Szujó Zoltán az M4 élő adásában kért bocsánatot az M4-től a távozása miatt

2020.01.22. 09:35 Módosítva: 2020.01.22. 09:42

Elég nagy port kavart tavaly májusban Szujó Zoltán, amikor hirtelen bejelentette, távozik közmédiától, sőt, 18 év után a Forma–1 mellől is. Szujó akkor elmondta, hogy a köztévénél három éve tart már az F1 leépítése, az MTVA pedig szerződésszegéssel vádolta meg a riportert, aki később arról beszélt, hogy csak akkor menne vissza az M4-hez, ha változások történnének a csatornánál. Ennek fényében némileg meglepő, hogy Szujó most bocsánatot kért a az M4-től, ahol szerinte hétvégéről hétvégére magas szintű szakmai munka folyik.

Szujó elmondta, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter felkérte arra, hogy legyen egy olyan csapat tagja, amely megalkotja a magyarországi autó-motorsport fejlesztési stratégiát. Erről egyelőre nem akart beszélni, de azt elmondta, hogy összefogásra van hozzá szükség.

Szerinte ugyanakkor nem lenne hiteles, ha úgy buzdítana erre, hogy az ő szakmai életében is vannak elvarratlan szálak, ezért az alkalmat megragadva elnézést kért mindenkitől, akit esetleg megbántott az M4-nél, vagy a közmédiánál. 

Van egy ügy, amely számomra is személyesen nagyon fontos, és nem szeretném, hogy én bármiféle akadálya legyek annak, hogy ez az ügy eljusson a nyilvánossághoz, hiszen az M4 Sport rendkívül fontos abban, hogy az autósport világának híreit a nézők elé tárja a Forma–1-es közvetítésekkel. Azért itt Michelisz Norbertek, Kiss Norbertek szólalnak meg hétvégéről hétvégére, magas szintű szakmai munka folyik

– vélekedett Szujó, aki elmondta, arra jutott, hogy egy példával szeretne elöljárni, és még egyszer elnézést kért mindenkitől, akit megbántott.

Szujó azt is megjegyezte, hogy az emberrel az élet próbál megtaníttatni dolgokat, ha pedig nem veszi észre ezeket a jeleket, nem fejlődik. Maximálisan másképp kezelnék helyzeteket és konfliktusokat, ez egyértelmű – tette hozzá.