A magyarok ilyenek, egymást szúrják hátba

2019.07.23. 12:45

Vasárnap a budapesti vívó-világbajnokságon a magyar férfi kardcsapat ezüstérmet nyert. A Népszava értesülései szerint az éremátadó ceremóniát kisebb közjáték is megelőzte. A lap úgy tudja, hogy Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke azt kérte a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) főtitkárától, Manolisz Kaciadakisztől, hogy a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó,

Szabó Bence ne szerepeljen az éremátadón.

Kaciadikisz jelezte, a magyar szövetség elnöke nem szólhatna bele, hogy a FIE kit kér fel az éremátadásra, de a nagyobb botrány elkerülése érdekében eleget tettek Csampa kérésének. Így Áder János köztársasági elnök és a korábbi lengyel kardvívó, Jacek Bierkowski adta át az érmeket az olasz, a magyar és a koreai csapat tagjainak.

A magyar szövetség Áder Jánost kérte fel, engem pedig a FIE. Amikor vasárnap kiértem a döntőre, akkor szólt a FIE főtitkára, hogy Csampa Zsolt felszólította, jelöljön ki mást helyettem. Csampa szerint neki ehhez joga van, de ebben téved, a FIE főtitkára azt mondta, ha ragaszkodom ahhoz, hogy én adjam át az érmeket, akkor kiharcolja. Mondtam neki, engedjük el a történetet, nem érdemes balhézni egy egyébként sikeres hazai rendezésű vb-n

– nyilatkozta Szabó Bence a Népszavának.

Szabó azt is elmondta, hogy az eset nagyon sokat árthatott Magyarország megítélésének, a vacsoránál arról beszélgettek a FIE tisztségviselői,

hogy a magyarok ilyenek, egymást szúrják hátba.

Szabó Bence szerint az egész ügy hátterében a jövő évi elnökválasztás állhat, amelyen ő is jelöltetné magát.

Jelenleg olyan elnöke van a magyar vívásnak, akinek sem sportolói múltja nincs, sem idegen nyelveket nem beszél, és hamarosan lejár a mandátuma. Ezért próbál mindenhol ártani nekem, de ezekkel az akciókkal csak saját magát járatja le. Engem ismernek és elismernek a sportágban itthon és külföldön is, ugyanez Csampa Zsoltról nem mondható el.