Zseniális varázsló gyártja a pénzt a világ egyik legkreatívabb futballklubjánál

GettyImages-1237075507
2022.05.16. 20:46
„113 évesek vagyunk, ebből 111 évet Haaland nélkül éltünk le. Ezután is lesz valahogy.” Ezekkel a szavakkal kommentálta Hans-Joachim Watzke, a Borussia Dortmund ügyvezető igazgatója Erling-Braut Haaland távozását a Manchester Cityhez. Watzke 17 éve vette át a Ruhr-vidéki egyesület pénzügyeinek irányítását, és ez idő alatt romjaiból felvirágoztatta a fekete-sárgákat.

2011. május 15-ét írtunk, hajnali hat óra volt, és én egy teherautó ülésén ébredtem. Fogalmam sem volt, hol vagyok, kitántorogtam a garázsból, és látom, hogy egy kihalt gyártelepen vagyok, a távolban pedig egy férfi botladozik. Ráfütyültem – elég hangosan tudok fütyülni –, a férfi megfordult, és akkor ismertem rá Aki Watzkéra.

Így emlékezett Jürgen Klopp a tizenkét évvel ezelőtti másnapos hajnalra, amely a Borussia Dortmund 3–1-es győzelmét követte az Eintracht Frankfurt ellen, majd a meccs utáni féktelen ünneplésre, hiszen a csapat mégiscsak bajnok lett, nyolc pontot ráverve az ezüstérmes Bayer Leverkusenre. A  tántorgó alak a távolban pedig nem más volt, mint Hans-Joachim Watzke, a klub ügyvezető igazgatója, aki három évvel Klopp Dortmundba szerződése előtt, 2005-ben lett  a Borussia CEO-ja. 

A történet egyébként olyan regényesen folytatódott, ahogy elkezdődött: Klopp és Watzke kibotorkált az országútra, elkezdtek stoppolni, és egy rozoga furgon meg is állt.

Egy török vezette, mondtam neki, hogy vigyen be minket az Olaszhoz – az egy olasz étterem Dortmund belvárosában –, de ő azt mondta, hogy nem visz. Valószínűleg látta, milyen állapotban vagyunk. Erre én elővettem 200 eurót, mire azt mondta, mégis elvisz. Beszálltunk, én elbóbiskoltam, majd szürreális kotkodácsolásra ébredtem. De nem álmodtam, tényleg kotkodácsolás volt. A török ugyanis tyúkokat szállított.

Érdekes módon Watzke ugyanígy mesélte a történetet, két apró eltéréssel. Az egyik: a 200 eurót ő adta a sofőrnek, nem Klopp. A másik: még három döglött birka is volt a furgon platóján, de az edző olyan másnapos volt, hogy azokat nem vette észre. 

A fentiekből az jöhet le az olvasónak, hogy két korhely, részeges disznó virágoztatta fel a földkerekség egyik legrokonszenvesebb futballklubját, de azért ez nem egészen így van. Watzke nagyon is meg tudja fogni a munka végét, ha kell (természetesen Klopp is, de ő időközben a Liverpoolhoz szerződött), ha pedig alkalom nyílik a lazításra, hát istenem, belecsap a lecsóba. Végtére ő is csak ember. 

Adósság, túlélés, bevétel

De hát ki is ez a férfi, aki idestova 2005 óta dirigálja ezt a mintaklubot, amely hihetetlen módon állja a sarat az arab olajsejkek és orosz oligarchák eurómilliárdjaival kistafírozott angol és francia újgazdagokkal, no meg az európai futballszcéna olyan hagyományos gigászaival, mint a Real Madrid, a Barcelona és a Bayern München?

Hans-Joachim Watzke 2005-ben vette át a csődbe jutott Borussia irányítását. Történt, hogy a klub, amely 1997-ben ért a csúcsra a Bajnokok Ligája megnyerésével, a szint megtartása érdekében elkezdte szórni a pénzt. Olyan méregdrága sztárokat szerződtettek, mint a brazil Evanilson vagy a cseh Tomás Rosicky, egyszóval többet költöttek a bevételeiknél. A 2002-es bajnoki cím után a költekezés eszeveszett méreteket öltött. A 2003–2004-es idényben a Borussia 120 millió eurós adósságot halmozott fel.

Akkora bajban volt a klub, hogy kénytelen volt elfogadni a nagy rivális Bayern gáláns felajánlását, a 2,5 millió eurós kölcsönt, ami az adott pillanatban a túlélést jelentette.

(Megemlítendő, hogy miután Watzke a következő évben átvette az irányítást, első számú prioritásnak tekintette a kölcsön visszafizetését.)

2005. március 14-ére összehívták a Borussia 444 befektetőjét, és meggyőzték őket, hogy adjanak még egy kis laufot, mert előbb-utóbb vissza fogják kapni a pénzüket, csak legyenek türelemmel. 

Visszakapták. És egyidejűleg előléptették a klub pénztárosát, Hans-Joachim Watzkét ügyvezető igazgatóvá, aki drasztikusan átstrukturálta a Borussia üzleti és játékospolitikáját: a méregdrága sztárok helyett tehetséges, feltörekvő fiatalokat kezdtek szerződtetni. Watzke 20 százalékkal csökkentette minden játékos bérét, majd 2006-ban eladta a Westfalenstadion nevét a Signal Iduna dortmundi biztosítótársaságnak.

A szerződést most hosszabbították meg 100 millió euróért 2031-ig... A Pumával pedig mezszponzori szerződésben áll a klub évi 31 millió euróért, az 1&1 és az Evonik pedig együttvéve évi 40 millió euróért rakhatja ki az emblémáját a csapat trikójára. 

Mario Götzéért nem is kellett fizetni egy fillért sem, mert a klub saját nevelésű játékosa volt. 2013-ban 37 millió euróért adták el a Bayernnek, majd 2016-ban 22 millióért visszavásárolták. (Götze ma már a PSV Eindhoven játékosa.)

A klubikon Marco Reus dortmundi születésű, itt is kezdett el futballozni, de aztán elszerződött Mönchengladbachba, és 2012 januárjában aprópénzért, 17,1 millióért vásárolták vissza, ma is a BVB játékosa.

Kagava Sindzsi mindössze 350 000 euróért érkezett 2010-ben Oszakából, majd két év múlva 16 millióért eladták a Manchester Unitednek, ahonnan újabb két évvel később 8 millióért vásárolták vissza a japánt. 

Christian Pulisic Pennsylvaniából érkezett 2015-ben, 16 évesen ingyen, majd 2019-ben 75 millió euróért vette meg a Chelsea. 75 millió euró tiszta nyereség...

Nuri Sahin a klub saját nevelésű labdarúgója. 2011-ben 10 millió euróért igazolt át a Real Madridba. 

Vagy itt van Pierre-Emerick Aubameyang. A gaboni csatár 2013-ban 13 millió euróért érkezett a St. Étienne-ből, majd 2018-ban 64 millióért szerződtette az Arsenal. 51 milliós nyereség... 

Mehetett ingyen

Az igazán nagy dobás azonban Ousmane Dembélé volt. A francia világbajnok szélsőt 12 millióért vették meg 2016-ban a Rennes csapatától, majd egy év elteltével 140 millióért (100 millió azonnal, majd további 40 millió különböző feltételek teljesülése esetén) továbbadták a Barcelonának. (Ebből húszmillió a nevelőklubnak, a Rennes-nek járt.)

No és Jadon Sancho? Az angol srácért 2017-ben 10 millió eurót pengetett ki Watzke, hogy aztán tavaly 85 millióért értékesítse a Manchester Unitednek. Aki amióta elhagyta Dortmundot, csak árnyéka önmagának...

Persze nem minden üzlet jövedelmező. Robert Lewandowskinak 2012-ben, miután bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelt a Dortmunddal, lejárt a szerződése, és ingyen kellett elengedni Münchenbe. Mats Hummels 2008-ban a Bayerntől érkezett kölcsönbe, majd 2009-ben négymillió euróért véglegesítették a szerződését. 2016-ban 35 millióért adták el a Bayernnek, ahonnan 2019-ben 30,5 millióért vásárolták vissza. Minimális nyereség, de Hummels igazi legenda volt Dortmundban, a közönség imádta, és most is imádja. Muszáj volt visszaszerezni, még ha le is lassult, viszont úgy olvassa a játékot, ahogy csak kevesen. No és az Andrij Jarmolenko-ügyleten is buktak tízmilliót. 

Ennek ellenére Watzkét egyszerűen pénzügyi zseninek tartják, aki azonban a legnagyobbat azzal húzta, amikor 2008-ban leszerződtette Jürgen Kloppot edzőjének. A mester 2015-ig szolgálta az egyesületet, és ez idő alatt legendai státuszra tett szert. Olyannyira, hogy amikor 2019-ben a Liverpoollal megnyerte a Bajnokok ligáját, Watzke vissza akarta csábítani, de ez már nem sikerült, ugyanis Klopp jól érzi magát a Mersey partján. 

Tizenhárom éve 75 millió euró volt az éves pénzforgalmunk, és 200 millió eurós adósságot görgettünk – nyilatkozta Watzke 2018-ban a klub honlapján. – A Westfalenstadion már nem volt a miénk, és a csőd szélén tántorogtunk. Idén már félmilliárd eurós a forgalmunk, visszavásároltuk a stadionunkat, és egy csomó pénz van a bankszámlánkon. 2011-ben és 2012-ben bajnokságot nyertünk, kétszer elnyertük a Német Kupát, 2013-ban döntőt játszottunk a Bajnokok Ligájában, és minden hazai meccsünkön megtelik a 81 ezres stadionunk.

Most pedig eladták Haalandot 75 millió euróért, ami nem tűnik soknak, ha azt nézzük, hogy a norvég gólvágó piaci értéke ennek körülbelül a duplája, de ennyi volt a lelépési záradékában. Így is nyertek a csatáron 55 milliót, mert annak idején 20 millióért vették meg a Salzburgtól. 

Persze hiába a pénzügyi zsenialitás, ha a pályán becsúsznak váratlan kudarcok. Például a kiesés az Európa-ligából az alaposan lebecsült Glasgow Rangers ellen. Állítólag összeült a válságstáb a hazai 4–2-es vereség után, a SID hírügynökség jelentése szerint raportra rendelték Marco Rose vezetőedzőt, de Watzke mindezt tagadta. Mindenesetre a bajnokságban sikerült megcsípni a második helyet és az ezzel együtt járó BL-indulást. 

Nyáron lesznek erősítések, az már biztos. Már megszerezték Niklas Sülét a Bayerntől, Nico Schlotterbecket a Freiburgtól és Karim Adeyemit a Salzburgtól, ők mindhárman német válogatottak, de azért Haalandot nem pótolják. Süle ingyen jött, a 22 éves Schlotterbeckért 20 milliót fizettek, a mindössze 20 éves Adeyemiért 30 milliót. Összesen 50 millió – nem sok három ilyen klasszisért. 

A jelek szerint Watzkét nem hagyta el az üzleti érzéke. 

(Borítókép: Hans-Joachim Watzke 2021. december 7-én. Fotó: Alex Gottschalk / DeFodi Images via Getty Images)