Ültünk a mólón, és tényleg vártunk a tihanyi révnél

Kétség sem férhet hozzá, hogy nekünk, magyaroknak a Balaton a Riviéra. Ám nem azért, mert a dal így szól, hanem mert nincsen hozzá fogható vízfelület, hozzá fűződő történelem, hozzá fogható emlék.

A Múlt-kép blog a Nemzeti Fotótár szakmai együttműködésével valósul meg.

Belegondolni is nehéz, de amikor a KFT 1985-ben megírta a Balatoni nyár című dalát, aligha élt olyan ember az országban, aki ne érezte volna úgy, hogy ez a dal akár róla is szólhatna. Vagy azért, mert ült már a tihanyi révnél, vagy azért, mert várta, hogy jöjjön a fél négy, vagy csónakban ült egy lánnyal. Vagy azért, mert ezek közül egyiket sem élte át, de vágyott arra, hogy lássa, hogy a fény a vízen a táncát járja.

Mert a Balatonnak olyan varázsa van, ami mágnesként vonzza a lelket. Olyan, mintha egy tündér ránk emelte volna delejes tekintetét, bűbájjal ölelt magához, és ezt akkor is jó volna hinni, hogy így volt, ha tudjuk, legtöbbször csak a napfény bújt a bőrünk alá, az illatok az orrunkba költöztek, és a dallamok, a vízparton, tábortűz mellett dúdolt dallamok, a titkos, visszafojtott sóhajok soha el nem téphető fonalakként vezetnek mások lelkéhez. Sorsnak hívjuk, reménytelennek, beteljesedettnek, s végül is mindegy: mindannyian a Balaton foglyai vagyunk.

A Balaton olyan szakrális hely, amely mindig utólag mutatja meg csodáit. Mindig utólag enged bepillantást varázspalotájának termeibe, mindig utólag szembesít önmagunkkal, azzal, amit adtunk, amit megmutattunk magunkból, s amit másoktól kaptunk, elcsentünk. Boldogságot, csalódást, ölelést, élményt, szerelmet. És bármit hoztunk is onnan magunkkal, mindig azzal a reménnyel térünk vissza, hogy amit szerettünk, azt átélnénk újból, amit meg felednénk, azt most jóra váltjuk. És tudjuk, hogy a boldogsághoz olykor annyi is elég, hogy ülünk a mólón, és várjuk, hogy...

1963. július 21. Fiatal nő napernyővel pózol egy gumimatracon a Balaton partján a Tihany Szálloda és Motel előtt lévő strandon
1963. július 21. Fiatal nő napernyővel pózol egy gumimatracon a Balaton partján a Tihany Szálloda és Motel előtt lévő strandon
Fotó: Balassa Ferenc / MTI Nemzeti Fotótár

Az ilyen gumimatracot lehetett lábbal (pumpával) és tüdővel is fújni, és tény, az utóbbiba komolyan bele lehetett szédülni. Ezt az állapotot a napernyős modell láttán fújás nélkül is el lehetett érni.

Különböző színű hőpalackok, termoszok egy vízparton 1968. június 19-én. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen
Különböző színű hőpalackok, termoszok egy vízparton 1968. június 19-én. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen
Fotó: Tóth József / MTI Nemzeti Fotótár

Termoszok így sosem álltak és nem is állnak a vízparton. A parti köveken gyakorta sörösüveggel sakkoztak a bátrabbak, amit nyugodtan nevezhetünk a sörpong elődjének, annyi különbséggel, hogy itt a leütött palackok tartalma volt a jutalom.  

1968. június 18. Vellai Zsuzsanna modell fonott kerti bútort reklámoz egy balatoni településen a tóparton az Artex Külkereskedelmi Vállalat megrendelésére készült felvételen. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen
1968. június 18. Vellai Zsuzsanna modell fonott kerti bútort reklámoz egy balatoni településen a tóparton az Artex Külkereskedelmi Vállalat megrendelésére készült felvételen. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen
Fotó: Tóth József / MTI Nemzeti Fotótár

No, ilyen modelleket csak akkor lehetett látni, amikor a profi fotósok reklámanyagot készítettek. Szerencsére sok ilyen fotó készült.

1963. június 6. Az ORION Rádió és Villamossági Vállalat emblémájával forgalomba kerülő, de a Telefongyár (TERTA) által gyártott kilenctranzisztoros, AM/FM vételre alkalmas, 7/11 hangoltkörös, három hullámsávos (K-H-URH), szuperrendszerű, UKW Superton (ORION 1051) elnevezésű táskarádiót reklámozza Joó Piroska manöken a Balatonnál – az Elektroimpex Külkereskedelmi Vállalat számára készült reklámfotó. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen

Fotó: Németh József / MTI Nemzeti Fotótár

No, ez történik akkor, amikor a reklámozók teljesen életidegen helyzetbe hoznak mindenkit. Egy ilyen táskarádió egyetlen percig nem bírta volna víz alatt, de a modell szerencsére úgy halászta ki, hogy el sem merült…

Az Ikarus Karosszéria- és Járműgyárban összeszerelt, távolsági utasszállításra tervezett, Ikarus 250-es típusú autóbusz a Balaton-parti Tihany Szállodánál a MOGÜRT Gépjármű Külkereskedelmi Vállalat számára készült fotón 1967. június 8-án. A jármű többféle kialakítással készül, amit 280 lóerős, hathengeres, Rába-List D11UT típusú dízelmotor mozgat, és 100 kilométer/órás maximális sebességre képes

Fotó: Sziklai Dezső / MTI Nemzeti Fotótár

Ez a busz tényleg nagyon menő volt. Olyannyira, hogy az ország legtöbb településéről a Balatonhoz még évekig a régi Ikarus 55 és az Ikarus 66 szállította az utasokat.

1968. június 19. Modell szódásszifont reklámoz egy vízparton. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen
1968. június 19. Modell szódásszifont reklámoz egy vízparton. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen
Fotó: Tóth József / MTI Nemzeti Fotótár

Tény, voltak idők, amikor még az ilyen szén-dioxid-patronos szódáspalackkal is lehetett hódítani. Mondjuk, ezt is azért palackja válogatta…

Gumimatracot és kempingbútort reklámozó manökenek a Balaton partján a Chemolimpex Külkereskedelmi Vállalat számára készült reklámfotón 1967. április 27-én. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen

Fotó: Gere László / MTI Nemzeti Fotótár

 Persze, megint az ábránd… Tegye fel a kezét az, aki egy matracot teljes ruházatban fújt fel!

Tihany, 1963. június 8. A Csepel Vas- és Fémművek Kerékpárgyárában készült női és férfi kerékpárokat reklámozza Saáry Éva modell és társa a Balaton partján a Tihanyi-félsziget Gödrös-strandján a PANNONIA Külkereskedelmi Vállalat számára készült fotón. A háttérben Balatonfüred
Tihany, 1963. június 8. A Csepel Vas- és Fémművek Kerékpárgyárában készült női és férfi kerékpárokat reklámozza Saáry Éva modell és társa a Balaton partján a Tihanyi-félsziget Gödrös-strandján a PANNONIA Külkereskedelmi Vállalat számára készült fotón. A háttérben Balatonfüred
Fotó: Németh József / MTI Nemzeti Fotótár

Ezek a bringák nemcsak vágyott járművek voltak, hanem talán a legkelendőbb pedáljárgányok is egyben. Könnyűek voltak, könnyen hajthatók, bírták a strapát.

1963. június 6. Az ORION Rádió és Villamossági Vállalat emblémájával forgalomba kerülő, de a Telefongyár (TERTA) által gyártott, kilenctranzisztoros, AM/FM vételre alkalmas, 7/11 hangoltkörös, három hullámsávos (K-H-URH), szuperrendszerű, UKW Superton (ORION 1051) elnevezésű táskarádiót reklámozza Joó Piroska manöken a Balatonnál – az Elektroimpex Külkereskedelmi Vállalat számára készült reklámfotó. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen

Ha akkoriban végeztek volna nagy mintás közvélemény-kutatást, a férfiak többsége bizton esküdött volna arra, hogy a táskarádió csíkos.

1963. június 6. Az ORION Rádió és Villamossági Vállalat Hőpalackgyárának új termékét reklámozza Saáry Éva manöken a Balatonnál – az Elektroimpex Külkereskedelmi Vállalat számára készült reklámfotó. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen
1963. június 6. Az ORION Rádió és Villamossági Vállalat Hőpalackgyárának új termékét reklámozza Saáry Éva manöken a Balatonnál – az Elektroimpex Külkereskedelmi Vállalat számára készült reklámfotó. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen
Fotó: Gere László / MTI Nemzeti Fotótár

Érdekes, hogy azokban az időkben senki nem gondolt arra, hogy egy termoszt lehetne, mondjuk, egy felöltözött férfival reklámozni. Igaz, ilyenre ma sem gondol senki.

Pannonia motorkerékpár mellett beszélgető pár egy balatoni vitorláskikötőben 1962. július 1-jén
Pannonia motorkerékpár mellett beszélgető pár egy balatoni vitorláskikötőben 1962. július 1-jén
Fotó: Gere László / MTI Nemzeti Fotótár

Ilyen motort 1975 óta már nem gyártanak. Pedig lenne rá kereslet. A Balaton, szerencsére, a régi. Illetve mindig más, és csak annak új, aki először jár ott. Aztán már neki is a régi. Életének része. Örök emlék.