Szájba vágták, megszégyenítették a keleti bajnokot

GettyImages-1240778842
2022.05.20. 08:31 Módosítva: 2022.05.20. 09:51
Mit tesz két alapember felépülése! Al Horford és Marcus Smart, a Boston Celtics két kulcsjátékosa újra hadra fogható volt, és meg is lett ennek az eredménye, az NBA rekordbajnoka 127–102-re lelépte a Miami Heat együttesét a keleti főcsoportdöntő második mérkőzésén, Floridában. Ezzel nemcsak kiegyenlítette az állást, hanem el is ragadta a pályaelőnyt az alapszakasz keleti bajnokától.

Ment itt szépen a ködösítés! Csütörtök délelőtt Marcus Smart neve mellett még csak a probable (valószínű) jelző volt látható, Al Horford állapotát pedig éppenhogy csak „upgrade-elték”, azaz felhúzták doubtfulból (kétes) questionable-re (kérdéses).

Természetesen estére mindketten villámgyorsan meggyógyultak, így a Boston Celtics teljes fegyverzetében állhatott ki a Miami Heat ellen az NBA keleti főcsoportdöntőjének második mérkőzésére a gyönyörű, tengerparti FTX Arenában. Szükség is volt erre, mert az első összecsapáson szárnyaszegett volt az apai ágon nigériai származású edző, Ime Udoka csapata, és 118–107-re kikapott. 

Ám hiába volt ott a kezdőben Horford és Smart, minden ott folytatódott, ahol kedden abbahagyták, négy és fél perc elteltével 18–8-ra elhúzott a Heat. Akkor Udoka időt kért, és csak annyit mondott: „Ébredjetek fel!”

 Jayson Tatum triplái ültek

És a fiúk felébredtek. Olyannyira, hogy kivágtak egy 17–0-s szériát – sorozatban bevágtak öt triplát –, és az első negyed végén már a vendégek vezettek 35–24-re, majd félidőben 70–45-re, és lényegében el is döntötték a meccset, puszta formalitássá silányítva a második félidőt. A negyedik negyedben már 34 ponttal is vezetett a 17-szeres bajnok Boston, csak azért lett 25 pont a vége, mert Udoka beküldte a cserék cseréit is. A szokásos duó, Jayson Tatum és Jaylen Brown 27, illetve 24 pontot szerzett, Smart 24 ponttal, 12 gólpasszal és 9 lepattanóval majdnem tripla-duplát csinált, Horford is összeszedett 10 pontot 4/4-es hibátlan mezőnymutatóval. Grant Williams és Payton Pritchard most csere volt, de nagyon kellett a 19, illetve 10 pontjuk, meg az, hogy az első meccsen gyakorlatilag öttagú Celtics-rotáció most kibővült héttagúra. A Boston húsz, a Miami tíz triplára volt képes.

Nem vitás: Marcus Smart volt a mezőny legjobbja

Kijöttek az időkérésük után a pályára – mondta Bam Adebayo, a Heat centere. – És jól szájba vágtak minket.

Jimmy Butler, aki az első meccsen 41 pontot dobott, most is jól játszott – egyetlenként a hazaiaktól, 29 pontjával –, és tárgyilagos volt:

Ez most fájt – mondta. – Megpróbáltak megszégyeníteni bennünket, és meg is szégyenítettek. Egyszerűen jobban kell játszanunk.

Erre szombat este lesz meg a lehetőségük, a harmadik meccsen, de már Bostonban, a TD Gardenben.

(Borítókép: Marcus Smartnál, a Boston Celtics játékosánál a labda a Miami Heat elleni mérkőzésen Floridában 2022. május 19-én. Fotó: Issac Baldizon/NBAE via Getty Images)