Felfüggesztette a Google a botrányos Viagogo jegyárusító hirdetéseit

2019.07.17. 18:20 Módosítva: 2019.07.17. 19:08

A Google felfüggesztette a Viagogo hirdetéseit, miután üzérkedéssel vádolták meg őket. A botrányokkal övezett cég ügyeit bíróság elé viszi az amerikai gazdasági és versenyhivatal (CMA), miután a hatóságok szerint nem változtatott a korábban kifogásolt gyakorlatain. A platformmal többek között az volt a baj, hogy irreálisan magas és csak trükkösen, szinte észrevétlenül hozzáadott kezelési költségek mellett adott el jegyeket. Ezenkívül sokszor előfordult, hogy nem is létező eseményre adtak el méregdrága jegyet, vagy érvénytelen jegyeket árultak, amelyekkel nem lehetett bejutni az adott eseményre.

Szerdai közleményében a Google arról ír, hogy ha az ő felületükön keresztül valaki jegyet vásárol, akkor biztosítaniuk kell, hogy a forrás megbízható. Erre szigorú szabályaik vannak, és ezért intézkednek azonnal, ha egy hirdető megsérti őket. 

A hivatal tavaly kezdett el hivatalból foglalkozni az oldal ügyeivel, a vizsgálat végén arra kötelezte a bíróság a céget, hogy tüntesse fel a jegyeken, hogy pontosan melyik helyre szól, illetve ha egy rendezvényen fennáll annak a veszélye, hogy nem fogják a jegy vásárlóját beengedni. 

A versenyhivatal szerint a Viagogo egyáltalán nem tett eleget ezeknek a kéréseknek, és bíróság elé viszik az ügyet. Állításuk szerint még mindig félrevezető adatokat osztanak meg az elérhető jegyek számáról, visszakövethetetlen forrásból adnak el jegyeket. 

Magyarországon 2017. január 1-je és 2018. szeptember 5-e között 66 feljelentés érkezett. A nyomozó hatóságok 53 esetben rendeltek el nyomozást, 13 esetben pedig a nyomozás elutasításáról döntöttek. A Viagogo-botránnyal részletesen ebben a cikkünkben foglalkoztunk.

(BBC)