A magyar futball nézettségéről kongóan üres infografikákban

D KOS20160720013
2017.07.15. 09:28 Módosítva: 2017.07.22. 14:28
Szombaton elkezdődik a magyar futball 2017/18-as szezonja. Ez mindannyiunkat komoly érdeklődéssel tölt el, de vajon ez meglátszik-e majd a nézőszámon is? Hogy legyen viszonyítási pont, megnéztük, hány olyan bajnoki forduló volt az élvonalban az idén, aminek az összes helyszíni nézője befért volna a Fradi-stadionba. Mennyire veszne el egy átlagos magyar bajnoki közönsége a Groupama lelátóin?

Közismert, hogy gondok vannak az OTP Bank Liga mérkőzéseinek látogatottságával. A tavalyi bajnoki szezonban a Magyarfutball.hu statisztikája szerint az Európa-bajnokság eufóriája sem hozta meg a várt áttörést, sőt a tévéközvetítések megritkítása sem segített. A mérkőzések átlagos nézőszáma mindösszesen 102 fővel javult az azelőttihez képest. A legpozitívabb következtetés, amit levonhatunk, hogy a nézőszám legalább nem csökkent tovább.

Lehet magyarázgatni a dolgot, például az albérletben játszó csapatokkal, a nagy meleggel, a nagy hideggel vagy bármivel, a számok alapvetően siralmasak. Ráadásul ami a most szombaton kezdődő újabb bajnoki szezont illeti, semmi garancia nincs rá, hogy pusztán az elkészülő stadionok hatására megnövekedjenek az adott csapatok nézőszáma. Sőt eddig csak az MTK-nál történt így, míg Debrecenben és a Fradinál épp ellenkezőleg, kevesebben kezdtek kijárni mérkőzésekre.

Épülő és elkészülő stadionok hatása a nézettségre

A 2015/16-os szezonban építkezésbe fogó csapatok közül csak a Haladás hazai meccsein esett a nézőszám jelentősen tavalyhoz képest, mintegy 1032 fővel, a Videotont viszont a felcsúti költözés ellenére így is 84-gyel többen nézték. A stadion projektjét idén, az év közben izzító Diósgyőrtől átlagban 203 néző pártolt el, a Vasast viszont hontalansággal együtt is átlagban 1151-gyel többen nézték meg, mint azelőtt. Az MTK az új stadion elkészültével plusz 938 nézőt nyert a hazai meccsein.

A feljutók és kiesők népszerűsége közti különbség sem befolyásolta negatívan a statisztikát.

Amennyi nézőt veszített a 2016/17-es kiírásban a bajnokság a Puskás Akadémia és a Békéscsaba távozásával, annyit nyert a Gyirmót és a Mezőkövesd csatlakozásával. Ráadásul jövőre sem számíthat nagy segítségre az MLSZ a másodosztályból, a feljutó Balmazújváros és Puskás Akadémia inkább alulról fogja hozni a távozó MTK és Gyirmót statisztikáit, ha egyáltalán.

Mennyire kevés a nagyon kevés?

A kilátások sem valami rózsásak tehát. Mivel a számok önmagukban képtelenek visszaadni, hogy mennyire nem érdekli a kutyát se az irracionálisan rommá támogatott magyar bajnokság, készítettünk pár infografikát.

Az egyes statisztikákat a Ferencváros 2015 márciusában átadott stadionjára, a Groupama Arénára vetítve ábrázoltuk, amiről tudni kell, hogy 23 700 fős kapacitása nemzetközi léptékkel nézve a középszint alja, az osztrák élvonalban például csak a hatodik legnagyobb stadion lenne. A Debrecen új stadionja sem sokkal kisebb egyébként, az 20 340 főt fogadna be, ha nem átlag 3 407-en járnának meccsre.

Ilyen volt az átlagos bajnoki forduló 2016/17-ben

Az infografikán a 33 bajnoki forduló egész éves átlagait ábrázoltuk. Négy különböző kategóriában vontuk meg a fordulónkénti statisztikák éves átlagát. Ebből kiderül például, hogy egy átlagos bajnoki forduló

hat darab mérkőzésén összesen nincs annyi néző a hat stadionban, ahányan ne férnének el igen-igen kényelmesen a Groupama Arénában.

A hat meccs összes nézője, egyetlen stadionban. Mindeközben öt csapatnak van új vagy felújított létesítménye, négy-öt csapaté pedig most épül.

Az egy meccsre eső átlagnézőszám pedig a legkisebb stadionhoz képest is alacsony. Ennyi nézővel még a 4500 fős gyirmóti Alcufer stadionban is üresen maradna 1795 szék.

Az átlagos fordulóban a nézőrekordot hozó meccs közönsége közel négyszer férne el a Fradi stadionjában. A legkevésbé látogatotté huszonnégyszer.

Fontos kiegészítő információ, hogy Groupama Aréna befogadóképessége magyar bajnokikon hivatalosan 23 700 fő, az infografikán viszont a 22 000 fős nemzetközi ülésrendet használtuk, mert az volt fellelhető. Azaz ábráink egy árnyalattal megszépítik a valóságot.

1

Fordulónkénti bontás

A teljesebb képhez fordulónként is ábrázoltuk a négy statisztika alakulását. Ebben sem lapult ott a megváltás. Egyetlen egy olyan forduló volt a szezonban, amikor összesen többen voltak a lelátókon, mint ahányan befértek volna a Groupamába. És ehhez is mi kellett? Hosszú évek legizgalmasabb bajnoksága, ami egy bajnoki döntőben végződött, ami egy játéknapra esett a Fradi-Újpesttel.

Mindössze két olyan mérkőzés volt az egész bajnokságban, amit többen láttak a helyszínen tízezer főnél (mindkétszer a Fradi és az Újpest találkozott), de ezeken sem sokkal.

Ami a fordulós nézőcsúcsot illeti volt, hogy 3112 fő is elégnek bizonyult hozzá. Hiába van mindössze 12 csapat az élvonalban, így is számtalan olyan meccs volt, amin ezren sem voltak, de többször is előfordult, hogy még ötszázan sem.

Egy alkalommal pedig 316 nézőt számoltak, amit még a csak rokonok és barátok által nézett sportágak is simán hoznak. 

2

A statisztikák a magyarfutball.hu-ról származnak.

(Borítókép: Az albán Lorenc Trashi szabadrúgása a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában játszott Ferencváros - Partizani mérkőzésen a Groupama Arénában 2016. július 20-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)