Magyar Arany Érdemkereszt a röplabdasport Puskás Öcsijének

D  YT20201127004
2020.11.27. 20:13
Élete első kitüntetését vehette át pénteken a 75 esztendős Buzek László, az egyetemes röplabdasport kiemelkedő alakja, akinek sportolói, edzői és sportvezetői életművét elismerve Áder János köztársasági elnök Magyar Arany Érdemkeresztet adományozott.

A harminc évvel ezelőtt, 45 esztendősen visszavonult sportember ma is rekordot jelentő 266 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, a Csepel SC színeiben tízszer vehetett át bajnoki aranyérmet, nyolcszor választották meg idehaza az év röplabdázójának, de sportágában „feltalálónak” is nevezték.

Arra ma is büszke vagyok, hogy hátsó sorköteles játékosként a világon először én próbálkoztam meg a 3-as vonal mögül indított támadással, de másodikként azok közé az újítók közé is bekerültem, akik a szervát felugrásból hajtották végre. Aki ma nem tud így adogatni, az nem is röplabdázó – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a 75. életévét októberben betöltött Buzek László, aki 20 évesen mutatkozott be a magyar válogatottban, két évvel később pedig először lett az év röplabdázója.

Kitüntetését két lobbizó sporttársának és jóbarátjának, Nyári Sándornak és Somogyi Lászlónak is köszönheti, akik úgy érezték, hogy ha már Buzek László ez idáig nem lehetett Csepel díszpolgára – ahol húsz éven át hajtott a BEK-döntőt is kivívó klubcsapat sikereiért –, érje meglepetésként és születésnapi ajándékként a Magyar Arany Érdemkereszt átvétele.

Ha rajtam múlna, ötven évet forgatnám vissza az idő kerekét, hogy 1970-be csöppenjenek, amikor az Alma-Ata ellen BEK-döntőt játszottunk – folytatta a játékoskorában 203 centiméter magas röplabdázó. – Az első mérkőzésen idegenben kaptunk egy sima „hármast”, amire Csepelen mi is 3:0-s győzelemmel adtuk meg a méltó választ. Mégsem ünnepelhettünk, mert az összesítés mindössze kétpontos különbséggel az ellenfelünknek kedvezett. Azért döntőt játszani így is nagy dicsőség volt. Boldogabb talán csak 1977-ben voltam, amikor a finnországi Európa-bajnokságot negyedik helyezettként zárta a magyar válogatott, engem pedig beválasztottak a torna All-Star csapatába. Kihúztam magamat, de én soha nem azt emlegettem, hogy milyen nagy menő vagyok, hanem azt, hogy jó a csapatom, a társaim nélkül sokkal kevesebbet értem volna el” – mondta befejezésül a magyar sport elismerésre méltó veteránja, akit egykor a röplabdázás „Puskás Öcsijeként” is emlegettek.

(Borítókép: A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetéssel elismert Buzek László korábbi válogatott röplabdázóedző a kitüntetés átadásán a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián Budapesten 2020. november 27-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)