Ez a divat, nézz utána!

Egy olyan iparvidéket, ahol mintha megállt volna az idő, mert az 1980-as években bezártak az emberek megélhetését biztosító szénbányák, többféleképpen be lehet mutatni: választhatjuk azt, hogy a kőkemény, szürke kilátástalanságot örökítjük meg kívülállóként, egy kamera biztonságából, vagy a közösséget is bevonva, valamilyen jobbító szándéktől vezérelve bebizonyítjuk, hogy van remény. Ezt az utat választotta Clémentine Schneidermann és Charlotte James, akik szerettek volna eloszlatni minden olyan sztereotípiát, ami modelljeikkel és lakhelyükkel kapcsolatban az emberek eszébe juthat.

Az It's Called Ffasiwn fotósorozat helyszíne Dél-Wales. Itt született Charlotte, Clémentine Schneidermann pedig itt tanult tovább, és az egyik legismertebb munkája, az Elvis Presley-rajongókat bemutató portrésorozat, az I Called her Lisa Marie jelentős része is itt készült. A páros 2015-ben találkozott, és miután szembesültek azzal, hogy ugyanaz a cél vezérli őket, megszervezték az első fotózást.

Az első alkalommal egy csomó szép ruhával érkeztem, volt egy koncepció a fejemben. Körülbelül 18 gyerek jött el, és ez egy nagyon új élmény volt számukra. Hagytam, hogy maguk válasszák ki, hogy mit szeretnének viselni. Miután láttam, mennyire élvezik ezt, úgy gondoltam, érdemes lenne workshopokat tartani számukra, hogy ők is részei lehessenek az alkotói folyamatnak

– nyilatkozta Charlotte James, aki alkotótársával együtt két helyi ifjúsági központban is tart foglalkozásokat 8–14 éves gyerekek számára. A workshopon többek között szabni és varrni is megtanulhatnak a résztvevők, és Schneidermannnék nem eltitkolt célja, hogy a diákjaiknak megmutassák az önkifejezés megannyi formáját, megerősítendő az önbizalmukat. 

Az ellentmondásokra alapuló, néha kissé szürreális sorozatnál a fő szervezőerőt a színek jelentik. A készítők próbáltak az évszaknak vagy valamilyen aktuális ünnepnek megfelelő árnyalatokkal dolgozni, a Bálint-napi fotózás színe a piros volt, a tavaszé a pasztellzöld, a nyáré a sárga, a halloweené a fekete, és így tovább. És ugyan úgy tűnhet, hogy a fotók beállítottak, hogy minden részlet ki lett találva előre, ez így nem igaz, a spontaneitás, a véletlen, az improvizálás nagyon fontos összetevője ennek a sorozatnak, soha nem lehet tudni mondjuk, ki sétál bele a képbe. A gyerekeket szerencsére nem zavarja, hogy a nyílt utcán kell modellkedniük, nem illetődnek meg attól, ha megbámulják őket, esetleg megjegyezéseket tesznek a járókelők – állítják az alkotók. Mondjuk pont egy ilyen szituációból eredeztethető a sorozat címe is: a ffasiwn a fashion, azaz a divat walesiül, az It's called fashion (, look it up) pedig Nicky Ottav divatblogger szavajárása, és ezzel a mondattal vágott vissza Jamesék egyik ifjú modellje is, amikor egy helyi fiúkból álló csapat kifigurázta a viseletüket az első fotózások egyikén. 

A készítők egyszerre dolgoztak a dokumentarista és divatfotózás eszközeivel. Ugyan Dél-Walesben nagy hagyománya van a dokumentarista műfajnak, de úgy érezték, ennek keretei viszonylag merevek, és az ilyen módon készült sorozatok általában nélkülözik az optimizmust és a pozitív személetet, miközben ők ugye azt kívánják megmutatni a fiataloknak, hogy van kiút és van jövő. A divat- és a divatfotózás viszont elég teret ad a játékosságnak, arról nem is beszélve, hogy így szélesebb rétegekhez juthat el a közös munka végeredménye, és ennek a közösségnek, főleg a gyerekeknek nagy szüksége van a nyilvánosságra és a támogatásra, anyagi értelemben is. Az alkotópáros számára is a pénz jelentette a legnagyobb nehézséget, hiszen a workshopokhoz szükséges ruhákat és eszközöket eleinte saját pénzükből vették meg, és ugyan a helyi ifjúsági központok és klubok szakmailag és emberileg mindenben segítettek, az ő erőforrásaik is végesek, ők is a fennmaradásért küzdenek.

A sorozatot album formájában is kiadták, illetve 2019. május 25-ig a Martin Parr Alapítvány bristoli központjában is meg lehet tekinteni.