Az F1 irányítói nem élnek Bahrein oltási ajánlatával

2021.03.01. 09:30
A Bahreini Királyság felajánlotta a Formula−1-es mezőny versenyzőinek és csapattagjainak koronavírus elleni beoltását, ezt azonban a versenysorozat vezetése a BBC értesülései szerint elutasította.

A szahíri versenypálya közleménye szerint Bahrein a nemzeti oltási programját kiterjesztette a királyságban sorra kerülő nagyobb rendezvényekre, eseményekre is, ennek nyomán az F1-ben dolgozók számára a Biontech/Pfizer vakcináját ajánlotta fel. Bahreinben alapvetően öt különböző oltás áll rendelkezésre.

A BBC beszámolója szerint azonban az F1 irányítói nem akarják, hogy a vb-n dolgozók, a versenyzők, valamint a csapatok tagjai korábban sorra kerüljenek, mint azt az Egyesült Királyság egészségügyi rendszerének oltási terve előírja. A Formula1-ben szereplő tíz csapatból nyolcnak Nagy-Britanniában van a központja.

Stefano Domenicali, az F1 új elnök-vezérigazgatója már korábban kijelentette, hogy a Formula1 nem kívánja elvenni az oltás lehetőségét a leginkább veszélyeztetett emberektől.

Bahrein azért is ajánlotta fel az oltást, mert az idény előtti egyetlen hivatalos tesztet március 12-14-én tartják Szahírban, ahol majd a szezon első versenyét is megrendezik március 28-án. Emiatt az F1-ben dolgozók nagy része 21 napig Bahreinben tartózkodik, ennyi idő alatt mindkét oltás beadható lenne.

(MTI)