Dárdai Pál Petry Zsoltról: Kemény, ami történt, most én vagyok a gonosz

2021.04.10. 07:00
A Hertha BSC trénerét mélyen érintette a kapusedző kirúgása, de szerinte a futballban csak az számít, ami következik.

Dárdai Pál vezetőedző a Hertha mai, Mönchengladbach elleni meccse előtt tartott sajtótájékoztatón megszólalt a nyilatkozata miatt menesztett kapusedző, Petry Zsolt ügyéről is. A Hertha BSC által közzétett videóról a Magyar Nemzet számolt be. A trénert érezhetően megrázták a történtek, de szavai szerint az élet mindig megy tovább a futballban, csak az számít, ami következik.

Petryről azt mondta, a legjobbját nyújtotta a csapatban, és a kapusedző is sokat profitált a Herthánál eltöltött időszakból. Miután a berlini csapat azonnali hatállyal megvált az 54 éves szakembertől a bevándorlással és Gulácsi Péter nyilatkozatával kapcsolatban a Magyar Nemzetben tett kijelentései miatt, Dárdai azt kérte tőle, személyesen mondja el a játékosoknak, mi történt.

Ő odaállt a csapat elé, elmondott mindent, és elbúcsúzott

– mondta el Dárdai, aki szerint a sport is üzlet, az egyik ember elmegy, a másik jön. „Nagyon keményen hangzik, de ez így van” – tette hozzá. Keresik Petry utódját, a szavai szerint jó volt vele, de a játékosoknak új kapusedzőre van szükségük. „Kemény, ami történt. Most én vagyok a gonosz, de én is így voltam ezzel, amikor az U16-hoz kerültem, majd visszajöttem... Mindig megy tovább az élet a futballban, csak azt számít, ami következik.”

Kapcsolódó

Bekérették a német nagykövetség ügyvivőjét Petry Zsolt kirúgása miatt

A magyar kormány megütközött azon, hogy Németországban egzisztenciális retorzió érhet valakit a véleménye miatt.

Dárdai elmondta, valóban szóba került, hogy a Hertha leszerződteti Király Gábort, szerinte ő lett volna az álommegoldás, de a magyar kapus üzleti kötelezettségei miatt nem vállalhatta el a feladatot.

A sajtótájékoztatóról készült felvételt itt nézheti meg: