Egy hétvége erejéig engedélyezik az autós koncerteket Magyarországon

2020.05.29. 10:29

A járványhelyzet miatt a kormány március elején betiltotta a rendezvényeket, majd április 30-án Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy augusztus 15-ig csak az 500 főnél nagyobb eseményeket nem szabad megtartani, de aztán kiderült, hogy valójában azokat sem, ahova nem várnak ennyi embert. Az intézkedések miatt a magyar zeneipar komoly válsághelyzetbe került.

Május eleje óta azonban elkezdtek enyhíteni a koronavírus miatt elrendelt korlátozásokon, például újra szólhat a zene a vidéki vendéglátóhelyeken, de koncerteket egyelőre nem lehet tartani.

Vagyis hagyományos értelemben vett koncerteket, a 444 ugyanis észrevette, hogy a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent egy kormányrendelet, ami engedélyezi, hogy a járványhelyzet ellenére a hétvégén autós könnyűzenei koncerteket tartsanak.

A jogszabály szerint ez egy olyan élő zenés rendezvény, amelynek során a közönség tagjai abban az autóban tartózkodnak, amivel érkeztek. A rendelet pénteken lép életbe és vasárnap már hatályát is veszti. A látogatás feltételeit a szervezők határozzák meg

- írják. 

Vagyis egy hétvégéje van a zenekaroknak, hogy kihasználják ezt a lehetőséget. A Tankcsapda például Debrecenben és Székesfehérváron is fellép majd a hétvégén, pontosabban élő dalpremiert tartanak majd a két városban. Hogy a Szüless meg újra című számukat ilyen rendkívüli módon szeretnék bemutatni, már jó pár napja nyilvános, a Mol is hirdette az eseményt, illetve jegyet is lehetett nálunk nyerni a két autós koncertre.

A zenekar frontembere, Lukács László a Blikk szerint hangsúlyozta, hogy az összes érvényben lévő egészségügyi szabályozást betartják a két koncerten. Debrecenben a repülőtéren felállított körszínpadon lépnek majd fel, és nagyjából 600 autó fér majd el a helyszínen, Székesfehérváron viszont nem lesz körszínpad, és csak 300 kocsi a terület befogadóképessége. A tervek szerint a két, nagyjából egyórás bulit az interneten is közvetítik majd.

Soha nem látott fejlesztések, vagy hatalomátvétel?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!