Csisztu Zsuzsa és Szöllősi György is főnök lett Rómában

2022.10.05. 14:52
A Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) római tisztújító kongresszusán – a legmagasabb szavazatszámmal, a lehetséges 102-ből 96 vokssal – alelnöknek választotta Csisztu Zsuzsát, a Magyar Sportújságírók Szövetsége alelnökét. A Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György pedig ismét az AIPS Europe alelnöke lett.

Az új vezetőség első ülésén Charles Camenzuli elnök a vb-tagok közül újra a posztot 2019 óta betöltő Szöllősi Györgyöt jelölte alelnöknek. A végrehajtó bizottság egyhangú döntéssel elfogadta a javaslatot, így 2026-ig a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) elnöke lesz az AIPS Europe egyetlen alelnöke – olvasható az MSÚSZ beszámolójában.

Amikor öt éve bekapcsolódtunk az AIPS vezető testületeinek munkájába, kijelentettük, hogy a régi magyar sportújságírók nyomdokaiba kívánunk lépni, akik ott voltak a szervezet megalakulásánál, 1924-ben Párizsban, kongresszusokat rendeztek, vezető tisztségeket töltöttek be, és néhány évig Budapesten székhelyet is biztosítottak az AIPS-nek. Azóta rendeztünk regionális, európai és világkongresszust, valamint AIPS Sportmédia-díjátadó gálát, továbbá elnyertük az alelnöki megbízatást a kontinentális és a globális szövetségben is. Gratulálok Gianni Merlo és Charles Camenzuli elnök uraknak, Csisztu Zsuzsa alelnök asszonynak a megválasztásukhoz, köszönjük a magyar és a többi, csaknem száz nemzeti sportújságíró-szövetség támogatását

– nyilatkozta Szöllősi György, aki 2015 óta vezeti az MSÚSZ-t, 2017-ben lett az AIPS Europe vezetőségének tagja, 2019-ben alelnöke.

Nagyon nagy megtiszteltetésnek és a nemzetközi sportújságíró-világtól kapott hatalmas szakmai elismerésnek érzem, hogy az öt pályázó alelnökjelölt közül engem választott meg legtöbb szavazattal az AIPS globális közössége. Harminc év sportújságírói munkája nyugszik ebben a sikerben, és nagyon örülök, hogy az AIPS alelnökeként a jövőben világszinten is az eddigihez hasonló energiával és elkötelezettséggel képviselhetem a hivatásunkat a nemzetközi közösségben, és segíthetem a legjobb tudásom szerint a magyar sportújságírás és a magyar sportdiplomácia ügyét a globális szintéren

– mondta a választás után Csisztu Zsuzsa.

Az AIPS ötödik ciklusra is elnöknek választotta az egyedüli jelöltként induló olasz Gianni Merlót – tájékoztatott az MSÚSZ.