Botrányos öttusakongresszus, nem jutottak szóhoz a lovaglás védelmezői

2021-11-06T102653Z 973509272 RC2YOQ9EGKM4 RTRMADP 3 OLYMPICS-MPN
2021.11.28. 09:22
Egyelőre megpecsételődni látszik a lovaglás sorsa, a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) monacói közgyűlésén úgy döntöttek, hogy javasolják a NOB-nak a versenyszám törlését a sportág öt tusája közül. Erről a végleges határozat a NOB végrehajtó bizottságának december 7–9. közötti ülésén születhet meg. Az utolsó esély a lovaglás megtartására az a beadvány, amely a CAS, a Nemzetközi Sport Döntőbíróság előtt van, és ha azt elfogadják, akkor semmis az UIPM-határozat.

Botrányos körülmények között zajlott le szombaton Monacóban az UIPM, a Nemzetközi Öttusa Szövetség tisztújító közgyűlése, amelyen egyfelől Klaus Schormann, a 28 éve regnáló elnök további négy évre történő újraválasztása volt a tét, másfelől pedig a lovaglás megtartása, illetve törlése a tradicionális sportág öt versenyszáma közül. 

A közgyűlés botrányos körülmények között zajlott – írja az insidethegames.biz honlap –, ugyanis a lovaglás megtartása mellett kardoskodó tagországok képviselőinek nem adták meg a szót a vitában.

Többek között a magyar szövetség képviselőjét sem engedték szóhoz jutni, ahogy a svéd, a finn és a dán küldöttet sem. 

Bezzeg a lovaglásellenes küldöttek szót kaptak! Az egyiptomi képviselő elmondhatta, hogy „sohasem félhetünk a változástól”, a guatemalai azt hangsúlyozta, hogy „az UIPM-nek kötelessége szem előtt tartani azon országok érdekeit, ahol nincs mód és lehetőség a lovaglásra”, Burundi képviselője pedig arról értekezett terjengősen, hogy milyen nehéz megoldani a lovaglást Afrikában...

Mindössze az ukrán küldöttnek engedték meg, hogy kiálljon a lovaglás fontossága mellett, és felhívja a figyelmet arra, hogy tartani kéne magukat az UIPM alapszabályához.

Még egyvalaki volt, akit nem mertek „lelőni”: David Armstrong, a brit szövetség elnöke, aki azt bizonygatta, lenne mód a lovaglás megtartására, de ezeket a lehetőségeket ki sem próbálták. 

A világ öttusázóinak hangjaként ismert szervezet, a Pentathlon United élesen bírálta az UIPM kongresszusán történteket. „Az UIPM ellehetetlenítette a vitát, nem engedték, hogy kérdéseket vessünk föl, elfojtották a bíráló hangokat. Kirívóan gyenge a sportág menedzselése, irányítása, méltatlan egy olimpiai sportághoz. Szégyenletes napja ez a sportnak. Nem csak az öttusának, hanem a sportnak úgy általában.”

Joel Bouzou, az UIPM francia alelnöke újólag előállt azzal az álságos állításával, hogy a nemzetközi szövetség mindent elkövetett a lovaglás megtartása érdekében, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ragaszkodott a versenyszám törléséhez. Bouzou állítása minden alapot nélkülöz, ahogy azt Schmitt Pál, a NOB magyar tagja is hangsúlyozta, mondván, senki sem látott még erre vonatkozó dokumentumot.

Ezzel kapcsolatban Juan Antonio Samaranch, a korábbi NOB-elnök fia, az UIPM első alelnöke elismerte, hogy tényleg nincs ilyen dokumentum, de úgymond „proaktív módon” kell cselekedniük, vagyis egy alternatív versenyszámot kell a NOB végrehajtó bizottsága elé terjeszteni, nehogy töröljék a sportágat már a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjáról. 

Klaus Schormannt a várakozásoknak megfelelően négy évre újraválasztották, hiszen a regnáló elnöknek nem is volt ellenfele. Ám még így is kapott 12 ellenszavazatot a 72 igen mellett...

A lovaglás helyettesítését valamilyen más, egyelőre még meg nem nevezett versenyszámmal pedig 66:15 arányban hagyta jóvá a szavazógépezet, amelyet jórészt olyan országok alkotnak, ahol nincs is öttusasport. 

Csakhogy ott van még utolsó lehetőségként az a beadvány, amely a CAS, a lausanne-i Nemzetközi Sport Döntőbíróság asztalán fekszik. Ezt a dán szövetség nyújtotta be arra hivatkozva, hogy az UIPM végrehajtó bizottságának október elsejei határozatát, amely a lovaglás törlését szorgalmazta, önhatalmúlag hozták meg, bármiféle konzultáció, a tagországok megkérdezése nélkül. 

Amennyiben a CAS elfogadja a beadványt, úgy semmis az UIPM-közgyűlés határozata. 

(Borítókép: Carlos Barria / Reuters)