Súlyos csapásról ír a német média, amit a Mol Fehérvár mért a Kölnre

K EPA20220818291
2022.08.19. 06:44
Ilyen is ritkán fordul elő: magyar futballcsapat bravúrja vezető hír tud lenni a rangos német portál, a Kicker címoldalán! Ehhez persze az kellett, hogy Michael Boris edző gárdája 2–1-re győzzön Kölnben 45 000 néző előtt a Konferencia-liga playoffjában.

Öt év után tért vissza a Köln az európai porondra, de a piros lap és az ezt követő vereség nagyon nehéz helyzetbe hozta a csapatot a visszavágó előtt.

Ez a Kicker rezüméje a csütörtök esti meccsről. Amelyen eleinte minden a tervek szerint haladt, de aztán Chabot piros lapja feje tetejére állította a mérkőzést.

Súlyos csapás a Konferencia-liga-playoff első mérkőzésén: a létszámhátrányban játszó Köln vereséget szenvedett a Fehérvártól – ez a Kicker főcíme.

A lap szerint teljesen jogos volt Chabot kiállítása, aki a 20. percben utolsó emberként faultolta az exherthás Dárdait. Ettől kezdve a magyarok kezdeti 5-4-1-es defenzív felállása módosult, Steffen Baumgart, a Köln vezetőedzője pedig védekező szisztémára állította át csapatát. Ám a magyarok Dárdai vezérletével fordítottak, és kedvező helyzetbe kerültek.

Jonas Hector, a Köln csapatkapitánya így fogalmazott:

A második bekapott gól fölösleges volt, nem lett volna szabad bekapnunk, még úgy sem, hogy Dárdai tényleg nagyszerűen eltalálta a labdát. A visszavágón fordítanunk kell, hiszen tíz emberrel is fölényben játszottunk.

A Kölner Stadt-Anzeiger címlapján Steffen Baumgart fogja a fejét elkeseredésében, és ebben a fotóban minden benne van, legalábbis a házi szemszögéből. A helyi lap is kiemeli, milyen nagyszerű gólt rúgott Dárdai Palkó:

 Dárdai gólja 2:32-nél.

A sofascore.com leosztályozta a játékosokat, a legmagasabb érdemjegyet Budu Zivzivadze, az első vendéggól és a második találatot megelőző gólpassz szerzője kapta, 8,1-es a tízes skálán, őt Dárdai Palkó – a kiállítás előidézője és a győztes gól gazdája – követi 7,4-es osztályzattal.

A honlap azt is kiemeli, hogy a meccs előtt 1,14-szeres pénzt kaphatott az a fogadó, aki a Köln győzelmére tett, aki viszont a Vidire fogadott, az egy euróra tizenkettőt kapott! Ekkora volt a különbség a két csapat esélyei között, és a site azt is kiemeli, hogy amikor 1,14-es oddsot kap az egyik csapat, akkor az esetek 99 százalékában győz!

Hát most az az egy százalék jött be…

(Borítókép: Dárdai Palkó, a Mol Fehérvár FC és Benno Schmitz, a Köln játékosa (b) a labdarúgó Konferencia-liga negyedik selejtezőfordulójának első, 1. FC Köln–Mol Fehérvár FC mérkőzésén Kölnben 2022. augusztus 18-án. Fotó: Friedmann Vogel/MTI/EPA)