Gyönyörű környezetben, a Rukkel-tó partján várják a futás szerelmeseit

rukkel tó
2022.05.19. 11:21
Szombaton rendezik meg az I. Rukkel-tavi MÉRFÖLD futást. A helyszín egy gyönyörűen kialakított vízparti környezet, egy strand és csúszdapark, ahol még egy wakeboardpálya is van – derül ki a szervezők közleményéből.

A verseny érdekessége, hogy nem a szokásos öt kilométer, tíz KILOMÉTER, huszonegy KILOMÉTER Vagy maratoni távon indulhatnak a nevezők, hanem mérföldekben mérik a versenyszámokat.

A Rukkel-tó körbefutása éppen egy mérföld, így nem is volt kérdés, hogy mi lesz a rendezvény fő vezérvonala.

A RUN GUIDE Budapest szervezői csapata mindig igyekszik valami újdonságot, valami pluszt belevinni a sportrendezvényeibe, hogy minél maradandóbb élményt szerezzen mindenki számára. Négy egyéni és két váltó versenyszámot álmodtunk meg. Az egyedül futók egy mérföldön, két mérföldön, egy plusz két mérföldön és hét mérföldön próbálhatják ki magukat, míg a csapatban teljesítők 2x7 mérföld, illetve 4x1 mérföld váltókban mérhetik össze a tudásukat

– áll a közleményben.

Az újító versenyszámok mellett készülnek érdekes és izgalmas kiegészítő programokkal is, hogy a futók mellett a kísérők és a szurkolók is jól érezzék magukat. Lesz közös bemelegítés a rajtok előtt, és lesz közös nyújtás is a futamok után. A rajtok között egy élő Rockabilly-duó fogja szórakoztatni a közönséget, de lesz egy igazán motiváló, sporttal kapcsolatos előadás is.

Bővebb információt a szervezők Facebook-oldalán olvashatnak.