Ez nem futball, Argentína nem is jelenthet akadályt!

D KOS20220624038
2022.06.25. 07:05
A női vízilabda-válogatott tagjai belülről közel sem élték meg olyan simának a Kanada elleni, kulcsfontosságú csoportmérkőzést, mint az a végeredményből következne – erről beszélt többek között Keszthelyi-Nagy Rita és Gurisatti Gréta is a 11–7-es magyar sikert hozó világbajnoki meccs után. Leimeter Dóra szerint edzésnek jó lehet az argentinok elleni mérkőzés.

„Bárcsak azt mondhatnám, hogy így terveztük végig a meccset, de egy nemzetközi vízilabda-mérkőzést nem lehet úgy felépíteni, hogy előre eldöntöd, a végére nyíljon ki az olló és megnyered simán – állt meg az újságírók előtt Bíró Attila szövetségi kapitány néhány perccel a Magyarország–Kanada (11–7) mérkőzés vége után. – Ez a kanadai csapat hétfőn az olaszok ellen is megmutatta, hogy komoly játékra képes. Ugyanakkor sokkal jobbak voltunk, mint két napja. Akkor kicsit gyengébbek voltunk védekezésben, illetve szoknunk kellett a játékvezetést is.”

„Ma már jobban hoztuk azt, ami a játékvezetői ítéletek kivédéséhez is kell, nemcsak az ellenfél megállításához. Többet zónáztunk, mint az olaszok ellen, ezáltal kevesebb kiállítást fújtak ellenünk, kevesebbet kellett fórhátrányt védekeznünk, így pedig több erőnk jutott arra, hogy minden más gördülékeny legyen” – mondta.

A mieink már az első két negyedben is jóval több helyzetet alakítottak ki, mint a kanadaiak, ám ekkor még a befejezésekkel akadtak gondjaink – erről beszélt a meccs utáni értékelésében Leimeter Dóra is.

„Érzésre már az első két negyedben is sok lehetőségünk volt és egy picit pontosabb befejezésekkel két-három góllal megléphettünk volna már a meccs első felében – vette át a szót a két gólig jutó BVSC-s. – A támadásépítést ott még kicsit túlgörcsöltük, viszont a védekezésünk végig jó volt. Azt gondolom, a győzelem az utóbbin múlt, ha elől nem is ment minden gördülékenyen, hátul nem kaptunk gólt. Ebből tudtunk építkezni aztán elől. Az igazat megvallva egy egygólos győzelemnek is nagyon-nagyon örültünk volna, de nyilván jobb érzés, hogy összességében egy ilyen magabiztos játékkal tudtuk behúzni. Túlzás lenne azt állítani, hogy könnyű meccs volt, de a végén szerencsére nem kellett nagyon izguljunk.”

A meccs legjobb játékosának a három gólja mellett több látványos gólpasszt is kiosztó Keszthelyi-Nagy Ritát választották.

„Nem volt könnyű összekapni a társaságot az olaszok elleni vereség után, de összességében jól sikerült. Azt beszéltük a szerdai után, hogy sokkal többet kell blokkolnunk, hogy ezzel is segítsünk Aldának. Az ő védekezésükből is jól felkészültünk, ennek is köszönhető, hogy a meccs elején több lefordulásból szerzett gólunk is volt. Összességében biztató volt ez, nem is feltétlenül a sziporkázó játék, mint inkább a csapatként nyújtott erőfeszítés miatt. Az olaszok ellen is előre megbeszéltük, kik azok a kulcsjátékosok, akiket szeretnénk a kipontozódás szélére sodorni, vagy akár azon is túl. A meccs elején el is végeztük a munkát, de utána nem tudtunk élni vele. Ez csalódás volt. Ma viszont ebben is hatékonyabbak voltunk” – fogalmazott a csapatkapitány.

Gurisatti Gréta szerint kulcsfontosságú volt, hogy Kanada balkezeseit minél korábban sikerült kivonni a játékból. A vb után az FTC-hez szerződő játékos ezzel egyúttal el is árulta, mely játékosokra gondolt Keszthelyi...  

„Nem volt ez olyan sima, ahogy az eredmény mutatja. Nagyon sok energiát kellett beletennünk a meccsbe, hogy a vége így alakuljon – értékelt Gurisatti. – Fizikálisan a harmadik negyedre teljesen felőröltük őket, ehhez kellett az is, hogy a két legjobb játékosukat, a két balkezest sikerült már az elején személyi hibákba kényszeríteni és így kivenni a játékból. Ha ők többet vannak a medencében, más lehetett volna a kanadai játék képe, így viszont nagyon egyoldalú volt. Nagyon kapásra szorultak, és hála istennek, nincsenek olyan jó lövőik. Most rendben volt a védekezésünk is, az olasz meccs után néztük, hogy összesen négy blokkunk volt, miközben az olimpián például egy jobb meccsen nyolc-tíz is volt. Ma szerintem már az első negyedben összejött a négy jó blokk, és utána is volt bőven. Amikor pedig esetleg nem ért oda egy kéz, ott volt Alda” – dicsérte a társakat a volt dunaújvárosi.

„Szerintem is a védekezésünknek köszönhetjük a győzelmet. Ha így tudunk védekezni a következő meccseken is, nem lehet gond, mert az látszik, hogy elől szinte mindent meg tudnak oldani a lányok – jelentette ki a válogatott első számú kapusa, Magyari Alda. – Őszintén megvallva az olasz meccsen nem éreztem azt, hogy valóban én lettem volna a kapuban. Az igazi Magyari hiányzott. Ma már voltak jó pillanatok, amikor meg-megmutatta magát, de még sok van hátra és sok van bennem is.”

A győzelem a folytatás szempontjából egyáltalán nem volt mellékes. Vereség esetén a legjobb négyre is esélyes Hollandiával találta volna szemben magát a magyar válogatott a negyeddöntőért folyó keresztjátékban. Így viszont a pipacsosoktól 29–6-ra kikapott argentinok jönnek vasárnap...

„Még egyáltalán nem foglalkoztunk Argentínával, persze azt tudtuk, hogyha megnyerjük ezt a meccset, jó eséllyel ők lehetnek az ellenfeleink a keresztjátéknál. Hogy az águnk így könnyebb vagy sem, teljesen mindegy. Argentína talán nem lehet akadály olyan értelemben akadály, mintha futballban játszanánk velük – bár lehet, a mostani fuballválogatottunk is komoly ellenfél lenne számukra –, így a fókusz holnap reggeltől már az ausztrálokon lesz és a negyeddöntőre igyekszünk minél alaposabban felkészülni” – tette hozzá Bíró Attila.

„Nem lett volna rossz pihenni, de az sem gond, hogy játszanunk kell. Így legalább nem esünk ki a ritmusból. Ha más nem, mint edzésjáték, biztos hasznunkra lesz a vasárnapi mérkőzés is” – mondta Leimeter.  

A sors szeszélye, hogy a nyolcaddöntőben aztán azokkal az ausztrálokkal találjuk szembe magunkat, akikkel közösen edzőtáborozott, így pedig többször is kétkapuzott a magyar válogatott.

„Az argentinokkal szemben ők nem lesznek ismeretlenek. Nagyon erősen, fizikálisan azt mondom, még talán az amerikaiaknál is keményebbek. Kifejezetten jókat meccseltünk velük, még úgy is, hogyha a nap végén a taktikai edzés és az extra úszás után játszottunk” – jegyezte meg Gurisatti Gréta.

A Magyarország–Argentína női vízilabdameccs az előzetes tervek szerint vasárnap 18 órakor lesz majd a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában. 

FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG
Női vízilabda
Csoportkör, A csoport, 3. forduló
Magyarország–Kanada 11–7 (2–1, 3–3, 4–0, 2–3)
Korábban

Olaszország–Kolumbia 31–5 (5–2, 7–0, 6–2, 13–1)

A csoport végeredménye: 1. Olaszország 5 pont, 2. MAGYARORSZÁG 4, 3. Kanada 3, 4. Kolumbia 0 

(Borítókép:  Bíró Attila szövetségi kapitány a vizes világbajnokság női vízilabda tornáján az A csoportban játszott Magyarország–Kanada-mérkőzés szünetében a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2022. június 24-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)