Michelisz Norbert a Hyundainál folytatja

2021.04.12. 11:32
A Hyundai csapatában folytatja pályafutását a túraautó-világkupában (WTCR) Michelisz Norbert, a sorozat 2019-es győztese.

A 36 éves magyar versenyző szerződéshosszabbításáról közleményben számolt be hétfőn a WTCR, hozzátéve, hogy az olasz központú BCR istállónál a 2018-ban bajnok Gabriele Tarquini lesz a csapattársa, míg Jean-Karl Vernay és Luca Engstler szintén az új Hyundai Elantra N TCR volánja mögött áll rajthoz az idén.

Michelisz és Tarquini még a Hyundai i30 N TCR-rel nyert bajnoki címet a sorozatban, és a most bejelentett négy versenyző mindegyike részt vett az új, idén debütáló versenyautó fejlesztésében. Az Elantra az ugyanilyen nevű utcai modell alapjaira épült, és egy vadonatúj 2000 köbcentiméteres turbómotort kapott.

Tavaly 1-es rajtszámmal indulhattam a bajnokságban, az elsődleges célom egyszerűen az, hogy ez a szám újra felkerüljön az autómra

– idézte a közlemény Micheliszt.

A 2019-ben világkupa-győztes versenyző hozzátette, az elmúlt három évben felhalmozott rengeteg tudás birtokában, nagy erőfeszítéseket téve fejlesztették az idei versenyautót, amellyel – csapattársával, Tarquinivel közösen – nagyszerű csapatot alkotnak majd a mostani szezonban.

A WTCR 2021-es idénye június 3-5-én kezdődik a Nürburgringen.

(MTI)