Kendrick Lamar töviskoronában keresi a feloldozást

2022.05.26. 17:52

A modern kor rap világának egyik vezető alakja, Kendrick Lamar új lemezzel jelentkezett a stílust kedvelő közönség és a kritikusok örömére. A korong meglepően pozitív fogadtatásban részesült mindkét oldalon, köszönhetően a zenész kendőzetlen őszinteségének és zenei felkészültségének. Lamar összes korábbi albuma elérte a platina fokozatot az Egyesült Államokban, a zenei időjósok pedig már előre belengetik itt is a sikert. Kérdés, hogy vajon mivel győzte meg így az embereket.

Maga az album már a borítókép miatt is érdekes, ahol Kendrick családját láthatjuk, a rapper pedig töviskoronában pózol szerettei körében. Az allegória érthető, de egy ponton túlzónak hat. A dalok mondanivalója és zenéje próbálja megteremteni az atmoszférát a vallási analógia mellé, mégis ellentmondásos a végeredmény. Tematikailag is többször hivatkozik szakrális metaforákra, de mivel a töviskorona a vallás- és a popkultúrában is Jézus karakterét idézi, egy ilyen jelkép felhasználását erősen meg kell indokolni – akár a jézusi szimbólum miatt került bele, akár nem.

Technikailag remek

Zenei fronton az album egészének felépítettsége szép és koherens, a dalok kötése egyben tartja a lemezt, amivel egy történet különféle időszakait és aspektusait kapjuk. Itt közelebb kerülünk a szakralitáshoz, ehhez Lamar klasszikus dallamívekre épülő kórusokat alkalmaz, majd ezeket vegyíti a modern rap, hip-hop, trap, valamint némi kísérleti zene hatásaival. Szépen halad, nem jellemzők a kiugró váltások és sehol sem bontja az egységet ok nélkül.

Rapperként szintén elismerésre méltó a teljesítménye. A legtöbb előadó ebben a műfajban egy stílusvonalat visz, vagy egymást másolják. Ezzel szemben Kendrick Lamar meglebegtet több alműfajt és rappelési módot. Ez egyszerre teszi a lemezt érdekessé, a dalokat változatossá, és engedi, hogy behozzon különféle zenei ágazatokat és kísérleti elemeket.

A szöveg már más téma, az érzet hullámzó. A témák időnkénti monotonitása, a nyelvezet sokszor nyers, vagy épp túlzóan obszcén hatása szerencsére nem megy szembe a rapper karakterével. Bár önazonos tud maradni, ingerküszöb és ízlés kérdése, hogy az ember hogyan viszonyul az ilyen töltetű dalokhoz. Lamar célja a teljesen őszinte hangnem volt, amelyet az előadók karakterükből fakadóan különbözőképpen érnek el. Neki ez járható és működő út volt, kérdés, hogy ez a közönségnél is befutó-e.

A történetek önmagukért beszélnek

A rapper az élete lejtőit és ívet térképezi fel nekünk. Tiszteletreméltó, hogy valaki ilyen nyíltan beszéljen mindarról, ami benne zajlik, hogy sallangok vagy félrebeszélés helyett inkább a nyers igazságot válassza – mégis, ennek az egésznek a szövegezése néhol kontraproduktívan hat.

Kooperációkból sem szenvedünk hiányt, rengeteg más előadó mellett feltűnnek olyan nevek is a listán, mint Beth Gibbons, Tanna Leone vagy Baby Keem. Bár nem minden közösködés győzedelmes és ad hozzá annyit a zenéhez, mint azt szeretnénk, vagy várnánk, Kendricknek elkötelezett célja volt, hogy a számára fontos előadókat az albumra felpakolja, és nekik hangot adjon.

Lamar albuma nagy sikert aratott mind a kritikusok, mind a hallgatóság körében, és idővel felteheti ezt a lemezt is a platinások polcára – talán még az évtized kimagasló kommersz művészeti alkotásokat soroló listájára is –, viszont az összhatást inkább őszintének, mintsem tökéletesnek lehet nevezni. De ez nem rossz dolog vagy felhánytorgatni való tanulság, mindössze elindít a hallgatóban egy gondolatot, hogy valóban erre van-e szüksége. Ez egyéni ízlés kérdése, így mindenki eldöntheti, hogy ez a korong a személyes kedvencei közé kerül-e vagy sem. Addig is szóljon Kendrick Lamartól a Mr. Morale & the Big Steppers!