Súlyos állapotban került kórházba Takáts Tamás

2019.10.13. 16:56

Takáts Tamás, a Karthago, a Senator, az East és a Takáts Tamás Blues Band zenészének lába még 42 évvel ezelőtt, 20 éves korában sérült meg, azóta időről időre bedagad, de most kiderült, hogy jóval súlyosabb a helyzet a szokásosnál: Takátsot mélyvénás trombózissal ítélték fekvésre. De a zenészt ennél is jobban aggasztja, hogy nem tudott szavazni.

"Régen vacakol a térdem, amikor 20 évesen vízipólóztam, egy edzésen foci közben megcsúsztam a vizes füvön, akkor sérült meg. Néhány évenként fáj, bedagad. Ilyenkor fáslizni szoktam, és bottal járok. Sajnos kiderült, hogy most a szokásosnál nagyobb a baj, mélyvénás trombózist kaptam. Csütörtökön kerültem a lakhelyem szerint területileg illetékes Nyírő Gyula Kórházba, ahol vérhígítót adtak, szigorú fekvésre ítéltek és figyelik, hogy a vérrög merre vándorol bennem" - mondta a zenész a Blikknek.

A zenész ugyanakkor egészen kétségbeesett, mert nem tudott szavazni sem. "A barátaimtól tudtam meg, hogy a mozgó urnát nekem kell kérnem. A feleségem kétszer is elment a szavazókörzetbe, ahol mindkétszer mást mondtak. Még dél előtt - ez a mozgóurna igénylésének végső határideje - e-mailben is jeleztem a megadott címen az igényemet. Majd felhívtam az Országos Választási Iroda ügyeleti számát, ahol egy másik telefonszámon elmondták: ha 800 méterrel arrébb lakom, akkor küldhettek volna urnát, de sajnos - a lakcímem miatt ugyan kerületi lakos vagyok - mégis kiesek a körzetből.

Ha kiderül, hogy egy szavazaton múlott, hogy ki a polgármester, akkor jó, ha tudják: az enyém volt

- mondta a Blikknek. A zenész ugyanis a rendszerváltás óta kötelességének érzi, hogy szavazzon. "90 óta, mióta a Takáts T. Blues Band és a demokratikus Magyarország létezik, mindig megyek! Előtte, míg egypártrendszerű szovjet-diktatúra volt, sosem mentem! »Persze, neked könnyű, mert érted már nem jön ki a rendőrség!«, mondták a szüleim, anno. Mert értük még kijött, mikor »elfelejtettek« szavazni menni! Úgyhogy én meg tudom becsülni, hogy van több párt és én szabadon dönthetek!" - írta a Facebookon.

Ne maradjon le semmiről!