Amikor az Index megkérdezte az éppen Magyarországra érkező Károlyi Bélát, a romániai születésű tornászedző-legendát, hogy 2016-ban ki a kedvenc új sportolója, Károlyi Maggie Nicholst mondta, nem az aranyakat sorban nyerő Simone Biles-t.

Simone-nak félelmetes testi adottságai vannak, még akkor is verhetetlen, ha egyszer leesik, olyan anyagerős a gyakorlata. Mindig nevet, az amerikai álom, a pozitív gondolkodás mintaképe. Nekem azonban Nichols a favoritom. Jó mozgású, jó gondolkodású, mindent megcsinál, amit mondunk neki

– mondta akkor az edző.

Nichols viszont egy dolgot nem csinált meg: nem maradt csöndben, miután Larry Nassar, az amerikai tornászválogatott orvosa molesztálta. Miután Nichols elmondta a szövetségben, hogy mit tesz vele az orvos, senki sem emelt panaszt, senki sem fordult a hatóságokhoz, Nassar még másfél évig szabadon garázdálkodhatott, mint később kiderült, az áldozatainak száma az évek során elérte a több százat. Miközben a tornászt nem kvalifikálták a riói olimpiára, pedig a pontszámai alapján ott lett volna a helye tartalékként. Nassart nem sokkal később lekapcsolták a hatóságok, Nichols az országos sportról áttért az egyetemire, és a férfi elleni eljárásban csak névtelenül, Athlete A-ként hivatkoztak rá.

Az azonos című dokumentumfilmben felfedi magát, és megismerhetjük Nassar sztoriját, amelynek a végén egy 175 éves börtönbüntetés áll. Ehhez kellettek az Indianapolis Star című lap újságírói, és az egykor molesztált áldozatok kiállása, köztük Rachael Denhollanderé, aki évtizedekig várt arra, hogy az igazság utolérje a bűnözőt, aki megkeserítette az életét. De az Athlete A célja nem csak az, hogy újra elmondja Nassar történetét, hanem hogy rávilágítson az amerikai tornász-szövetségre jellemező szisztematikus korrupcióra, és hogy ezzel milyen szorosan összefüggtek az abúzusok. Ezért is bukkan fel benne annyiszor Károlyi Béla és felesége, Márta, akik texasi birtokukon edzőtáborokat tartottak tornászlányoknak. Ez a tábor Nassar zaklatásainak gyakori helyszíne volt.

Az Athlete A-nek kell egy kis idő, hogy megtalálja a ritmusát és a vezérfonalát, de a Károlyi-házaspárral sikerül, még ha ők személyesen nem is szerepelnek benne, csak archív felvételeken, egyedül egykori koreográfusuk, Pozsár Géza vállalta, hogy kamera elé álljon. Károlyiék történetét foglalja össze a dokumentumfilm legjobb szakasza, a sztori Ceaușescu Romániájában kezdődik, vagyis inkább az 1976-os montreali olimpián, ahol a 14 éves Nadia Comăneci egy tízpontos gyakorlattal megszerzi az országnak az aranyat. A román tornászok által elszenvedett, verbális és testi abúzust az amerikai sportolók csak hírből ismerik, vagy csak sejtik azok alapján, ahogy a román válogatott viselkedik. De Comăneci aranyérme váltást hoz a sportban, egyre jobban előtérbe kerülnek a fiatal, még serdülés előtt lévő lányok.

Romániában rájöttem, hogy a fiatal gyerekek hajlékonyabbak, mint a már érett nők, a meglett asszonyok, és jobban is terhelhetők

– mondta az Indexnek maga Károlyi még 2016-ban.

Ahogy az Athlete A-ben is elhangzik, a nevelési és edzői módszert a Károlyi-házaspár szinte copy-paste–módszerrel kezdte el alkalmazni a disszidálásuk után az Egyesült Államokban is. A Károlyi-módszer külső szemmel nézve abszolút bevált, az érmek sorban jöttek, az érmek mellé pedig az USAG, az amerikai tornászszövetség bezsákolta a szponzorokat is. A tornászbizniszben dolgozni jövedelmező lett, a sport pedig 1996-ban hozott egy újabb ikonikus pillanatot, amikor Kerri Strug az atlantai olimpián törött bokával szerezte meg az amerikai válogatottnak az aranyat.

Strug az első ugrásánál lesérült, Károlyi viszont presszionálta, hogy ugorjon megint. Az akkor 19 éves tornász megcsinálta az ugrást, egy lábra érkezett, a válogatott elhappolta az aranyat a megdöbbent oroszok elől, a kényszeredetten mosolygó Strugot pedig maga Károlyi vitte oda a dobogóhoz. Jennifer Sey, egykori tornász és az Athlete A producere mondja ki, hogy ez akkor, majdnem 25 évvel ezelőtt egy dicsőséges, magasztos pillanatnak tűnt, de most nehéz nem a durva bánásmódot látni mögötte.

És ez a durva bánásmód volt az egyik ok, ami miatt Nassar a fiatal lányok közelébe tudott férkőzni, legalábbis az Athlete A állítása szerint. A texasi Károlyi-farmon az orvos volt az egyetlen, aki először kedvesen, megértően bánt a fizikoterápia közben a lányokkal. Miközben az edző ordítozott velük a testsúlyuk miatt, addig ő csokikat, más ételeket csempészett be nekik. Volt, hogy ajándékokat hagyott a párnájuk alatt. És volt, hogy az orvosi asztalon a ruhájuk alá nyúlt, a nemi szerveiket fogdosta, beléjük dugta az ujját. Egy esetben úgy is, hogy az áldozat édesanyja ott volt a szobában, és Nassar úgy helyezkedett, hogy semmit ne lásson abból, hogy mit művel a lányával.

Hasonlóan hátborzongató visszagondolni McKayla Maroney-ra, akinek a 2012-ben, az olimpiai ezüstérme után vágott látványos grimaszából mém lett. Maroney szintén Nassar áldozata volt, és ő is elmondta később a hatóságoknak, hogy a Károlyi-birtokon a férfi folyamatosan zaklatta a lányokat. Maroney legendássá vált arcát az Athlete A-ban teljesen más kontextusban használják, amitől az ember rögtön megfontolja, hogy még egyszer nevessen rajta.

De a történet nem Nassarral kezdődött, hanem a tornaszövetségnél dolgozó más edzőkkel, meg az Indianapolis Star cikkével, amely után egyre több áldozat állt a nyilvánosság elé. Az Athlete A idejének jelentős részét azzal a három újságíróval tölti, akik ezt a 2016-os cikket írták, és tapasztalatból mondom, hogy Robert Redford és Dustin Hoffman ellenére kevés unalmasabb dolog létezik a képernyőn, mint nézni, ahogy újságírók dolgoznak, és ezt a nehézséget a dokumentumfilm sem tudja leküzdni.

A narratíva szempontjából fontos, hogyan épültek fel a cikkeik, hogyan mentek utána a forrásoknak, de az elismerő bólogatáson kívül csak az vált ki az emberből bármiféle reakciót, amikor Mark Alesia riporter izgatottan elmagyarázza, milyen érzés volt megtudni, hogy nem elszigetelt molesztálásokról volt szó, hanem valami sokkal durvábbról. A filmben el is hangzik, hogy náluk nem Nassar volt a sztori, hanem az USAG, ahol nem vizsgálták ki a szexuális zaklatásról szóló panaszokat, ahol nem értesítették a hatóságokat, és ahol a PR felülírta az erkölcsöt.

A USAG ugyan csődöt jelentett azóta, de a katarzist mégis inkább az váltotta ki, hogy Nassar megkapta a méltó büntetését. Ráadásul úgy, hogy a bíróság megengedte a nyilvánosságot vállaló áldozatainak, hogy a tárgyalás során beszédet tarthassanak a közönségnek. A folyamat napokig tartott, de az az Athlete A képsoraiból is lejön, hogy óriási hatással volt azokra, akiket Nassar bántalmazott.

Az Athlete A jól összefoglalja, hogyan volt képes a kitartó újságírói munka leleplezni egy rendszerszintű problémát, és, mint egy pulóver felfeslett szálát, azon keresztül visszafejteni még borzasztóbb dolgokat, hogy a végén egy Nassar-szintű szörnyeteg megkapja a büntetését. Nem minden része sikeres, az Indianapolis Star szerkesztősége negyedannyira érdekes, mint bármi más a filmben, de kétségtelen, hogy kihagyni nem lehetett az újságot, hiszen kulcsszerepük volt az ügy felderítésében.

A legjobb viszont az egészben a befejezés, nézni a tárgyalótermi beszédeket, ahogy szembesítik Nassart mindazzal, amit ezekkel a fiatal lányokkal tett, az sokkal katartikusabb, mint a halálában is cinikusnak tűnő Jeffrey Epstein sztorija. Ahogy az egész filmen átvonuló Maggie Nichols-szál is, ahogy a tornászlány megundorodott az olimpiai szinten szervezett sporttól, de megtalálta a módját annak, hogy ismét szeretni tudja, amihez ért.

Az Athlete A június 24-től érhető el a Netflix kínálatában. A történetet feldolgozta már egy korábbi, 2019-es dokumentumfilm is, Az amerikai tornászbotrány belülről, ez utóbbi az HBO Go-n látható.