Ezt kell magunkkal vinnünk, ha negyeddöntőbe szeretnénk jutni a női kézi-vb-n

D  YT20211206042
2021.12.07. 11:28
Nagyot küzdött a magyar csapat, de végül kikapott a szinte végig vezető német válogatottól a női kézilabda-világbajnokság utolsó csoportmérkőzésén. Ezzel a mentalitással, illetve további formajavulással viszont meglepetést okozhatnak a mieink a legutóbbi Eb-n elődöntős Dánia ellen.

Németország ellen játszott fontos mérkőzést hétfőn este a magyar női kézilabda-válogatott, ami a csoportelsőség mellett nagy valószínűséggel a nyolc közé jutásról döntött. Már a mérkőzés elején látni lehetett, hogy hiába verték meg a németek sokkal jobban a cseheket és a szlovákokat, mint mi, ez egy teljesen más összecsapás lesz.

A már szokásos Háfra Noémi, Vámos Petra és Klujber Katrin alkotta belső hármassal kezdtük a találkozót, támadásról védekezésre Planéta Szimonetta jött be utóbbi helyére, akit sajnos már a mérkőzés elején elveszített a csapat. Mindkét válogatott idegesen kezdett, a mieink csak a hetedik percben tudták meglőni az első góljukat az egyébként kiválóan játszó Márton Gréta találatával.

A védekezésünk érezhetően keményedett, Bordás Réka nagyon jó ütemű megállítófaultokat vitt véghez,

Szöllősi-Zácsik Szandra érkezése pedig kettesben stabilitást adott a magyar hatosfalnak.

A beállósok körül sokkal fegyelmezettebb volt a védekezés, emellett nehezen jutottak tiszta lövéshez az ellenfél nagy átlövői, köztük Emily Bölk, Julia Maidhof vagy a Dortmundban játszó irányító, Alina Grijseels, aki jelenleg vezeti a Bajnokok Ligája góllövőlistáját.

Támadásban azonban döcögött a gépezett, Golovin Vlagyimir első időkérése jót is tett a csapatnak, hiszen 6–3-as hátrány után a 17. percben már 8–7 volt ide. Ekkor viszont a német kapitány, Henk Groener kért időt, a németek pedig átálltak 5+1-es védekezésre, a fizikálisan erős és emellett rendkívül gyors Xenia Smitsszel zavaróban. Ez olyannyira megzavarta a támadójátékunkat, hogy a 17. perctől már nem is tudtunk akciógólt szerezni, a 14–9-es félidei német vezetés pedig csak azért nem volt nagyobb, mert Bíró Blanka klasszisteljesítményt nyújtott a kapuban, és egymás után fogta meg a százszázalékos német ziccereket.

A második játékrész elején azonban megint látni lehetett, hogy az öltözőben történt valami. Egy 7–2-es sorozattal tíz perc alatt ledolgoztuk a hátrányt, jöttek a gólok a szélekről is Márton Grétától és Lukács Viktóriától, emellett Vámos Petra is fontos találatokat szerzett. Kiemelendő még Szöllősi-Zácsik teljesítménye, aki támadásban is remekül lépett be a játékba, és védekezésben is maradandót nyújtott.

A németek azon figurájából, amikor

a beálló felkanyarodása után Maidhof a kettes és a hármas közé cselezett, majd sablonból passzolta volna tovább a labdát a balra tolódott irányítónak, Szöllősi-Zácsik háromszor is elhozta a labdát,

amikből lerohanásgólokat is tudtunk szerezni.

Felállt fal ellen azonban egyre nehezebben ment a játék, a németek feltolt 5+1-es védekezése nem ízlett a játékosainknak. A belső embereink szinte már a félpályánál adogattak, így a beálló és az átlövők közötti távolság is akkora volt, hogy Bordás Réka vagy éppen Szabó Laura megjátszása lehetetlen feladatnak bizonyult. Az egész mérkőzésen összesen 37 kapura lövése volt a magyar válogatottnak, ami kilenccel kevesebb a németekénél.

Ennél egyébként a 41–9-es vereséget szenvedő Irán válogatottja is többet lőtt kapura Norvégia ellen.

A bajt csak tetézte, hogy rengeteg labdaeladásunk volt, elsősorban Háfra Noémi részéről, akivel kapcsolatban arra is választ kaphattunk, hogy sorozatterhelésnél visszaüt az, hogy sokat ült a kispadon a Győri ETO-ban. Háfrának ugyanakkor a mérkőzés elején voltak szép megoldásai, három gólt szerzett az összecsapáson.

A rengeteg technikai hiba ellenére az 52. percben Klujber hetesével ismét egyenlítettünk, azonban 23–23-nál ismét megállt a támadójátékunk, a németek pedig az 55. percben már 25–23-ra vezettek. Ebben szerepet játszott az is, hogy szinte csere nélkül játszottuk végig a második félidőt, emellett két kiállítást is kaptunk egymás után, így négy percet kellett emberhátrányban játszani.

Ekkor kért időt harmadszorra Golovin, a védekezést megnyitotta, Mártonnal zavaróban, aki ezt a feladatot is zseniálisan oldotta meg. Támadásban azonban továbbra sem találtuk a siker kulcsát, az utolsó percben Lukács Viktória még lőtt befutásból egy gólt, azonban ez már kevésnek bizonyult. 25–24-re győztek a németek.

A 21 labdaeladás mellett a szövetségi kapitány döntései is szerepet játszottak a vereségben. Ezt azzal lehet legjobban szemléltetni, hogy

van három balkezes átlövő a keretben, azonban az első számú Klujber kiesésével csak jobbkezes játékos volt bevethető ember a jobb oldalon.

Az már korábban is felvetődött kérdésként, hogy a Bundesliga 2-ben többet játszó Albek Anna miért van ott a szűkített keretben, emellett most jött ki nagyon, hogy miért is hiányzik ebből a válogatottból Tomori Zsuzsanna.

Kácsor Gréta kiesésével bal oldalon sem nagyon maradt alternatíva, így a Szöllősi-Zácsik és Háfra alkotta lövőpáros az alapján váltogatta az oldalt, hogy éppen melyikük fáradtabb, hiszen a rövid oldalról lehetett cserélni. Tóth Eszter sajnos továbbra sem képvisel olyan szintet, mint Vámos, elsősorban védekezésben. Feltűnő, hogy két játékos, de közülük is egy kulcsember kiesésével gyakorlatilag nincsenek alternatívák, a magyar válogatottnak pedig mindössze egy sora van, amely komolyabb ellenfelek ellen megállja a helyét.

Golovin olyan játékosokat hagyott otthon, akiknek nem jutott volna kulcsszerep a válogatottban, azonban sokkal stabilabb kiegészítőemberek lennének.

A válogatási elvek mellett az is kérdés, hogy a csereembereknek, mint Tóth Eszter és Szabó Laura, miért a mérkőzés utolsó öt percében kellett szerephez jutniuk. Őket lehetett volna a félidő közepén is játszatni, és akkor a kezdősorunk is bírhatta volna még a hajrát.

Az mindenesetre továbbra is aggasztó, hogy a torna harmadik mérkőzésén már fáradtak a játékosaink, ez pedig végzetes lehet a szerdai, dánok elleni találkozón, ahol még lenne esély a negyeddöntős pozíció kiharcolására, habár az ellenfél erősebb, mint a német válogatott.

Azt viszont semmiképpen sem lehet elvitatni a csapattól, hogy nagyot küzdött. A szerencse ezúttal nem mellettük volt, és akadtak megkérdőjelezhető játékvezetői döntések is, köztük Meike Schmelzer egy, de inkább két szabálytalan, de mégis megadott gólja, valamint a hetes és kétperces kiállítás Vámos ellen az 54. percben. Erre fogni azonban nem szabad a vereséget.

A kézilabda szépséghibája, hogy döntetlen állásnál el lehet dönteni úgy egy mérkőzést, hogy a játékvezető ugyanarra a szituációra egyik oldalon fúj egy belemenést, a másikon pedig egy hetest.

Itt azonban szó sem volt szándékos részrehajlásról,

azonban a bírók ezúttal talán kicsivel többet tévedtek a kárunkra, mint a javunkra. 

Bíró Blanka kapusteljesítménye, Szöllősi-Zácsik góljai és kilenc gólpassza, valamint Márton Gréta védekezése és hibátlan lövőteljesítménye az, amit el kell vinnünk magunkkal a középdöntőre, valamint ugyanazt a csapatszintű küzdést, amit most produkáltak a lányok. Ha ez meglesz, és bírják erővel, akkor lehet esély a dánok ellen, akik ugyan pihentebben érkeznek majd, de könnyen belealudhatnak a mérkőzésbe a Dél-Korea, Kongó és Tunézia alkotta csoport után.

2017-ben, Albertville-ben is valami hasonló történt azon a magyar–dán férfikézilabda-világbajnoki nyolcaddöntőn…

A magyar válogatott programja a középdöntőben:

12.08. (szerda) 20.30 Dánia–Magyarország

12.10. (péntek) 18.00 Magyarország–Kongó

12.12. (vasárnap) 18.00 Dél-Korea–Magyarország 

    A III. középdöntős csoport állása  GK  Pont
1.  Dánia  +27
2.  Németország  +11 4
3.   Dél-Korea  +2
4.  Magyarország  +2
5.  Csehország  -13
6.  Kongó  -29

A csoportból az első két helyezett jut tovább a negyeddöntőbe. 

(Borítókép: Klujber Katrin (b) és Planéta Szimonetta a spanyolországi női kézilabda-világbajnokság E csoportjának harmadik fordulójában játszott Magyarország–Németország-mérkőzés végén, a llíriai sportcsarnokban 2021. december 6-án. Németország 25–24-re győzött. Fotó: Illyés Tibor / MTI)