„Vért kellett pisilnünk” – az ausztrálverés kulisszatitkai női pólósainktól

PAP 1166
2022.06.29. 05:37
Az ausztrálok mellett némi idegességgel is meg kellett küzdenie a magyar női vízilabda-válogatottnak kedd este a Hajós Alfréd Sportuszodában, ám végül nem akadt olyan akadály, amelyet ne tudott volna leküzdeni Bíró Attila csapata. A hazai rendezésű világbajnokság negyeddöntőjében elért 7–6-os győzelem után a szövetségi kapitány mellett a kiváló kapusteljesítményt nyújtó Magyari Alda, a meccs legjobbjának választott Rybanska Natasa, valamint a három góljával ismét főszerepet vállaló csapatkapitány, Keszthelyi-Nagy Rita értékelt.

„Nem tudok rá jobb szót mondani, nem hittem, hogy ennyire gennyes lesz. Ez a csapat sokszor megmutatta már, hogy tud jól vízilabdázni, most pedig megmutatta azt is, hogy küzdeni és harcolni is tud. Ez egy kiszenvedett, kibrusztolt siker volt. Szabályosan ki kellett erőszakolni – kezdte értékelését Bíró Attila, a válogatott szövetségi kapitánya a 7–6-ra megnyert negyeddöntő után. – Fantasztikusan védekeztünk, (Magyari) Aldának rengeteg segítséget adtunk, ő pedig bebizonyította, hogy ilyen helyzetekben szenzációs védésekkel hálálja meg a társak melóját. Közel hibátlan volt, amit hátul nyújtottunk – az első negyed két centergólja kivételével elégedett vagyok. Elöl nyilván van miben javulnunk, de a hollandok elleni teljesen más meccs is lesz majd!”

„Az olimpiához képest nagyon más a holland csapat. A fizikai küzdelmet tekintve hasonló játék lehet, de taktikailag még nagyobb csata vár majd ránk. Picivel jobb egyéni teljesítmény fog kelleni mindenkitől ahhoz, hogy nyerhessünk. De ha megvan ez a kis plusz, főleg előrejátékban, higgadtságban, koncentrációban, akkor eredményesek lehetünk ellenük is” – tekintett előre Bíró.

„A meccs elején feszültek voltunk és türelmetlenek, de ezen egy pont után sikerült továbblendülni – mondta a csapatkapitány, a találkozó legeredményesebb magyar játékosa, Keszthelyi-Nagy Rita. – Az biztos, hogy az elődöntőben ennél több fog kelleni, de az is az, hogyha ilyen védekezést hozunk, ha ennyi blokkot tudunk hozzátenni a közöshöz, akkor elöl mindig lesz egy-egy ember, aki betaláljon majd. Egyelőre nem gondolkoztunk a hollandokon, a mi meccsünk előtt nem sokkal derült ki, hogy ők jönnek majd, mi viszont végig az ausztrálokra igyekeztünk koncentrálni. Most levezetünk, alszunk, pihenünk egyet, aztán holnap reggel, friss fejjel elkezdünk velük is foglalkozni. Két edzés, két videózás vár ránk szerdán, a legjobb tudásunk szerint készülünk fel arra az elődöntőre, azt pedig majd meglátjuk, mit tudunk kihozni belőle!”  

Remélem, az összes kapufánkat ellőttük erre a tornára – vette át a szót Vályi Vanda, aki négy ráúszásból hármat ezúttal is megnyert a magyar csapatnak. – De tegyük hozzá, jól is védett az ausztrál kapus, a meccs végén pedig nekünk is akadt szerencsénk a léccel. A meccs tanulsága, hogy nem kell túlgondolni a dolgokat, azok a helyzeteink mentek be többnyire, amelyeket egyszerű séma alapján játszottunk le.”

„Ez sem volt egyszerű, de ennél százszor keményebb meccs lesz a csütörtöki, már csak a nagyobb tét miatt is. Arra viszont építhetünk, hogy az utóbbi időben a hollandokat többször is megvertük, még ha ebből nem is következik azonnal, hogy a következő összecsapásunkon is nyerni fogunk. De mégis talán úgy vágunk neki ennek az elődöntőnek, hogy a minimális mentális előny nálunk van.”

A meccs legjobbjának azt a Rybanska Natasát választották, aki két gólja mellett több remek blokkal is jelentkezett – az egyikkel ráadásul a meccs hajrájában, egygólos magyar vezetésnél, így látványos szerepet vállalt a győzelemben.

„Volt bennünk némi feszültség, de nem hiszem, hogy emiatt lettünk volna pontatlanabbak. Inkább egyszerű bizonyítási vágyról volt szó, nagyon szerettünk volna nyerni, önmagunk és a közönség miatt is. Örülök, hogy bement a végén a próbálkozásom, főleg, mert előtte volt egy hasonló kísérletem, ami kimaradt. A társak viszont biztattak, bíztak bennem, és ez rengeteget számított. Az egész meccs ilyen volt, minden gólért vért kellett pisilnünk” – mondta Rybanska, aki szerint ennek ellenére sem lehetett kérdés, összejön-e a győzelem.

„Ötödjére is elképesztő élmény volt ez a hangulat. Hihetetlen, kimondhatatlan érzés, libabőrös voltam a Himnusz alatt, és az egész meccset eksztázisban játszottam le. Nem is éreztem a fáradtságot, csak most, ahogy itt állok, kezd kijönni kicsit. De már alig várom a következőt!"

„Hogy mi lehet a hollandok ellen? Nem tudom, de ebben a pillanatban nem is számít!” – tette hozzá.

A győzelemhez kiváló kapusteljesítmény is kellett, Magyari Alda két negyedet is kapott gól nélkül hozott le, ráadásul egyenlő létszám mellett az egész meccsen egyetlen akcióból szerzett találatot sem engedett az ausztráloknak.

„Egy percig nem fogom jobb vagy rosszabb kapusnak gondolni magam a két kapott gól nélküli negyed miatt. Abban viszont biztos vagyok, hogy számukra demoralizáló érzés lehetett közel húsz percig egyetlen gólt sem szerezni” – fogalmazott az UVSE válogatottja.

A kapus arról is beszélt, egy apró hátránya akad a szurkolók által teremtett óriási hangulatnak…

„Néha nehéz őket túlkiabálni, de ez legyen a legkisebb gond – jelentette ki széles mosollyal. – Néha úgy érzem, velük együtt irányítom a védelmet. Nagyon fel tudja dobni a csapatot a hangulat, amit teremtenek. Ezt egyszerűen érezni kell, kicsit olyan, mintha egy nagy hullám, aminek, ha fel tudsz ülni a hátára, egész messzire el tud vinni. Remélem, hogy tudunk még a mainál is sokkal, de sokkal jobb dolgokat mutatni nekik.”

S hogy mi lehet a végső cél?

„Dobogóra akarunk állni” – mondta két lábbal a földön maradva a 21 esztendős kapusklasszis.

Csütörtökön egy hollandveréssel biztossá is teheti ezt a célt a magyar női pólóválogatott… A mieink elődöntője 21 órakor kezdődik majd a Hajós Alfréd Sportuszodában.

FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG
NŐI VÍZILABDA
Negyeddöntő
Ausztrália–Magyarország 6–7
 (3–2, 0–1, 0–2, 3–2)
Hollandia–Görögország 12–7 (3–1, 3–2, 3–3, 3–1)
Egyesült Államok–Spanyolország 13–8 (3–3, 3–2, 5–3, 2–0)
OlaszországFranciaország 17–7 (3–2, 4–1, 6–1, 4–3)


Az elődöntő párosítása
Hollandia–Magyarország
Egyesült Államok–Olaszország

Az Indexen kiemelt figyelemmel követjük a hazai vizes világbajnokságot, mellékletünkben minden fontos információt megtalál az eseményt illetően!

(Borítókép:  Papajcsik Péter / Index)