Megrúgták a szemem, egy nagy homály volt az egész

2019.07.17. 04:59

Olasz Anna a 17., Rohács Réka pedig a 18. helyen végzett a nyíltvízi úszók női 5 kilométeres versenyében a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság szerdai napján, írja az MTI.

A vb fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre elhelyezkedő Joszuban meleg, párás időjárás fogadta a versenyzőket.

Az 54 fős mezőnyben a 10 kilométeren 16. Olasz Anna 30-as, Rohács Réka pedig a 39-es rajtszámot kapta.

A joszui öbölben kialakított pályán három, csaknem 1,7 kilométeres kört kellett megtenniük az úszóknak.

Az első kör után Olasz a 14., Rohács pedig a 28. helyen állt. Az utolsó kör megkezdése előtt mindketten a középmezőnyben haladtak, az éremszerzésre ekkor már nem igazán volt esélyük, ugyanis a legjobbak egy hosszú hajrát indítottak. 700 méterrel a vége előtt az élen állók óriási csatát vívtak egymással, a közelharcból végül a 25 kilométeren háromszoros világbajnok, ebben a számban két éve Balatonfüreden bronzérmes brazil Ana Marcela Cunha került ki győztesen. A második, akárcsak két éve, a francia Aurélie Muller lett, aki 10 kilométeren világbajnoki címvédőként lemaradt az olimpiáról.

A magyarok végül egymás után csaptak a célba.

A végeredményre hosszú-hosszú perceket kellett várni, ugyanis az időmérő rendszer képtelen volt megállapítani a végső sorrendet.

A második körben megrúgták a szemem, onnantól kezdve nekem egy nagy homály volt az egész. Ezért is kaptam sárga lapot, mert nem láttam semmit, és így átúsztam néhány emberen, bár az én negyvenkilenc kilómmal nehéz lenne lenyomnom hatvan kilós úszókat. Nagyon erős volt az iram, de azért szerencsére sikerült tartani

- mondta Rohács Réka.

Négy éve nem úsztam ezen a távon, azt gondolom, ahhoz képest nagyon jól sikerült. Meglepően jól ment, különösen a tíz kilométer után

- nyilatkozta Olasz Anna.

A nyíltvízi úszók küzdelmei csütörtökön a csapatversennyel folytatódnak.