Egy szál bikinit hoztam el az útra

A fürdőruhás emberek mustrálása sosem kopik ki a divatból. Nézegessen velünk szép embereket, és egyre többet láttató fürdőruhákat.

A Múlt-kép blog a Nemzeti Fotótár szakmai együttműködésével valósul meg.

Míg a német női tornacsapat tagjai teljes testet takaró dresszben mutatják be gyakorlataikat a jelenleg is zajló tokiói olimpián, hogy a sportágat övező szexizmus ellen fellépjenek, az 1912-es stockholmi olimpián az okozott botrányt, hogy több úszónő testhezálló trikófürdőruhában jelent meg, dekoltált felsőrésszel.

Akkor ez skandallumnak számított, később ez lett a divat Európában, ami adott munkát az erkölcscsőszöknek bőséggel. Ők a fürdőzést sem átallották megzavarni, hogy lemérjék a hacuka hosszát: amennyiben pedig eltért a szabványtól, elzárás vagy pénzbüntetés járt érte.

A fürdőruha idővel egyre többet mutatott meg és szerepe inkább a test szépségének hirdetéséről szólt, az úszás, a sport ténye másodlagos volt. Az egyre zsugorodó szettek viselői régi divatlapokat mustrálgatva vélhetően elhűltek, hogy valaha a női fürdőruhák szegélyébe aranyos kis ólomsúlyokat varrtak, nehogy a ruhadarab a víz felszínére emelkedjen, és ezáltal feltárulkozzon a női test. Innen még nagy utat kellett megtenni a bikiniig, ami 1946-ban robbant be Louis Réard ruhatervező jóvoltából, de ez az idő is eljött.

Miközben a férfi fürdőruha is mutatott alakváltozásokat. Míg a századforduló elején a magasított derekú, trikóval kombinált, dressz -szerű fürdőnadrágok jelentették a sikkes öltözetet fürdőzéshez, az ötvenes-hatvanas évek viselete a fecske lett, majd a sportolók divatját átvette a lakosság, hogy a feszes, fenékhez cuppanó úszógatyákat a szörfnadrágok kövessék a sorban.

A Magyar Távirati Iroda képeit nézegetve mindenki egy kicsit magára ismer és talán szívesen megmártózik abban a medencében, aminek a vízét ugyan már rég leeresztették, de az emlékeinkben még élénken él, azzal a nyárral együtt, amikor a legjobb formánkat hoztuk, – fürdőruhában. 

Budapest 1948. április 1. A legújabb fürdőruhadivat. A tavasz korai beköszöntével a Sport uszodában élvezik a napozás és fürdőzés örömeit a fővárosiak.

Fotó: Rózsa László / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest 1950. július Fiatalok a Felszabadulás gőzhajó fedélzetén, melyen üdültetési céllal strandot alakítottak ki. A felvétel készítésének pontos ideje ismeretlen.

Fotó: Kovács Lajos / MTI Nemzeti Fotótár
Egy fiatal pár beszélget a Széchenyi gyógyfürdő úszómedencéjének partján 1950. augusztus 29-én.

Fotó: Farkas Tamás / MTI Nemzeti Fotótár
A Magyar Néphadsereg Művészegyüttes két tagja egy emelést gyakorol a Palatinus strandon 1952. június 18-án.

Fotó: Várkonyi László / MTI Nemzeti Fotótár
A budapesti Dagály Gyógyfürdő 1956. december 6-án megnyitotta kapuit.

Fotó: MTI Nemzeti Fotótár
Fürdőruhás nők napoznak a Liliom Szálló hajójának fedélzetén 1957. június 17-én.

Fotó: Horváth Tamás / MTI Nemzeti Fotótár
iStrandoló fiatalok a Széchenyi fürdőben 1958. július 10-én.

Fotó: Lónyai Mária / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest 1961. június 24. Vízisízők a Dunán a Margit hídnál, a Parlament előtt.
Budapest 1961. június 24. Vízisízők a Dunán a Margit hídnál, a Parlament előtt.
Fotó: MTI Nemzeti Fotótár
Fürdőzők pihennek a Dagály utcai Szabadság strandfürdő egyik medencéjében 1961. szeptember 11-én.

Fotó: Molnár Edit / MTI Nemzeti Fotótár
Gottesmann Katalin, Jeremiás Mária és Iványi Ildikó manökenek divatfürdőruhákban pózolnak a Corvin Nagyáruház tetőteraszán 1964. július 9-én.

Fotó: Kácsor László / MTI Nemzeti Fotótár
Piké anyagból készült kétrészes divatfürdőruhában pózoló modell egy strandon 1965. július 24-én. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen.

Fotó: Balassa Ferenc / MTI Nemzeti Fotótár
Tordy Géza és Törőcsik Mari színművészek a Nemzeti Színház siófoki üdülőjében 1968. július 11-én-

Fotó: Keleti Éva / MTI Nemzeti Fotótár
Szarvas Gábor, Bakos Károly, Nemeszányi Árpád és Veres Győző tartják Földi Imrét. A Mexikóvárosban októberben rendezendő XIX. nyári olimpiai játékokra készül az olimpiai súlyemelő válogatott 1968. augusztus 5-én.

Fotó: Petrovits László / MTI Nemzeti Fotótár
Pataki Ági és Vadász Éva (j) a Sztár Kisipari Termelőszövetkezet 1975-ös fürdőruha-modelljeinek divatbemutatóján Budapesten, 1975. május 16-án.

Fotó: Bara István / MTI Nemzeti Fotótár
Bíró Ica az Aranypók-Konsumex Áruház és a Módi Kereskedelmi Vállalat utcai divatbemutatóján az Aranypók-Konsumex Áruház előtt a belvárosban. A divatbemutatón a nyár fürdőruha és szabadidőruha újdonságait ismerhette meg a közönség 1984. május 14-én.

Fotó: Varga László / MTI Nemzeti Fotótár
Herczeg Zoltán divattervező ötlete alapján Rába fürdőruha-kollekciót mutattak be a modellek Szentgotthárdnál a Rába-parton 2008. június 15-én. Az Európai Parlamentben Strasbourgban június 18-án szavaznak a Lex Rábáról, amelynek elfogadása véget vethet a Rába 7 éve tartó habzásának. Olajos Péter (MDF) néppárti európai parlamenti képviselő nemzetközi kampányt indított a 785 EP-képviselő meggyőzésére, hogy támogassák a jogszabályt. Erre az alkalomra különleges plakátok, képek és hirdetések jelentek meg Brüsszelben, Strasbourgban és az Európai Parlamentben.

Fotó: Czika László / MTI Nemzeti Fotótár