Már megint lenyúlták a Gyöngyhajú lányt

2019.03.25. 10:00 Módosítva: 2019.03.25. 10:00

A Kanye West-ügy után újabb balhéba keveredett a Gyöngyhajú lány: az Omegának egy angliai rajongó jelezte, hogy az eredeti felvétel részleteit hallotta az ITV The Bay című sorozatának előzetesében, amelyben Kóbor János hangja is felismerhető.

"Azóta mi is megnéztük. Jó a zenéje!" – kommentálta a hírt Trunkos András, az Omega menedzsere a Blikknek. Az 1969-es felvétel a Hungaroton Records tulajdona, de a kiadó sem tudott arról, hogy az közben egy sorozat zenéje lett.

"Ha tudtunk volna róla, a zenekart és a szerzőket is értesítjük. Az ITV a tudomásunk és hozzájárulásunk nélkül használta fel a Gyöngyhajú lány részleteit. Eljárunk az ügyben, többet nem mondhatok" – mondta a lapnak Reisz Ildikó, a kiadó főszerkesztője.

Az ITV szóvivője szerint az archívum, amelyből választottak, jogtiszta volt, az eredeti tulajdonostól való engedélykérést pedig a felhasználás feltételei nem írták elő. A sorozat előzetese később mindenesetre lekerült a YouTube-ról.

A Blikk által megkeresett szakértő szerint nem mindegy, hogy magában a sorozatban is felcsendül-e a szám, és ha igen, hányszor, milyen hosszúságban, de kétezer fontnál (kb. 740 ezer forintnál) többet szerinte nem kell fizetnie az ITV-nek.

Az összeg egyik felét aztán a jogtulajdonos Hungaroton Records kapja, a másik pedig további két részre oszlik a dalszerzők és az előadók között.  A zenét szerző Presser Gábor és a szöveget író Adamis Anna a felezett összegből duplán részesül, mert a felvétel idején a zenekar tagjai voltak.

Az előzetes itt még elérhető:

Kóbor János azért nem húzta fel magát:

Sosem gondoltam volna, hogy krimihez is passzol a Gyöngyhajú lány, de szerintem eltalálták a képkockák hangulatát. Az internetes letöltések korában nem tartom életszerűnek az előzetes engedélykérést. Utólag úgyis minden rendeződik, és az sem titok, hogy nem vagyonok cserélnek gazdát. Az viszont hízelgő, hogy a brit tévések is a 69-es felvételt használták.

A frontember azt is kifejtette: még az sem zavarná, ha a Gyöngyhajú lány egy szexfilmben szólalna meg.

Korábban egyébként Kanye West használta fel a Gyöngyhajú lány egy részletét a New Slaves című számához, majd tavaly az Omega slágere váratlanul felbukkant Jonah Hill első rendezésének (Mid90s) előzetesében is.

Ne maradjon le semmiről!