Milák új edzőjét Virth Balázsnak hívják

D KOS20210324018
2021.09.16. 13:25
Napokkal ezelőtt jeleztük, hogy Milák Kristóf, a tokiói olimpia 200 méteres pillangóúszásának bajnoka, a szám világcsúcstartója, világ- és Európa-bajnoka nem folytatja az együttműködést edzőjével, Selmeci Attilával. Akkor úgy tűnt, Petrov Árpád, Hosszú Katinka korábbi mestere lesz a befutó, de aztán másképp alakultak az események. Csütörtökön eldőlt: a jövőben Virth Balázs vezeti a magyar úszósport jelenlegi kiemelkedő egyéniségének az edzésmunkáját.

Virth Balázs pedigréje veretes: a 43 éves szakember pályafutása kezdetén, 1998 és 2001 között a legendás úszópápa, Széchy Tamás mellett dolgozott edzőként, majd 2001-től a hasonlóképpen legendás Széles Sándor és Kovácshegyi Ferenc segítője lett az akkor induló A Jövő SC-ben. Az iskola tehát nem is lehetett volna jobb, és hamarosan az eredmények vissza is igazolták Virth munkáját. Olyan ismert úszók karrierjét egyengette, mint Sztankovics Anna, Kiss Niki, Joó Sára és Szilágyi Liliána. Másfél évtizeden át hozzájárult az olimpiai bajnok Gyurta Dániel sikereihez – Széles segítőjeként –, majd immár saját lábára állva 2016-tól Kapás Boglárkát vitte el egészen a 2019-es, kvangdzsui világbajnoki címig a 200 méter pillangón. 

Most ugyanennek a számnak az egyeduralkodóját (csak most a férfiak között), Milák Kristófot vezetheti újabb diadalokra. 

Mivel a szövetség hivatalosan még nem jelentette be, hogy Milák Virth Balázzsal folytatja pályafutását, bár a történet több szereplőjével is beszéltünk, egyelőre csak háttérinformációként használhatjuk fel a hallottakat. 

Szóval, mint közismert, Milák az utóbbi nyolc évet Selmeci Attila tanítványaként úszta át, magyarul minden eddigi eredményét a most 63 éves mesternek köszönheti. A 2017-es budapesti vb ezüstérmét 100 méter pillangón, a 2018-as glasgow-i és az idei budapesti Eb-n a 200 m pillangó aranyát, továbbá ugyancsak idén a Duna Arénában az aranyérmet a 100 méter pillangón. No és természetesen a 2019-es kvangdzsui vb-n az aranyérmet és a világcsúcsot 200 pillangón, amely számot idén, a tokiói olimpián is megnyerte. 

De egyszer minden (munka)kapcsolat elfárad, Milák és Selmeci együttműködése is a végéhez ért. A mester már jóval Tokió előtt közölte tanítványával, hogy az eddigi feltételekkel nem folytatja vele a közös munkát, az év végén amúgy is lejár a szerződése, így most bekövetkezett a váltás.

Milák megkereste Virth Balázst, Kapás Boglárka edzőjét, és most már faktum, hogy a jövőben Virth lesz a 21 éves pillangózó zseni edzője. Mindezt hivatalosan még nem jelentette be a szövetség, de ez már csak idő kérdése. Milák marad a Bp. Honvéd versenyzője.

Úgy tudjuk, Selmeci nem tervezi a nyugdíjba vonulást, továbbra is dolgozik a Honvédban, és úgy érzi, maradt még benne annyi, hogy Milák után mással is nagyot alkosson. 

Önmaga és a magyar úszósport dicsőségére. 

FRISSÍTÉS

Hivatalosan is megerősítette a Honvéd a híreket.

(Borítókép: Milák Kristóf a 200 méter pillangóúszás döntőjében budapesti Duna Arénában 2021. március 24-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)