Az év versenye volt a 36. Magyar Nagydíj – exkluzív tartalmak egyenesen a paddockból!

2021.08.03. 21:14 Módosítva: 2021.08.03. 21:14
Tömegbaleset a rajt után, ismét hatalmas taktikai baklövés a Mercedestől, hihetetlen, egyben történelmi Alpine-és Esteban Ocon-győzelem a Hungaroringen, amit mi is élőben követhettünk végig.

Van miért hazabeszélnünk, hiszen a Hungaroring megint kitett magáért, és a tervek szerint 2037-ig(!) ellátogatnak majd hozzánk a világ legjobb és leggyorsabb versenyzői.

A 36. Magyar Nagydíj elképesztő fordulatokat hozott már a rajtnál, hiszen az eleredő esőben Valtteri Bottas alaposan átrendezte az élmezőnyt, álomversenyt megágyazva ezzel Lewis Hamiltonnak, akinek csapata azonban ( idén nem először) banális baklövést követett el, amikor a gyorsan száradó pályára az újraindítás után nem hozták be azonnal kereket cserélni a britet, ahogyan a mezőny többi tagja rögtön jött a slick gumikért. Így a címvédő szürreális módon, egyedül állt a Hungaroring rajtrácsán és úgy nézett ki a győzelmet biztosan elbukta.

Ám ezt követően a Mercedes hétszeres bajnoka előretört, és úgy tűnt, mégiscsak kikaparja magának a gesztenyét. Végül egy bizonyos kétszeres spanyol világbajnok, Fernando Alonso hosszú időre lefékezte Hamiltont, mutatva egy-két új ívet a britnek, aki sok körön át képtelen volt elmenni az Alpine mellett, ami elősegítette a másik Alpine, Esteban Ocon élete első F1-es diadalát, egyben a francia konstruktőr történelmi első sikerét.

  • Betti az Alpine médiaeseményén járt, ahol Alonsóval és Oconnal is interjúzott. Ki gondolta volna, hogy a futam két főszereplőjéről beszélhetünk majd?
  • Áron csütörtöktől a futam végéig a Hungaroringen dolgozott. Milyen volt a színfalak mögé látni? Élménybeszámoló a köbön!
  • Valtteri Bottas mi a csudát művelt a rajtnál?
  • A Mercedes megint taktikai baklövést követett el, de olcsón megúszta.
  • Fernando Alonso élete formájában ment, élvezte a versenyzést. Úgy védekezett mint Michael Schumacher ellen 2005-ben Imolában.
  • Ocon a szürke versenyzőből futamgyőztessé vált. Vajon Betti volt rá ilyen jó hatással? Elképesztő fejlődésen ment keresztül a francia és csapata, az Alpine is.
  • Vettel elvett dobogója. Ezt az Aston Martin rontotta el, pedig a négyszeres világbajnok hibátlan volt.
  • Hamiltont valóban tenyerén hordozza fortuna, a peches szituációkból is jól jön ki a brit.
  • Örömünnep, emóciók a paddockban, Russel-könnyek és Williams pontok közel két év után.
  • Nehéz helyzetben a Red Bull, pokolian szoros második félév következhet!

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.