Hosszú Katinkát kirabolták, a szerelmét bántották is

2021.08.03. 07:10

A háromszoros olimpiai bajnok klasszis, Hosszú Katinka, illetve párja, egyben edzője, Gelencsér Máté rablás áldozata lett Barcelonában, amikor részt vettek a Mare Nostrum-úszóviadalon júniusban – írja a Blikk. Erről egy ideje már beszélnek az úszóberkekben, és úgy tudják, hogy az úszónőt nem érte bántódás, de kedvese nem volt ilyen szerencsés. Úgy tűnik, Gelencsér Mátét fizikailag bántalmazta a támadó.

A lap megkereste Hosszú Istvánt, hogy több információt szerezzen, de Hosszú Katinka édesapja állítólag csak sóhajtott egy nagyot, amikor meghallotta, hogy milyen ügyben keresik, és azt mondta, hogy nem szeretné kommentálni az esetet.

Keresték az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő menedzsmentjét is, ők szintén nem kommentálták, de nem is cáfolták az értesülést. A Blikk egyik névtelen informátorának viszont volt kedve megjegyzést fűzni a dologhoz, ő azt mondta, Hosszú Katinkát nagyon megrázta a barcelonai eset.

Mentálisan elképesztően erős, de a történtek őt is megviselték, hiszen könnyedén komolyabb bajuk eshetett volna. Biztos vagyok benne, hogy a rablás hozzájárult ahhoz, hogy tudása alatt teljesített Tokióban

– fogalmazott az informátor. Hosszú Katinkát egyébként durván szétszedték a kommentelők a tokiói szerepléséért, meg azért is, mert visszalépett a 200 méter pillangótól. Úgy tűnik, ezt a kanapéról szurkolók egyszerűen nem bírták elviselni, ezért aztán napokig ezektől az indulatoktól volt hangos a sajtó. Ugyanakkor Hosszú Katinka mellett sokan kiálltak, még a miniszterelnök, Orbán Viktor is.