Curry becsődölt, de segített Alex, a terápiás nyuszi!

GettyImages-1232835971
2021.05.12. 10:46
A Golden State Warriors playoffba jutásért harcoló kosárcsapata hétfőn és kedden az NBA két, momentán legerősebb, legjobb mérleggel rendelkező csapatát, a Utah Jazzt és a Phoenix Suns gárdáját fogadta, és heroikus küzdelemben mindkét ellenfelét legyőzte. Úgy, hogy az MVP-címre hajtó, a liga pontszerzőinek listáját vezető szupersztár, Steph Curry a két meccsen eleresztett összesen 24 triplakísérletéből mindössze 4 – azaz minden hatodik – ért célba. Mégis legyőzhetetlennek bizonyult a Warriors, mert ott volt a Chase Center nézőterének első sorában a franchise új kabalaállata, Alex, a jól megtermett terápiás nyuszi!

Alig 24 órával a ligaelső Jazz felett aratott 119–116-os győzelem után kedden a második legjobb mérleggel rendelkező Phoenix Suns együttesét is legyűrte Steve Kerr edző csapata, hasonlóan izgalmas körülmények között, 122–116-ra. Pedig már 16 ponttal is vezetett a vendég – 60–44 a nagyszünet előtt –, de a 38 pontig jutó Andrew Wiggins vezérletével végül fordított a Warriors. Pedig Steph Currynek nem ment, 11 triplával kísérletezett, de ebből tízet elrontott. 

Hogy mégis miért tudott győzni a hazai alakulat? Alighanem transzcendentális okokat kell keresni, a sportszakmaiak ugyanis sehová sem vezetnének.

Történt, hogy a mérkőzésre kilátogatott – korlátozott számban már lehetnek nézők az NBA-meccseken – Kei Kato és vőlegénye, Josh Row, no meg a pár terápiás nyuszija, Alex. A tapsifüles április 22-én a helyi baseballcsapat, a San Francisco Giants mérkőzésén tett szert országos hírnévre az Oracle Parkban, amikor az Óriások a Miamit fogadták. A kamera többször is ráközelített az öt hónapos, nyolckilós, jól megtermett, barna színű nyúlra, amint a gazdája ölében elhelyezkedve élvezte a simogatást. A meccsre a csapat színeiben pompázó csokornyakkendőbe öltöztették Alexet.

A mérkőzés vége felé David Feldmann, a helyszíni műsorközlő bemondta a hivatalos nézőszámot:

4580 fizető néző, nem számítva a nyuszit.

Az időközben híressé váló nyulat – amely parancsszóra csókot is tud dobni! – kedden a Golden State–Utah Jazz-meccsre is kihozták a gazdái.

Amikor a franchise vezetősége értesült a látogatásról, Katóék jegyét a legdrágább, pályaszéli helyre szóló belépőre változtatták, és a Chase Canter kamerája ugyanúgy kísérte a nagyfülű vendég minden megmozdulását, mint a parketten Curryét vagy Wigginsét. Végül megvolt a győzelem, és maga Steve Kerr edző is részben Alexnek tulajdonította a sikert.

Odavagyok a terápiás állatokért, mi is most vettünk egy kutyát – nyilatkozta a szakvezető. 

Ms. Kato, a gazdi, sugárzott a boldogságtól:

Mi vagyunk a legboldogabb emberek, hogy boldoggá tudjuk tenni a szurkolókat és a csapatot a nyuszinkkal. Meg akarjuk osztani ezt az érzést az egész világgal

– mondta.

Egyvalamire mérget vehetünk: Alexnek és gazdáinak bérelt helye lesz a Warriors hátralévő hazai mérkőzésein. 

(Borítókép: Stephen Curry a Phoenix Suns csapat elleni meccs alatt a Chase Centerben, 2021. május 11-én. Fotó: Noah Graham / NBAE / Getty Images)