Videóban búcsúzik elhunyt rajongóitól a Tankcsapda

2021.12.01. 11:11

A májusi horror/thriller klip után, amelyet akkor az Indexen mutatott be a Tankcsapda, ezúttal egy teljesen más stílusú videót készített a zenekar. A téma nem lett könnyebb, sőt: mély és megrázó események után jelentették meg a zenészek.

A Nincsenek szavak című dalt még 2019-ben a Liliput Hollywood albumra rögzítette a zenekar, két, tragikus körülmények között elhunyt rajongó emlékére. Az ehhez készült klip nekik állít emléket, valamint Robi és Kata halála mellett Liginek is, a zenekar idén elhunyt barátjának.

Úgy érezzük, tisztelegnünk kell azok előtt, akik velünk és értünk is voltak! Nekik szól a dal, a klip és az egész decemberi turné. Ezzel azt az üzenetet szeretnénk hangsúlyozni, hogy a Tankcsapda mindig is egy nagy család volt, és az embereket összehozni próbálta, nem megosztani. Arról szól, hogy gyere és érezd jól magad, ez egy közösség, és mindenki ünnepeljen, sírjon vagy tomboljon, ha úgy van kedve. Éppen ezért fontos és kötelességünk, hogy ezekről az emberekről valamilyen formában a magunk módján megemlékezzünk

olvasható a zenekar közleményében. A tagok kiemelték: „A Nincsenek szavak azt a hangulatot írja le vagy járja körül, amikor nem tudsz igazán megszólalni. Van benne egy csomó érzés, még csak feltétlenül sírni sem kell hozzá, hanem egyszerűen csak próbálnál ezzel kapcsolatban valamit mondani, de vannak az embernek az életében olyan pillanatok, amikor úgy érzed, hogy nincsenek szavak, elfogytak a szavak, nem tudsz mit mondani.”

Amit a klipről tudni kell, hogy a képi világhoz egy független film adta az alapot, a készítőjét, Százados Miklóst pedig többéves kapcsolat fűzi a Tankcsapdához. 2011-ben ő nyerte meg az Új nap vár című dal forgatókönyvíró pályázatát, és ő készítette a Mi a f*sz van? című nóta klipjét is. 

A rendező elmondta: amikor 2019 őszén először meghallotta a Nincsenek szavak című dalt, rögtön azt érezte, hogy ezzel muszáj kezdenie kell valamit. Épp A Kilépő című filmjét vágta, és ahogy haladt a munkával, rájött, hogy a szerzemény apropója és a filmes alkotás témája mély és furcsa kapcsolatban áll egymással. Ezzel a nótával lett végül teljes A Kilépő, ahogy az addig zörejek közé rejtett zenei elemek a film végére összeálltak ebben a dalban. Úgy véli,

a „Nincsenek szavak” hivatalos videóklipje egy olyan kisfilm lett, amely méltó emléket állít Robi, Kata és Ligi tragédiájának.

A most megjelent kisfilm mellett a decemberi turnésorozat és a debreceni Főnix Aréna-koncert is az emlékezésről szól. A koncertre látogatók minden állomáson egy külön helyen gyertyagyújtással emlékezhetnek meg az elhunytakról.