Hegyi-Karabah: Hiányzó generációk

2021.10.23. 22:23
A Capa Központ 2014-ben alapította meg a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat azon alkotók munkájának elismerésére, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a magyar fotográfia bármely területén. A Capa-nagydíj 2020-as zsűrije tavaly októberben három ösztöndíjast választott ki a beérkezett pályaművek alkotói közül, ők hárman egy – koronavírus-járvánnyal nehezített – éven keresztül dolgoztak tovább munkáikon. Ezúttal az egyik ösztöndíjas, Bácsi Róbert László sorozatát mutatjuk be a Nagyképen.

„Hegyi-Karabah Köztársaság, ez a korábban sokszínű etnikai összetételű, de ma túlnyomóan örmények lakta kaukázusi terület a Szovjetunió széthullását követően, 1996-ban mondta ki Azerbajdzsántól való elszakadását. Függetlenségét a világ nem ismeri el, de jure ma is Azerbajdzsán része, amellyel hivatalosan háborúban áll.

Az ország helyzetének megértéséhez ismernünk kell az előzményeket. Bár a területet mindig is túlnyomórészt örmények lakták, 1921-ben Sztálin nyomására Azerbajdzsán része lett Hegyi-Karabah Autonóm Terület néven ez a természeti erőforrásokban gazdag kis ország.

1991-ben nyílt háború tört ki Azerbajdzsán és Hegyi-Karabah örmény lakossága között, amelyben harmincötezren haltak meg. Az azeriek vesztettek, Karabah az ellenőrzése alá vont azeriek-lakta területeket is, amelyek nem képezték a történelmi Hegyi-Karabah részét, ezzel borítékolva a későbbi konfliktusokat: a 2016-os „négynapos háború”, majd a 2020. szeptemberében az azeri hadsereg által az örmény katonai állások ellen indított offenzíva a megoldatlan területi és etnikai feszültség következménye volt. A hat héten át tartó harc mindkét oldalon jelentős emberáldozattal járt. A háborút az örmények elvesztették, a megtorlásoktól tartva több mint ötvenezer karabahi örmény menekült el az otthonából, főként Örményországban keresve menedéket.

Jelen állás szerint Hegyi-Karabah újra egy „sziget”, történelmi területeinek jelentős részét és a határvidéket az azeriek vonták ellenőrzésük alá. Örményországgal az orosz békefenntartók által felügyelt Berdzor-korridoron keresztül van csak összeköttetése.

A Hegyi-Karabahban élő emberek sorsában rögtön megérintett az a kettősség, és az ebből fakadó lelkiállapot, amelybe a Szovjetunió felbomlása után számos térség lakói kerültek: az ország kimondta függetlenségét, ám azt a nagyhatalmak eltérő okokból nem ismerték el. Mint egy csónak, amely két part között, a nyílt vízen rekedt, kikötni, megállapodni sehol nem tud, úgy élnek Hegyi-Karabahban és számos más utódállamban az emberek. Számukra a Szovjetunió összeomlása nem hozott valóságos szabadságot, a nemzetállami és területszerzési törekvések leginkább rövidebb vagy hosszabb, kínkeserves fegyveres konfliktusokat eredményeztek, amelyeket évtizedek óta nem tudnak maguk mögött hagyni. Ezeknek a társadalmaknak a megismerése, helyzetük pontos megértése, a fotográfia eszközeivel történő kibontása és bemutatása foglalkoztat 2009 óta. Az a vágy visz vissza időről időre Hegyi-Karabahba, hogy ennek a mindössze egykilenced magyarországnyi, kis országnak a sorsát megismertethessem a világgal, képeimmel közel hozzam a valóságukat, a hírek mögött rejlő emberi sorsokat.

Örmények generációinak sorsát határozzák meg a háborúk, de még a száz évvel ezelőtti örmény genocídium (1915–1917) hatása is mind a mai napig tetten érhető. A meghatározó középgeneráció, amelynek a társadalom gerincét kellene alkotnia, folyamatosan hiányzik a társadalomból. A tavalyi harcokban részt vevő katonák egy része az első háborúban lett félárva, árva, mások pedig veterán apjukkal együtt vonultak be a hadseregbe.

Jerevánban található a Hősök Temetője (Yerablur), a 2020-as harcokban elesettek túlnyomó többsége 18-20 éves fiatal. Egy újabb generáció fiainak jelentős része halt meg tavaly, ez továbbra is fenntartja és tovább mélyíti az örmény és az azeri nép és országaik közti feszültséget. És, hogy ez mikor ér véget? A választ nem ismerjük...”

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport