Táncoljunk, a zene úgyis jön majd

2018.11.16. 11:11

A Palace legújabb, Polaroid című számának videóklipjében megjelenik Puskás Peti, Varga Viktor, Miskovits Marci és Siklósi Örs, az AWS énekese is. Premier a Stenken. 

polaroid.png

„Ez a szám a legvidámabb, amit valaha írtunk. Szerettük volna megragadni az elmúlt nyárnak a hangulatát, mert nagyon sok pozitív élménnyel gazdagodtunk idén, és ez teljesen feltöltött minket. Ezt az energiát akartuk átadni a legújabb zenével.” - mondta Kerekes Tibi, az együttes dobosa.  „Arra hívjuk fel a figyelmet, hogy küzdjünk a közös célokért, hiszen ha az oda vezető út meg is viseli az adott emberi kapcsolatokat, a végén erősebb köteléket fog eredményezni. A szöveg értelmezhető egyrészt két személy romantikus történeteként, másrészt pedig a kollektíva, azaz a zenekar egészére vetítve is.” – mondta az énekes, Solymár Mátyás.

„A klipet két napig forgattuk. Elek László operatőri munkáján kívül szokásunkhoz híven DIY módon (do it yourself, azaz saját készítésben) raktuk össze a videót.” - mondta az együttes gitárosa, Wittinger Bálint. A negyedik tag és egyben zenei producer, Fehér Holló részleteket is megosztott a forgatásról.

„Volt ott minden a Thai masszázs szalontól a Dunába esésig, és az abból következő kötelező jellegű megfázásig! Mivel a Palace „kollektíva” egyfajta közösség, így nem csak négyünkből áll, olyan barátokat és művészeket is bevonhattunk, mint Puskás Peti, Siklósi Örs az AWS-ből, Varga Viktor és Miskovits Marci, akik egy-egy cameo erejéig tűnnek fel a klipben.”

A formáció mind a négy tagja vegán életmódot folytat – nem fogyaszt állati eredetű ételeket, nem hord bőrt, nem használ állatokon tesztelt kozmetikumokat, stb. –, így az állatok alapvető jogainak védelme az, amit szenvedéllyel képviselnek. A másik kiemelten fontos téma a zenéjükben a testképzavar, amely a fiatalok közt egyre nagyobb körben terjedő népbetegség, emellett az önelfogadás jelentősége és az arra való ösztönzés áll a fókuszban. Korábbi, Pulcsiban alszunk című számuk is erre világít rá. 

Ne maradjon le semmiről!