Spéci, jubileumi turnéval jön Budapestre a Machine Head

2019.03.26. 15:50

Budapestre is eljön az amerikai Machine Head thrash metálegyüttes különleges turnéja: október 20-án a Barba Negrában ünneplik meg a debütalbum, a Burn My Eyes huszonötödik születésnapját. A koncert első fele klasszikus best of lesz, a másodikban viszont az együttes történetében először egyben lejátsszák az első lemezt.

A Catharsisnak minden pillanatán érződik, hogy egy útkereső együttes lemeze. (...) Olyan ez a lemez, mint egy útelágazás, amely lehet, hogy jó irányba terel - ez egy-két lemez múlva kiderül -, de nem arra fogunk emlékezni, hogy önmagában milyen volt, csak arra, ahová aztán eljuttatott."

Ezt írtuk a Machine Head legutóbbi lemezéről, pedig akkor még nem sejtettük, hogy ez az útkeresés két meghatározó tag (azaz az együttes felének) kilépéséig fajul majd.

Ha ők ketten nem is, de két alapítótag visszatér a speciális turnén: az eredeti dobos, Chris Kontos és az eredeti gitáros, Logan Mader csatlakozik majd Robb Flynnhez a koncertek második felében; hogy az elsőben kik játszanak még vele a kilépett tagok helyén, az is hamarosan kiderül.

A turné bejelentésekor Robb Flynn azt is elmondta, már elkezdtek próbálni, és olyan dalokat a debütalbumról, mint a Death Church vagy az I’m Your God Now már legalább egy évtizede elő se vettek, de most, hogy újra játsszák őket, arra is rájött, hogy 

milyen kibaszott kemények a régi dalok.

Flynnel egyébként pár éve interjúztunk is a FEZEN fesztiválon, még jó pár évvel ezelőtt meg az azóta már kilépett Phil Demmel gitárossal is dumáltunk. Illetve megírtuk azt is, amikor az okozott fennakadást egy Machine Head-koncerten, hogy egy pár az első sorban kezdett el szexelni. Őket egyébként kidobták a helyszínről, szóval aki végig akarja hallgatni a Burn My Eyest, az ne utánozza őket, akármennyire is erotikusnak tűnik olyan dalokra kefélni, mint a Blood for Blood vagy a The Rage To Overcome.

Ne maradjon le semmiről!