Amikor Kis Grófo és a System of a Down találkoznak

2019.02.18. 15:14

A Tündérvese zenekart leginkább a stoner-grunge közös halmazba lehetne sorolni, azonban most készítettek egy videóklipet az Arkadaşlarımla című dalukhoz, ami az Indexen látható először.

A dal egyik különlegessége, hogy a slavcore után gyakorlatilag feltalálta a türkcore műfaját, ami nem véletlen, hiszen Szeiler Bálint énekes-gitáros szakmáját tekintve végzős turkológus hallgató.

Az alapötlet az volt, hogy írjunk egy semmitmondó, dínomdánom mulatós nótát keleties köntösben, mintha Kis Grófo találkozna a System of a Downnal. Magyar szöveggel viszont rendkívül ócska és bugyuta lett volna, úgyhogy összedobtam pár sort törökül, hogy ne kelljen szégyenkeznem éneklés közben, úgysem érti szinte senki. Ebből született meg ez a lüktető, kissé gonosz török táncdal.

- írja le a dal hátterét Szeiler, amelyhez egy túltoltan törökös videó is készült.

A klipet egyébként a zenekara basszusgitárosa, Szombath Máté rendezte, aki olyan előadókkal dolgozott már korábban, mint az Apey and the Pea, Gustave Tiger vagy Szabó Benedek és a Galaxisok. Érdekesség még egyébként, hogy a frontember szerepelt a Rossz versek c. magyar filmben, mint a főhős képzelt alteregója.

A Tündérvese egyébként új nagylemezen dolgozik (ez a mostani dal a két évvel ezelőtti EP-jükön jelent meg először), és az ígéretek szerint az Arkadaşlarımlához hasonlóan keleties, zúzós és táncolható lesz.

Ne maradjon le semmiről!