Újabb magyar tehetséget igazolt a Red Bull Salzburg

2021.06.16. 17:49
Hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a Salzburg, hogy leigazolta a 16 éves Kovács Patrikot. A fiatal tehetség az MTK Budapesttől érkezik az osztrák csapathoz, hároméves szerződés keretén belül.

Szerda délután hivatalos Facebook-bejegyzésében jelentette be az FC Red Bull Salzburg, hogy leigazolták a mindössze 16 éves Kovács Patrikot. A tizennégyszeres osztrák bajnok labdarúgócsapat akadémiáján nem kisebb játékosok nevelkedtek az elmúlt évtizedben, mint a Liverpool játékosa, Naby Keita vagy épp Szoboszlai Dominik. 

Sajtóértesülések szerint a fiatal védőért nagyjából kétszázmillió forintot fizetett az osztrák csapat az MTK-nak, így Schön Szabolcs eladása után újabb komoly tehetségét értékesítette a fővárosi együttes.

Kovács Patrik az MTK hivatalos oldalán mesélt az átigazolás részleteiről: 

Tavaly nyáron nagy tervekkel érkeztem az MTK-hoz, az azóta eltelt időszakban pedig rengeteget kaptam a klubtól. Készülhettem a felnőtt csapattal, és óriási élmény volt megnyerni az U19-es bajnokságot is. Bár hosszú távú szerződést kötöttünk az egyesülettel, de kaptam az élettől egy olyan lehetőséget, amit nem szerettem volna visszautasítani. Hálás vagyok a klub vezetőinek, amiért lehetővé tették számomra, hogy kövessem az álmaimat.

A Salzburg tájékoztatása szerint a védő első körben az U18-as csapatnál kezdi meg az edzéseket. 

Nem Kovács Patrik az egyetlen magyar tehetség a Salzburg akadémiáján, a 19 éves Bukta Csaba is a klub kötelékébe tartozik, azonban a támadó az idei szezont kölcsönben az SCR Altach csapatánál töltötte.

(Borítókép: https://www.redbullsalzburg.at/)