Van, akinek a szívében bomba van, másnak a cigány húzza

2023.02.05. 12:35

Egyetlen nagylemezre szóló projektnek indult, hamarosan az ország egyik legnépszerűbb produkciója lett: a nemrég a 15. születésnapját dupla bulival ünneplő Budapest Bár fennállása alatt több mint 1100 koncertet adott, és 11 nagylemezt jelentetett meg.

Farkas Róbert 2007-ben a kávéházi cigányzenei hagyományokat szerette volna újraéleszteni, kvartettjéhez ezért keresett olyan kortárs énekeseket, akik a fiatalok számára is befogadhatóvá teszik Jávor Pál, Kalmár Pál, Kabos Gyula vagy Karády Katalin egykori slágereit. Az ügynek sikerült megnyernie – alfabetikus sorrendben haladva – Frenket, Keleti Andrást, Kiss Erzsit, Kiss Tibort, Kollár-Klemencz Lászlót, Lovasi Andrást, Németh Jucit, Rutkai Borit, Szalóki Ágit és Szűcs Krisztiánt, akikkel összetett egy nagylemezt. Mely ezzel a dallal indult.

Budapest Bár feat. Németh Juci, Kiss Tibi: Szívemben bomba van (2017. 10. 15.)

Ez az elsőre merésznek tűnő kollaboráció olyannyira bevált, hogy a Budapest Bár azóta igazi szórakoztatóipari brand lett, mely a nagyvárosok művelődési házaiban és színháztermeiben éppúgy telt házakat vonz, mint az A38 Hajón vagy a Művészetek Palotájában. Nem mellesleg a nyári fesztiválok egyik legkeresettebb produkciója.

Egy dal, ugyancsak az első albumról a Nouvelle Vague-énekes, Mélanie Pain és Kiss Tibi előadásában:

Budapest Bár feat. Mélanie Pain, Kiss Tibi: Ezt a nagy szerelmet (A38, 2014)

Az első két Budapest Bár-lemezen régi magyar filmslágereket, kuplékat és táncdalokat dolgoztak fel. Például ezt:

Budapest Bár feat. Kollár-Klemencz László: A vén cigány (A38, 2018)

Miközben a 2011-es Volume 4: Hoppá!-n minden korábbinál szélesebbre nyitották a zenei horizontot, újabb korszakokat formáltak a maguk képére. Ezen a régi magyar nóták és táncdalok mellett a Hungaria, a Beatles vagy a Doors közismert szerzeményei is helyet kaptak. Mindeközben csatlakozott a produkcióhoz Behumi Dóri, Ferenczi György, később Mező Misi, Presser Gábor és Jordán Adél is.

Budapest Bár feat. Ferenczi György: Mily mesés dolog a Niagara-vízesés (A38, 2017)

Budapest Bár feat. Mező Misi: Desperado (A38, 2017)

És hát változatlanul igaz, hogy ezek között a dalok között minden korosztály talál magának valót, egész családok járnak a koncertekre, így a Budapest Bár a maga újszerűen, kifinomult cigányzenei háttérrel előadott örökzöld táncdalaival, filmslágereivel, kupléival nemcsak korszakokat és zenekultúrákat, hanem generációkat is összeköt.