Térképre helyezhetjük a megújult női kéziválogatottat

Szerdán, a magyar csapat számára pedig csütörtökön kezdődik meg a 25. női kézilabda-világbajnokság Spanyolországban. A tornának a Katalóniában és Valencia tartományban található Granollers, Castelló, Torrevieja és Llíria ad otthont. A magyar válogatott utóbbi városban, az E jelű csoportban kezdi meg szereplését sorrendben Szlovákia, Csehország és Németország ellen, a remélt továbbjutás esetén pedig a III. középdöntős csoportban, Granollersben találkozhat Dánia, Dél-Korea, Tunézia és Kongó közül a három továbbjutóval.

Az idei lesz az első világbajnokság a női szakág történetében, ahol 32 csapat vehet részt. A lépés több szempontból is megkérdőjelezhető, hiszen elsősorban Ázsiából kvalifikáltak olyan válogatottak, amelyek messze elmaradnak nemcsak európai riválisaiktól, hanem Dél-Koreától és Japántól is. Érdekes belegondolni, hogy mennyire lesz létjogosultsága egy vb-n az ázsiai ötödik helyezett Üzbegisztán és Svédország vagy Hollandia összecsapásának a D csoportban, tudatában annak, hogy a közép-ázsiai csapat 45–19-re kapott ki Dél-Koreától az ázsiai kontinensviadalon.

A színvonal már a 24 csapatos időkben is rengeteg problémát okozott, ezért is érthetetlen bizonyos szempontból, hogy a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) miért emelt létszámot. 2005-ben például a magyar válogatott verte meg Ausztráliát 57–9-re, ami azóta is a legnagyobb különbségű győzelem a világbajnokságok történetében. Az ausztrálokra rájárt a rúd, hiszen 2009-ben 66 gólt kaptak a svédektől.

A lebonyolítás szintén óriási változtatáson esett át a két évvel ezelőttihez képest. A Japánban rendezett olimpiai kvalifikációs viadalnak is megvolt az a szépséghibája, hogy akadtak komolytalan mérkőzések. Azonban az addig alkalmazott egyenes kieséses rendszer torzításait kiküszöbölendő visszahozták a 2009-ig használt, a valós erőviszonyokat sokkal jobban visszatükröző középdöntős rendszert.

Ebben a lebonyolításban a hatcsapatos csoportokból hárman jutottak tovább a középdöntőbe, ahova az egymás elleni eredményeiket továbbvitték, majd a párhuzamos csoport továbbjutóival játszottak egy-egy mérkőzést, így pedig kialakult a középdöntő végeredménye, amelynek alapján az első két helyezett bejutott az elődöntőbe, a harmadik helyezettek az ötödik, a negyedikek pedig az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos hetedik helyért játszhattak egymás ellen.

Ehhez képest idén a 32 csapatot a labdarúgáshoz hasonlóan nyolc darab négycsapatos csoportba sorsolták, ahonnan viszont az első három helyezett jut tovább, és az egymás elleni eredményeikkel a zsebükben a párhuzamos csoport továbbjutóival játszanak, hogy aztán kialakuljon a középdöntős csoport végeredménye. Innen az első két helyezett jut be a negyeddöntőbe, ahonnan már egyenes kieséses rendszerben folytatódik a torna, a többiek számára viszont véget ér a világbajnokság.

Ez két szempontból is abszurd helyzetet idéz elő. Egyrészt míg a 9–12., de még az 5–8. helyekért sem rendeznek helyosztókat, addig a már első körben kiesett válogatottak tovább folytathatják szereplésüket, és az Elnöki Kupáért küzdhetnek, amely a 25. helyet jelenti összesítésben.

Másrészt a csoportokat úgy sorsolták ki, hogy nincsen kontinenskvóta, ráadásul a kalapbeosztások sem feltétlenül tükrözik a valós erőviszonyokat. Így kaphatott a magyar válogatott három európai ellenfelet, így kerülhetett egy csoportba a francia, montenegrói, szlovén, angolai négyes, egy ágra a svéd, holland, norvég trió, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a házigazdáknak a horvátokkal, a japánokkal és a brazilokkal kell megküzdeniük a negyeddöntős szereplésért.

Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya nyilatkozta azt a kinevezésekor, hogy

egy kedvező sorsolással lehet kicsit feljebb lépni, egy rosszabbal kicsit visszacsúszni, de a tudásunk valahol ott van a 9-10. hely környékén.

Világelit vagy nem világelit?

Kirsner Erika, korábbi klasszis válogatott balszélső, jelenleg az MKSZ elnökségi tagja úgy nyilatkozott, hogy továbbra is a világelit részesei kell hogy legyünk, amit az olimpián elért hetedik helyezésünkre alapoz. A szövetségi kapitány szerint viszont ezzel szemben a magyar csapat csupán a tizedik hely környékén van jelenleg a mezőnyben.

Melyikük áll közelebb a valósághoz?

Az elmúlt évek eredményeit tekintve nemcsak az olimpiai negyeddöntő, de már az ötkarikás játékokra való kijutás is csodaszámba ment.

Senki sem nagyon tud olyan csapatot mondani, amely úgy jutott volna ki az olimpiára Európából, hogy az adott négyéves ciklusban a legjobb eredménye egy Európa-bajnoki hetedik helyezés.

A siker több tényező szerencsés együttállásának köszönhető, ugyanis az Eb-n elért hetedik helyezésünk azért ért kvalifikációs kvótát, mert a női kézilabda erőviszonyai (ahogy azt az olimpiai dobogósok is mutatják) megszilárdultak az elmúlt időszakban, így sok volt az átfedés az Európa-bajnoki és a világbajnoki helyezések között. Ezt követte, hogy a kvótáért a nem túl acélos szerb csapatot kellett legyőzni (Kazahsztán mellett), majd az olimpia első három mérkőzésén mutatott ámokfutás után sikerült elkapni a spanyolokat, majd az akkor már tét nélkül játszó svédeket.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a válogatott érdemei csorbulnának.

A keret pedig az elmúlt évekhez képest sem a legacélosabb. Tomori Zsuzsanna visszalépése óriási veszteség, hiszen a válogatott Görbicz Anita után a 2010-es évek legmeghatározóbb magyar női kézilabdázóját és egyben egészen mostanáig legjobb játékosát veszítette el. A felkészülési mérkőzések alapján is van ok az aggodalomra. Bár támadásban valóban voltak olyan periódusok, amikor a magyar válogatott világelitszinten teljesített, azonban a védekezés színvonala többször is elmaradt a várakozásoktól.

Előbbivel kapcsolatban az az érdekesség, hogy a Planéta Szimonetta–Szabó Laura páros muzsikált a legjobban úgy, hogy Planéta a másik két védőpárjával, Bordás Rékával és Tóvizi Petrával egy klubban, a Debrecenben játszik. A modern kézilabdában felértékelődött a kettes pozícióban történő védekezés (aminek a magyar férfi kézilabda-válogatott is részben köszönheti közelmúltbeli sikereit), sok múlik azon, hogy a védők hogyan elővételezik az ellenfél lövőinek játékát, emellett a hosszú oldali kettesek magas kilépései is az ellenfél elbizonytalanításának eszköztárába tartoznak.

Ehhez képest a magyar csapat védekezésének leggyengébb pontjai egyértelműen a kettesek. Klujber Katrin fizikai adottságainál is fogva nem tudja hatástalanítani a nagyobb darab lövőket, míg a támadásban adott esetben extra teljesítményre képes játékosaink nem érik el nemhogy a nemzetközi, de még az NB I felsőházának szintjét sem kettes védekezésben. Ebből következik, hogy a válogatottnak legalább egyet kell cserélnie támadás és védekezés között, azonban az acélosabb védőfalhoz már kettőt is kellene, ami viszont már kivitelezhetetlen a „tempohandball” korában, főleg olyan ellenfelek ellen, mint amilyenek a németek vagy a dánok lesznek.

Két lehetséges megoldás van: az egyik az, hogy egy cserével 5+1-et védekezünk, Klujberrel zavaróban. Ezzel csak az a probléma, hogy így nagyobb területek nyílnak az ellenfél lövőinek, akik amennyiben gyorsak, hamar zavarba hozhatják a nehézkesebb belső védőinket, ahogy azt a franciák is tették a felkészülési mérkőzéseken.

A másik Márton Gréta kettesben történő védekeztetése lehet, ugyanis amit egyesben csinál, az egyértelműen nemzetközi szint.

Kérdés, ez kettesben is menne neki?

Ezek tudatában meglepő, hogy a nemzetközi tapasztalattal rendelkező, elméletileg ereje teljében lévő Tóth Gabriella, aki a jó támadójátéka mellett kiválóan védekezik kettesben, miért maradt ki nemhogy a szűk világbajnoki, de még a bő keretből is. Felvetődik kérdésként az is, látva a hármasok játékát, hogy az egyetlen Bajnokok Ligájában játszó beállósunk, Kisfaludy Anett miért maradt ki az utazó keretből.

Egyébként sosem játszott még ilyen kevés magyar játékos hosszabb időket nemzetközi topszinten.

Ezért nem feltétlen a klubok a felelősek, egyszerűen nincs olyan kínálat magyar játékosokból, hogy rájuk építve stabil BL-csapat működjön.

Míg Tóth és Kisfaludy kimaradt, addig olyan játékosok, mint Kácsor Gréta, vagy a kettős játékengedéllyel, a Bundesligában a Metzingennél, a Bundesliga 2-ben a Herrenbergnél (főleg az utóbbiban) játszó Albek Anna bekerült. A felkészülési mérkőzések alapján igencsak megkérdőjelezhető az ő beválogatásuk, ugyanis sem Kácsor, sem Albek nem éri el egyelőre a válogatott szintjét, hiába voltak junior Európa- és világbajnokok Golovin keze alatt.

A németek ellen nagy problémát jelenthetnek a gyors középkezdések, a dánoknál szintén, emellett a skandináv együttes láthatóan szintet lépett Jesper Jensen irányítása alatt. Ők most előrébb tartanak nemcsak hozzánk, hanem a németekhez képest is. A cél lehet a legjobb nyolc közé jutás, azonban az elmúlt évek egymás elleni eredményei alapján a realitás ebben a nyolcasban (E és F csoport) sokkal inkább a harmadik helyezés, ami végeredményben a 9–12. helyezések valamelyikét jelentené.

És akkor ne feledkezzünk meg a gyenge felkészülési eredményeik ellenére mindig veszélyes Dél-Koreáról, vagy a már minket is megtréfáló cseh válogatottról.

Egyelőre nem látni a magyar válogatott játékában szignifikáns eltérést a Rasmussent megelőző éráéhoz képest, amelyet néhol kiemelkedő támadójáték, azonban maximum közepes védekezés jellemzett a folyamatos hullámzás mellett. Márpedig a stabilitás ebben a lebonyolításban kritikus fontosságú ahhoz, hogy elérje a csapat a szövetség által kitűzött célt, a legjobb nyolcba jutást.

A magyar válogatott mérkőzéseiről percről percre tudósítást olvashatnak az Indexen, a világbajnokság többi meccséről pedig összefoglalóval jelentkezünk. Tartsanak velünk!

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG 
E CSOPORT
December 2., 20.30: Magyarország–Szlovákia
December 4., 20.30: Magyarország–Csehország
December 6., 20.30: Németország–Magyarország

(Borítókép: A magyar női kézilabda-válogatott tagjai 2021. augusztus 4-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)