Valter Attila újabb meglepetésekkel készül

2021.05.18. 21:56

Valter Attila az ötödik helyről vághat neki a Giro d'Italia szerdai, 162 kilométeres szakaszának. A Groupama-FDJ versenyzője három napon keresztül vezette összetettben az olasz országúti kerékpáros körversenyt, és az elmúlt napok tapasztalatait, élményeit osztotta meg a keddi pihenőnapon tartott online sajtótájékoztatón – írja az MTI.

Óriási támogatást kaptam hazulról, és most már a mezőnyben is tudják, ki vagyok, megjegyezték a nevem, és hogy honnan jöttem

– mondta a 22 éves bringás, aki kiemelte, hogy akkor is mindent beleadna, ha Magyarországon senkit sem érdekelne a verseny, így viszont még jobb eredménnyel szeretne zárni, és jól esik neki, hogy egy cukrászda még süteményt is elnevezett róla, a Puskás Arénát pedig rózsaszínnel világították meg, ami az összetettet versenyt vezetőt megillető rózsaszín trikóra utal.

A sportoló arról is beszélt, hogy rendkívül motivált, és a hátralevő 11 szakaszon még nagyobb meglepetést szerezne, mint eddig, amit alátámaszt, hogy a cyclingnews szakportál a végső győzelemre esélyesek közé sorolta a magyar versenyzőt a frissített rangsorán. Ezzel kapcsolatban azt mondta, örül neki, ám csalódott lett volna, ha nem említik az esélyesek között.

A távlati céljairól azt mondta, hogy szeretne olimpiai vagy világbajnok lenni.

Valter Attila a Giro d'Italia 10. szakasza után 44 másodperces hátránnyal az összetett 5. helyén áll, a 3479,9 kilométeres verseny jövő vasárnap ér véget Milánóban.

Giro d'Italia

Az összetett élcsoportja:

  • 1. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 38:30:17 óra
  • 2. Remco Evenepoel (belga, Deceuninck - Quick-Step) 14 mp h.
  • 3. Alekszandr Vlaszov (orosz, Asztana-Premier Tech) 22 mp h.
  • ...5. Valter Attila (Groupama-FDJ) 44 mp h.
  • ...116. Dina Márton (EOLO-Kometa) 1:19:10 óra h.