljesen megérdemelten nyertek az olaszok” – jelentette ki.

„Nem tudom egyetlen momentumhoz kötni, hol fordult át a meccs lélektana. Egyszerűen élesebbek voltak. Valahogy azt éreztem belülről, többet blokkolnak, a kapusuk is mindenre odaér. Az emberelőnyök kihasználásában is gyatrák voltunk, pedig rengeteget gyakoroltuk. Előzetesen azt gondoltam, jók leszünk ma, itt van öt-hatezer ember, akiket ki kellett volna szolgálni. Mérhetetlen csalódás a mai teljesítményünk” – mondta a meccsen két gólig jutó Manhercz. 

A magyar válogatott a Varga által is említett 5. helyért küzdhet a továbbiakban. Első lépésként pénteken az Egyesült Államokat kell legyőzni ahhoz, hogy legalább erre legyen sanszunk.

Csütörtökön a női pólótorna programjával folytatódik a FINA-vb, Bíró Attila csapata kedden Ausztrália legyőzésével jutott a legjobb négy közé, az elődöntőben pedig Hollandiával mérkőzik.

A találkozó 21 órakor kezdődik a Hajós Alfréd Sportuszodában.

Érdekesség, öt éve, a 2017-es vizes vb-n épp fordítva alakultak a dolgok, akkor a női szakág képviselői botlottak el a nyolc között, míg a férfiak nemcsak a négy közé jutottak be, de egészen a döntőig meneteltek.

FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG
FÉRFI VÍZILABDA
Negyeddöntő
Magyarország–Olaszország 10–11 (3–2, 2–4, 1–2, 4–3)
Korábban
Spanyolország–Montenegró 7–6 (2–1, 3–2, 1–2, 1–1)
Horvátország–Szerbia 14–12 (1–1, 4–3, 5–5, 4–3)
Görögország–Egyesült Államok 16–11 (3–1, 4–6, 3–0, 6–4)

Az Indexen kiemelt figyelemmel követjük a hazai vizes világbajnokságot, mellékletünkben minden fontos információt megtalál az eseményt illetően!

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)