Felébresztik a mesterséges kómából a Forma-2-es baleset túlélőjét

2019.09.22. 13:04

Felébresztik a mesterséges kómából az amerikai Juan Manuel Correát, aki részese volt a francia Anthoine Hubert halálos balesetének három héttel ezelőtt a Forma-2-es sorozat belgiumi futamán – írta az MTI.

Anthoine Hubert 2019 májusában
Anthoine Hubert 2019 májusában
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

A londoni kórház tájékoztatása szerint a 20 éves autóversenyző már nincs kritikus állapotban, de továbbra is az intenzív osztályon kezelik, és beletelik néhány napba, amíg teljesen visszanyeri az öntudatát.

Rövidden a tragédia után az ecuadori születésű Correa négyórás műtéten esett át, amely mindkét törött lábát érintette. Ezután komplikációk léptek fel, akut respirációs distressz-szindrómát (RDS), vagyis súlyos légzészavart diagnosztizáltak nála, így idáig mesterségesen lélegeztették. A maradandó károsodás elkerülése végett mihamarabb újra meg kell műteni a lábát, ehhez azonban pillanatnyilag még túl gyenge a tüdeje.

Anthoine Hubert a futam második körében nekicsapódott a gumifalnak, majd szerencsétlenségére a pályára visszasodródó autójába teljes sebességgel belerohant Correa. Az ütközés következtében Hubert kocsija kettétört. A versenyzőt kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét. Correának mindkét lába eltört, és a gerincvelője is megsérült.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport