A korábbiaktól nagyon eltérő olimpia lehet Tokióban

2020.06.04. 14:28

Koike Juriko, Tokió kormányzója szerint szükségessé válhat egyszerűsített olimpia megrendezése. A Jomiuri című lap cikkét az MTI szemlézte.

A szervezők a koronavírus-járvány hatásait elemezve különböző változtatásokon gondolkodnak. Már fontolóra vették a fertőzötteket kiszűrő teszt kötelezővé tételét, illetve azt, hogy a tervezettnél kevesebb néző előtt rendezzék meg a versenyeket.

John Coates, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) részéről felügyeli az előkészületeket, úgy fogalmazott: mivel egyelőre nincs hatékony védekezés a vírus ellen, a szervezőknek olyan terveken is el kell gondolkodniuk, melyek megvalósulása esetén a korábbiaktól nagyon eltérő olimpiára kerülhet sor. Koike úgy foglalt állást, hogy szükséges az erről szól egyeztetés.

"Az olimpia és a paralimpia megrendezéséhez a tokióiak, a japán emberek szimpátiájára és megértésére van szükség. Éppen ezért szükséges, hogy ésszerűsítsük, ami ésszerűsítésre szorul és egyszerűsítsük, amit egyszerűsíteni kell" - jelentette ki.

A versenyzők és kíséretük mellett szükség esetén a nézőket is PCR-teszteknek vetnék alá, továbbá korlátoznák a ki- és bejárást az olimpiai faluban.

Thomas Bach NOB-elnök és Abe Sindzó japán miniszterelnök március 24-én állapodott meg az olimpia és a paralimpia jövő évre halasztásáról, további csúsztatás azonban kizárt.

A 2021-re áthelyezett olimpia július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül majd sor.

Hogy milyen problémákkal kell szembesülniük a szervezőknek, arról ebben a cikkben írtunk.