Miért ne szelfizhetne Bárdos András egy pornós csajjal?
További Média cikkek
-
Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek - Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
A tanító tévés
Az idén 50 éves Bárdos András Szegeden született, de egyetemre már az ELTE-re járt, magyar–történelem szakon végzett, viszont az újságírás akkor jobban érdekelte a tanításnál.
1988-ban került a Magyar Rádió szórakoztató és sportfőosztályára, 1991-től 1998-ig a Magyar Televízió munkatársa volt, vezette a Híradót, dolgozott a Napközi és az Objektív című műsorokban, sőt, ő volt a Napkelte egyik műsorvezetője is. Egyik legemlékezetesebb köztévés szereplése az 1998-as miniszterelnöki vita volt, utána az RTL Klubhoz szerződött, de csak két évre.
2002-ben igazolt el a TV2-höz, ahol 2003-tól a Tények műsorvezetője volt feleségével, Máté Krisztinával, majd ő lett a hírműsor főszerkesztője is. 2009-ben a TV2-től is eljött, a mai napig nem tisztázott körülmények között. Négy éven át könyvkiadójával és egyéb projektjeivel foglalkozott, majd a Story4 TV-n beindított hírműsor műsorvezetője lett.
Tévés munkái mellett folyamatosan tanít, 2008 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese. Doktori fokozatot is szerzett, szakterülete a film- és videoművészet. (Wikipédia)
Az első realityszereplésed a Szombat esti lázban volt. Azt miért vállaltad el?
Bárdos András: Itt a „miért ne?” válasz megállja a helyét.
De akkor a „miért?” is.
B: Megkereste a feleségemet, Máté Krisztinát, az RTL, de ő nem vállalta első körben, mert egyáltalán nem táncol, képtelen magát elengedni. Én viszont képes vagyok rá, sőt, szeretem.
Ezt nem sokan gondolnák rólad. Én sem.
B: De miért nem? A karrierem jóval hosszabb, mint amit a Tények vagy a Story4 TV hírműsora lefed. Nagyon sok mindent csináltam már, vezettem táncdalfesztivált, sőt szilveszteri műsort is. Jó, egy egész ország zokogott, de akkor is én vezettem a műsort 1992-ben. Jártam Afganisztánban, ott voltam Belgrád bombázásakor, ez mind olyan adrenalinlöket volt, amit nagyon élveztem. Aztán volt a TV2, az egy hosszabb korszak volt.
Annak miért lett vége?
B: Ingoványos talaj ez, mert én nagyon nem vagyok jóban a TV2-vel. Ők biztos nem fognak realitybe hívni, vagy bármilyen szinten is együttműködni velem. Én annak idején Várdy Zoltánnal, az akkori vezérigazgatóval nagyon rosszban voltam. Semmiben nem értettünk egyet. Én azt szerettem volna, ha foglalkozik a kis csatornákkal és az internettel, nem értettem vele egyet a személyzeti politikában, és abban sem, hogy a TV2-nek versenyeznie kell az RTL-lel – szerintem másodiknak kellett volna lenni, de abból mindent kihozni. Tök fölösleges volt az egész, az RTL-t nem lehet megverni.
Nagyon idegen volt számomra a viselkedése, a modora, és neki is az enyém. Ő egyszerű mondatokat akart tőlem, és amikor kimondtam, hogy másrészt…, láttam, hogy megőrül tőle. Háttereket, árnyalatokat akartam felvillantani neki, de nem érdekelték, neki döntenie kellett, így vagy úgy. A falra másztam tőle, ez az igazság. Egyre rosszabb lett a viszony, én akkor a Tények főszerkesztője voltam és Krisztával vezettük is a műsort, amibe, hadd tegyem hozzá, Várdy soha nem szólt bele. Ha volt valami téma, amivel felhívtam, hogy mondjuk az egyik hirdetőnket érinti, megköszönte, hogy jelzem, de mindig azt mondta: a tartalomba nem szól bele.
És az utolsó napok? A pletyka szerint bementetek reggel, és délután már nem működött a belépőkártyátok.
B: Ez nagyon vadregényesen hangzik, csak éppen nem igaz. Heteken át tartó, egészen normális folyamat volt, sokat beszéltünk arról, hogyan lehetne úgy elengedni minket, hogy ne legyen fájdalmas, hogy ne alázzanak meg minket. Abszolút közös megegyezésről volt szó, így is jöttünk ki Várdytól, aztán elolvastam az Index cikkét, és padlót fogtam. Az akkori kommunikációs igazgató ugyanis azt adta ki, hogy minket kirúgtak. Lehet, hogy egy sima kommunikációs baki volt, nem tudom, de nagyon sajnáltam, mert életemben először fordult elő, hogy vesztesnek kellett éreznem magam. Kriszta még nehezebben élte meg a dolgot, ő nagyon lojális volt a TV2-höz, ott kezdte a pályafutását, más érzelmi síkon kezelte a dolgot.
Térjünk vissza a Szombat esti lázhoz. Mi volt az elképzelésed a műsorról?
B: Én azt gondoltam, hogy majd odamegyek és ellötyögök egy kicsit, mondják majd, hogy keringőzzek, és én meg keringőzök. Aztán az első nap kellett rájönnöm arra, hogy 4-6 óra próbánk lesz, és szó nincs arról, hogy betanulok pár lépést, hadd röhögjenek a nézők. Olyan dolgokat kellett csinálnom, amiket soha életemben nem tettem, és amire teljesen alkalmatlan is vagyok. Minden barátunk támogatta a döntést, azt mondták, hogy ezzel a műsorral semmi vesztenivalóm nincs, szép, kedves, hangulatos produkció, amiből kiderül majd rólunk, hogy nem hírolvasó gépek vagyunk, hanem emberek, és igen, idétlenek, de ezzel semmi baj nincsen. Senki nem akart lebeszélni, nem is bántuk meg, jól is éreztem magam.
Ami pedig különösen jó volt, hogy rengeteget tanultam Molnár Anditól, a műsorbeli partneremtől, bár táncolni nem, azt nem sikerült elérnie. Ő a Seregi László-iskola alapján dolgozik, azaz nincs markírozás a próbán. Ez annyit tesz, hogy az utolsó próba utolsó percében is olyan lendülettel kell tolni, mint az előadáson.
Annyira megtetszett a kereskedelmi show-műsorozás, hogy egyből igent mondtál a Celeb vagyok, ments ki innen!-re?
B: Nem. Kolosi Péterrel jól ismerjük egymást, dolgoztunk együtt az RTL Klubban, a feleségem legjobb barátja, régi a kapcsolatunk, és legalább olyan régóta vitázunk az RTL Klub megítéléséről és a bulvárban betöltött szerepéről. Az én meggyőződésem, hogy bár az RTL kezeli legjobban a bulvármédiát, ők is elkövetik azt a hibát, hogy gyakran olyan alakokat tesznek középre, akiknek nincs sztorijuk, és ezzel saját magukkal szúrnak ki.
Ott vannak a külföldi bulvárlapok, kinyitod, és Lady Gaga és David Beckham a sztori, olyan emberek, akik már letettek valamit az asztalra, akiknek nem kell megírnod a történetét. Valóságos emberek valós történetekkel. Nem kell felépíteni őket, nem kell úgy tenni, mintha ők valakik lennének, mert azok. Ha Kate Middleton fenekéről fellibben a szoknya, az hír. Ha egy valóságshow-szereplő fenekéről fellebbentik a szoknyát, hogy írjanak róla, az meg nem az. És akkor erre mondta Péter, hogy jó, akkor mutasd meg magad a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben, ami a tévés palettán messze a legtávolabb áll tőlem.
A beszélgetésnek a sajtóban lett folyománya, tulajdonképpen lefolytattuk az egész vitát újra, de közben én egy percig sem gondoltam komolyan, hogy kimegyek, és azt hittem, hogy ő is csak viccelt. Aztán jöttek az újságírók, és rákérdeztek, érdeklődött az anyám, a barátok, én meg elkezdtem rajta gondolkodni, hogy mi az, ami ellene szól.
Mondjak egyet? A játékostársak.
B: Ugyan, ez volt az egészben a legjobb. A sajtó úgy kezelte ezt az egészet, és ha már itt tartunk, nemcsak a sajtó, hanem a barátaim és az anyám is, hogy van egy szint, ami alá nem lehet lemenni. Én ezt nagyon nem így látom. Az, hogy én Baukó Évával eltölthettem 12 napot, az egy olyan élmény, amit máshogy nem szerezhettem volna meg.
Szerintem ez az első alkalom, hogy valaki az élmény szót és Baukó Éva nevét egy mondatban említette.
B: Vállalom. Simán vállalom, sőt, mondok még valamit: én kerestem az ő társaságukat, mégpedig pont azért, mert az ő gondolataikat nem ismertem. Nagyon furcsa volt, hogy már azért ütöttek-vágtak a sajtóban, mert a reptéren Aleska Diamonddal szelfiztem. Miért ne szelfizhetnék vele? Valaki magyarázza már el nekem, de komolyan! Miért ne beszélgetnék vele? Miért ne érdekeljen, hogyan látja a világot? Miért nem érdekelhetne engem, hogy Fekete Pákó tényleg ekkora kretén-e?
Amikor Pákó kilépett a dobozból, az arcod egy tanulmány volt, az volt ráírva, hogy ilyen nincs, és mégis van.
B: Pontosan ezt éreztem. Hiába van tapasztalatom a kereskedelmi tévézésben, erről a műfajról, a készítéséről abszolút nem tudtam semmit. Amikor például leültem Péterrel meg a kreatív producerekkel, elmondtam nekik, hogy nekem mindegy, mit csinálnak velem, én beszélgetek Baukó Évával órákon át, ha kell, de nem ugrok le sehonnan. Ha ezt elfogadják, akkor beszélhetünk tovább. Mi volt az első feladat a műsorban? Leugrani vagy 200 méter magasról egy kötéllel.
Ez annyira egyértelmű volt, hogy meglépik…
B: Én nem tudtam! Hiába nézel rám így, fogalmam sem volt, hogy ezt így megcsinálják velem. Még az utazás előtt a feleségem pedzegette, hogy biztos jó ötlet volt elmondani a szerkesztőknek, hogy mitől félek leginkább. Ott, a sziklafalon állva bennem volt, hogy jó, hagyom az egészet, megyek haza. A műsor rendezője, Kovács Dani volt, egy iszonyú tehetséges, kreatív pali, akinek mondtam, hogy ezt nem tehetik meg velem, de ő megnyugtatott, hogy semmi baj nem lesz. Olyan képek készültek ott, hogy az valami hihetetlen. Két operatőr lógott a sziklafalról, egy drónkamera, amilyet addig még soha nem láttam, ott zümmögött a fejem mellett, miközben zuhantam, az arcomat vette egy sisakkamera… Ugyanez volt Pákónál: ott volt egy doboz a táborban, és persze tudtam, hogy egy ember lesz benne, de az első ezer tippemben nem volt benne Pákó.
Jót tett a műsornak, egyfajta katalizátor volt.
B: Ez nagyon érdekes, belülről abszolút nem ez jött le. Nem láttam még egy teljes epizódot sem, csak jeleneteket, de ott nem így éreztem.
A vágáson sok múlik, márpedig az epizódokat általában Pákóra vagy Évára fűzte fel az RTL Klub.
B: Persze logikus, de Éva például nem sok vizet zavart a táborban: aludt, felkelt, rikácsolt, délben evett – többet, mint amennyi járt volna neki –, aludt, felkelt, rikácsolt, aludt. Pákóra viszont nagyon haragszom, mert nagyon sokat beszélgettünk, és ha hiszed, ha nem, Pákó egy rém értelmes faszi. Nem fogom kiadni ezeket a beszélgetéseinket, de haragszom rá, mert egy Magyarországon élő fekete embernek nem lenne szabad úgy viselkednie, ahogy ő szokott. Ez már több mint cinizmus.
A nézőket viszont az is érdekelte, hogy te hogy reagálod le a váratlan helyzeteket, ezért is küldtek annyiszor bátorságpróbára.
B: Négyszer. Akkor nagyon érdekelte őket.
Te voltál a kakukktojás. Akiről nem tudták eldönteni, hogy meddig megy el, mikor fogy el. Úgysem issza meg a gusztustalan löttyöt. (Bárdos András az egyik bátorságpróbán gnúszemet, krokodilvért és hasonló nyalánkságokat is ivott)
B: De megittam. Én barom. Cefetül is voltam tőle vagy négy napig. Abban bíztam, hogy olyat nem itatnak vagy etetnek meg velünk, amiről tudják, hogy árthat nekünk. De a gyomrom kikészült tőle.
Éheztetek?
B: Megint egy olyan téma, amit senki nem hisz el nekem: igen. Volt két olyan nap, hogy semmit nem ettünk. Semmit. Hiába szóltunk, hogy adjanak már valamit, nem kaptunk semmit. Hiába hiszik azt itthon, hogy a stáb odacsempészett nekünk kaját.
Ez volt a legrosszabb?
B: Nem. Az eső. Borzasztó volt. Egyfolytában esett, és nem kaptunk rendes cuccot, volt rajtam egy póló, egy vékony pulóver és egy kabát, slussz. Az első este leszakadt az eső, de mintha dézsából öntötték volna, az ágyam pedig azonnal egy káddá változott, ott állt benne vagy harminc liter víz, nem lehetett benne aludni. Két ládát összetoltam, azon aludtam, már amennyit lehetett. Állandóan nyirkos volt a ruhánk, ki sem tudtuk mosni, mert nem volt rá lehetőség – az a kis patak iszonyú gyors sodrású volt, és tele volt sziklával, alig lehetett belemenni. Amikor nem esett, amikor a nap végre kisütött, akkor pillanatok alatt harminc fok lett, akkor meg megfőttünk. Ráadásul nekem elég nagy sokk volt az első este, hogy nem vittek vissza a szállodába.
Hogyhogy?
B: Meg voltam róla győződve, hogy éjszakára visszavisznek, és csak napközben leszünk a táborban. Komolyan, kifelé menet 99 százalékra vettem, hogy ott ki fog derülni, hogy ez egész egy nagy kamu, nem kell majd szabad ég alatt aludni, nincsenek kígyók, stb. Volt nagy meglepetés, amikor ott volt a tábori ágy, a bokám mellett meg elsurrant egy kígyó.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
