Szilágyi Áront verve jutott negyeddöntőbe az Eb-n a kardozó Szatmári András

2019.06.19. 17:55 Módosítva: 2019.06.19. 19:50

Többek közt válogatottbeli csapattársát, Szilágyi Áront is legyőzve jutott negyeddöntőbe Szatmári András a férfi kardozók egyéni versenyében a düsseldorfi vívó Európa-bajnokságon, ezzel egyedül maradt talpon a harminckettőbe jutó négy magyar versenyzőből – írja az MTI.

Gémesi Csanád kiélezett meccsen esett ki a legjobb harminckettő között, három magyar azonban innen is továbbment:

  • Szatmári a francia Vincent Anstettet verte meg komoly hátrányt ledolgozva,
  • Szilágyi a 2004-ben olimpiai, 2011-ben világbajnok olasz Aldo Montanónál bizonyult jobbnak úgy, hogy 4-4 után állva hagyta negyvenéves ellenfelét,
  • Decsi Tamás pedig villámgyorsan 9-2-re elhúzott az orosz Konsztantyin Lohanovtól, és előnyéből a végéig öt tust megőrzött.

A következő fordulóban aztán a Londonban és Rióban olimpiai bajnok Szilágyi a 2017-ben vb-aranyérmes Szatmárival került szembe, az edzők pedig el is vonultak a pást mellől, így a két vívó egymás közt intézte el a továbbjutást.

Az elején Szatmárinak ment jobban, olyannyira, hogy a szünetben már 8-3–ra vezetett, de utána Szilágya magára talált, és egyenlíteni tudott. Innentől aztán fej-fej mellett haladt a két versenyző, 14-14-nél pedig szinte egyszerre találták el egymást, de az akció után Szilágyi jelezte, hogy Szatmárié a pont. Pár perccel korábban Decsi az előző két Eb-n bronzérmes georgiai Szandro Bazadzétől hét tussal kikapott.

Szatmári a negyeddöntőben aztán éppen Bazadzével került össze, a grúz kardozó pedig viszonylag simán, 15-10–re verte meg őt, így a magyar végül a nyolcadik helyen végzett.

Eredmények:

a 64 között

  • Szatmári András-Andrés Hernandez Caballero (spanyol) 15-4
  • Decsi Tamás-Francesco de Robbio (horvát) 15-5
  • Gémesi Csanád-William Deary (brit) 15-14

a 32 között

  • Szatmári-Vincent Anstett (francia) 15-13
  • Szilágyi Áron-Aldo Montano (olasz) 15-9
  • Decsi-Konsztantyin Lohanov (orosz) 15-10
  • Björn Hübner-Fehrer (német)-Gémesi 15-13

a 16 között

  • Szatmári-Szilágyi 15-14
  • Szandro Bazadze (georgiai)-Decsi 15-8

negyeddöntő

  • Max Hartung (német)-Bolade Apithy (francia) 15-14
  • Venjamin Resetnyikov (orosz)-Enrico Berre (olasz) 15-8
  • Bazadze-Szatmári 15-10
  • Kamil Ibragimov (orosz)-Benedikt Wagner (német) 15-8