Szilágyi Áront a kulcsszavak mantrázása vitte előre az aranyig

Olimpiai láznak azt hívják, amikor az Index újságírója odalép a reptéri váróban Imre Gézához, ám a Rióban párbajtőr egyéniben ezüstérmes vívó azzal hárítja el érdeklődésünket, hogy „bocs, de most nem tudok, mindjárt jön Lőrincz Tamás döntője”. A 77 kilós birkózó végül olimpiai bajnok lett, csakúgy, mint a plexi mögül előlépő Szilágyi Áron – őt és a vívócsapatot ujjongó barátok, rokonok, sporttársak és sportvezetők várták kedden kora délután.

Mi elsőként Kreiss Fannit, a tőrcsapat oszlopos tagját kaptuk mikrofonvégre, persze csak azok után, hogy a tőrös négyes megropogtatta egymást. Percekig ölelkezett és könnyezett a Kreiss–Kondricz Kata–Pásztor Flóra–Lupkovics Dóra csapat. Igen, Lupkovics, aki csupán tartalék volt, ki sem utazhatott Tokióba, Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány ugyanis úgy döntött, hogy az Eb-n ötödik, a kazanyi világkupán a tokiói repjegyet megváltó csapat negyedik tagja nem Lupkovics lesz, hanem Mohamed Aida. Miközben a szövetségi kapitány szakmai okokra, világranglista-helyezésre, nagyobb rutinra hivatkozott, a négyes nyílt levélben tette közzé, miért tartják teljesen igazságtalannak megbontani az eredményesen működő, nem mellesleg szoros barátságot ápoló csapatot – amit maga a tőrcsapat vezetőedzője, Feczer Viktor sem támogatott. Így utazott el Tokióba a csapat.

Egy helyen laktunk, és külön mozogtunk Aidától, de alapvetően ezzel nincs gond, mert felesleges olyat erőltetni, ami senkinek sem jó. Hogy van-e rá esély, hogy megbeszéljük ezt a helyzetet? Ezzel most egyáltalán nem szeretnék foglalkozni, szeretném ezt a témát elengedni, hosszú és nehéz másfél éven vagyunk túl, ami az olimpiával véget ért

– zárta rövidre a témát a tőröző, aki egyéniben a nyolcaddöntőben búcsúzott az első számú kiemelt orosz Gyeriglazova ellen. A csapat szereplését így látta:

Nagyon jó vívással lettünk hetedikek. Az olaszok nagyon erősek voltak az első csapatmeccsen, míg Kanada ellen ötven százalék volt az esélyünk. Sajnálom, hogy nem tudtunk jól vívni. A következő célkitűzésem most a pihenés, és szeretném átgondolni a folytatást.

Miközben Kreiss-szel beszélgettem, megtelt üdvrivalgással a váró, a korábban befutó, párbajtőr egyéniben ezüstérmes Siklósi Gergelyt leszámítva sorban érkeztek a női és férfi kardozók. A legnagyobb tumultus természetesen a sporttörténeti sikert elérő, harmadik olimpiai bajnoki címét megszerző Szilágyi Áron körül alakult ki, akinek a Vasas család egy Köszönjük, Áron feliratú molinót is kifeszített. Csak a lapogatásra és a virágok átadására volt esély, rögtönzött interjúra nem, a csapat jelentős részét beterelték a terminál konferenciatermébe a sajtótájékoztatóra.

Fél lábbal az elődöntőbe

Az egyéniben negyedik helyen végzett Márton Anna nyitotta a sort, egyrészt az udvariasság jegyében, másfelől pedig azért, mert a BVSC 26 éves vb-bronzérmese a csapat talán legnagyobb hőse volt. Szakadt keresztszalaggal utazott Tokióba, ahol már az első meccsen kiment a térde, ennek ellenére félelmetes akaraterővel a bronzmeccsig menetelt, ahol kikapott. A hősies helytállása Csernoviczki Éváéra hasonlított, akinek negyeddöntős sérülése után „fél lábbal” kellett helytállnia a vigaszágon Rióban.

Nem mondom, hogy jól van a térdem, mielőbb meg kell operálni, nem lesz gyors a felépülés. Hogy fájt-e, amikor kiment a térdem? Mivel nem volt keresztszalagom, ezért annyira nem, viszont miután kiugrott, nem voltam biztos benne, hogy tudom folytatni. Óránként kaptam a fájdalomcsillapítókat, így a nap végére már eléggé letompítottak a gyógyszerek. Százszázalékos állapotban nem lennék elégedett a mostani vívásommal, így viszont igen

– ecsetelte tokiói kínjait a párbajtőröző, és hozzáfűzte, a csapattal elért nyolcadik hely miatt bánkódik.

Edzője, Gárdos Gábor kulisszatitkokat is elárult: március óta nem ment ki a sportoló térde, és amikor az argentin Maurice ellen megsérült Tokióban,

Gárdos fenomenálisnak nevezte, amit ilyen állapotban kihozott magából tanítványa, a csapat nyolcadik helyével pedig óriási tettnek nevezte, hogy a lányok egyáltalán kivívták az olimpiai részvételt.

„Ne vadkanozzunk”

Az érem ugyanolyan, mint a londoni vagy a riói, és azt, hogy hol lesz a helye otthon, a feleségem fogja eldönteni

– vette át a szót a lakberendezési kérdésre válaszoló Szilágyi Áron. A vívó most már ki tudja mondani, hogy háromszoros olimpiai bajnok, pár napja ez még nehezebben ment neki, rögvest hozzátette, a stáb, a felkészítők nélkül nem sikerülhetett volna az, ami korábban egyetlen magyar vívónak sem, pedig Dunát lehetne rekeszteni a sportág magyar klasszisaival.

Venezuelai, iráni, grúz és olasz vívókon keresztül vezetett az út az aranyig, a Vasas kardvívója elárulta: sportpszichológusával egyeztetve minden asszó előtt kulcsszavakat (lendület, türelem, biztonság) mantrázott a tökéletes összpontosítás érdekében. Elődöntős ellenfeléről, a grúz Sandro Bazadzéról rengeteget beszélgettek edzőjével, Decsi Andrással a felkészülés alatt, hiszen nem csupán nagy harcos, de a pszichikai hadviselésben is jártas, ezt többször megmutatta, folyamatosan pörölt a zsűrivel.

Ne nevezzük vadkannak az ellenfelemet, ne beszéljünk így róla

– kérte sportszerűen a sajtótájékoztatón Szilágyi, amikor a másik döntősre, Luigi Samelére terelődött a szó. A fináléban is magabiztos volt, érezte, ha a meccs elején megvan a kulcsfontosságú tus, megnyeri az olimpiát. Az önbizalma, a mentális és fizikai felkészültség elhozta a sikert, végleg a magyar vívósport legendái közé emelkedett.

„Nagyon mélyen voltam”

Szatmári András elismételte, amit korábban már elismert: egyéniben sokkal többet várt magától – az első körben búcsúzott –, csapatban pedig az olaszok elleni elődöntőben nem ment neki, magára vállalta a vereséget.

A 2017-es világbajnokkal külön is leültünk beszélgetni, ahol azt mondta, élete legnehezebb kilenc-tíz hetes felkészülése volt a mostani, odatette magát, mentálisan, fizikálisan is a topon volt, az egyéni verseny kezdetekor sem érezte, hogy baj lehet. Vezetett 8-5-re iráni Ali Pakdamannal szemben, aztán megingott. Most is gondolkozik rajta, mit rontott el.

Bátrabban, szellemesebben kellett volna vívnom, ahogy egyébként tudok. A vereség után nagyon mélyen voltam. A sportpszichológusommal, Bella Nórával megbeszéltük, hogy bármikor kereshetem, de végül úgy döntöttem, nem hívom, magam próbáltam megoldani a helyzetet, persze az edzőmmel, Gárdos Gáborral beszélgettem róla.

Szatmári a csapatverseny során Koreával nem akart korán találkozni, de erre a világranglistás helyek miatt nem is volt esély, és annak is örült, hogy nem velük kell vívni a bronzért. A többi csapattól nem tartott, kielemezték őket Decsiékkel. Az olaszok mégis kibabráltak velük, és egy rettentően feszült végjátékban győztek, az asszó után Szilágyi feldúlt volt, Szatmári pedig sírva nyilatkozott a köztelevíziónak.

Igen, borzasztó éles meccs volt. A többiek mondták nekem utólag, hogy Áron is annyira ideges volt, hogy nem adott nyilatkozatot az asszó után, ez elég ritka, kijött belőle is a feszültség. Egy tust egyértelműen nem adtak meg neki, amit meg kellett volna, és volt egy másik, amit együttes találatnak adhatott volna a zsűri, talán emiatt.

A csapat ezután elvonult a külvilág elől.

Próbáltunk relaxálni egy masszázsteremben, Áron az egyik, én a másik ágyon, Csanád egy másik helyiségben volt. Zenét hallgattunk, kikapcsoltunk, próbáltunk összpontosítani az utolsó asszónkra. Nem ültünk össze beszélgetni az elődöntőről, korábban már kidühöngtük magunkat. Mindenki tapasztalt, tudta a saját feladatát a bronzmérkőzés előtt, és arra koncentrált, nem egymással foglalkoztunk.

A bronz végül összejött a németek ellen, így jöhet a várva várt kikapcsolódás.

Még nem tudom, hogy töltöm a következő időszakot, de most két napra mindent kikapcsolok, kihúzok mindent a falból. Mert jó volt ez az olimpia, de azért rendkívül megterhelők voltak a körülmények. A hotelben is csak a folyosóra mehettünk ki, papír- meg műanyag dobozokból ettünk úgy, hogy nem érintkeztünk senkivel. A faluban már egy kicsit más volt, ott legalább az ebédlőbe kimehettünk, de más sporteseményre nem tehettük be a lábunkat.

Nem olyan bonyolult ez

A tájékoztató második felében Decsi Tamás következett: bevallotta, hogy azért sem akadt ki annyira az első körös kiesésekor – a német Max Hartung ellen vívott –, mert elsősorban a csapat jó szereplésére vágyott. A vitatott elődöntőbeli tusról elmondta, 1988 óta alkalmaznak elektromos jelzőrendszert a vívásban, és régóta tökéletesítik, de így is becsúsznak hibák.

43-43-nál Áron simán, láthatóan bevitte a találatot, mégsem kaptuk meg, ez ilyen technikai körülmények mellett szerintem nem fér bele

– így Decsi. Hozzáfűzte, a németek elleni bronzmeccs számára kellemes volt, kívülről nézte, hisz Gémesi Csanád érkezett a helyére.

Gémesi csodásan vívott a bronzasszóban, pedig 34 évesen mutatkozott be az olimpián, ennek ellenére sem remegett meg. Ő maga egészen másképp tekintett a helyzetre, mint a többiek.

Öt éve arra készültem, hogy megmutatom az olimpián, elhatároztam, ha szerepet kapok, nem fogok kapkodni. Amikor felmentem a pástra, egy dolog járt a fejemben, öt tust kell adnom. Megadtam, lementem. Aztán nem sokra rá jöttem vissza, öt tus, mentem le. Aztán jött a harmadik, megcsináltam. Valójában nem olyan bonyolult dolog ez

– okozott derültséget a hallgatóság soraiban a 34 éves gödöllői vívó. Végig biztos volt benne, hogy övék lesz a bronz.

Régi vágyam vált valóra, úgyhogy én most nagyon boldog vagyok ezzel – szorongatta a bronzát.

Decsi András: Mostantól Párizson a szemünk

Végül Decsi Andráson volt a sor, hogy értékelje csapatát. Decsi 2017 óta viszi a kardszakágat vezetőedzőként, Szilágyi Áront is edzi, Rióban vele ért a csúcsra a Vasas sportolója.

„Még Rióban megbeszéltük a csapattal, hogy onnantól a legfőbb célunk kijutni Tokióba, és ezért mindent megtettek a srácok, minden versenyről éremmel jöttek haza, ahol elindultak. A tragikus világjárvány ellenére jó felkészülést csináltunk, elértük a célunkat. A csapat minden tagja fantasztikus volt, Áron sporttörténelmi teljesítménye pedig nagyon extra. Mostantól Párizsra tekintünk”

– utalt a tréner a 2024-es játékra.

Az ezüstérmes Siklósi Gergely, aki korábban hazautazott Tokióból, megérdemelte volna, hogy itt legyen. Az egészségügyi okok miatt Udvarhelyi Gábort ideiglenes szövetségi kapitányként helyettesítő Boczkó Gábor őt is megemlítette: a többiek méltatása mellett kifejtette, neki kellett edzőpartnerként kiállnia Siklósi ellen a pástra, és bár aktív vívóként neki sem rossz a pedigréje (Eb-aranyak, vb-ezüst, olimpiai bronz), a 23 éves titán olyan formában van, hogy még edzésen sem volt könnyű megállítani.

A magyar vívóválogatott egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a tokiói olimpiát.

(Borítókép: Szilágyi Áron. Fotó: Kaszás Tamás / Index)