Döntött az Alkotmánybíróság, az Újpest FC-nek nem volt joga megváltoztatni a címerét

2021.04.16. 15:03

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúria személyiségi jog megsértése tárgyában hozott ítéletét – olvasható az Alkotmánybíróság honlapján. Ezzel valószínűleg egy több éves ügy végére került pont, amely 2017-ben robbant ki, amikor az Újpest FC július 3-án bemutatta az új címerét. A futballklub akkor azt állította, hogy a csapat honlapján több ezren szavaztak a jelenleg használt szimbólumra. 

Az Újpest FC és az Újpesti Torna Egylet között kialakult címervitáról korábban beszámolt az Index, utoljára éppen arról, hogy a labdarúgó csapat mezén a régi és az új szimbólumot is feltüntetik. Ez már azt sejtette, hogy az Újpest FC kezdett kihátrálni az ügyből, hiszen a bírósági ügyön túl nagyon sok ismert személyiség, sportolók, színészek rosszallásukat fejezték ki, hogy az egyik legrégebbi és legeredményesebb magyar sportegyesületnek megváltoztatták a címerét.

2017 decemberében még az anyaegyesület számára kedvező döntés született. A bíróság azt mondta ki, hogy a futballklubnak vissza kell vonnia az új címert. 2020 májusában Roderick Duchatelet, az Újpest FC belga tulajdonosa közölte, kész visszaállítani a régi címert, ha az UTE belegyezik abba, hogy a két klub utánpótlás-nevelő képzése egyesüljön a jövőben.

Az UTE visszautasította a szerinte zsarolással felérő kezdeményezést.

Kapcsolódó

A régi és az új címer is ott lesz az Újpest mezén

A klub tulajdonosa tett egy lépést az évek óta tartó címervita megoldása felé.

Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy

a Kúria teljes mértékben figyelmen kívül hagyta az ügy alapjogi érintettségét, nem vette ugyanis figyelembe, hogy a törvény által létrehozott jogalanyok esetében jellegüknél fogva a személyiség védelmét eltérően kell értelmezni, mint a természetes személyek esetében, tekintettel arra, hogy lényegük a külvilág felé megjelenő képben ragadható meg.

Ebből következően a Kúria kizártnak tekintette a személyiségi jogsérelem bekövetkeztét, így nem vizsgálta, hogy a címer megváltoztatása negatív hatással volt-e az indítványozó jó hírnevére. Az Alkotmánybíróság tehát megállapította, hogy a Kúria támadott ítélete alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette.