A két épületet huzamosabb emberi tartózkodásra alkalmatlannak minősítették

Sohasem volt zökkenőmentes a Kőszegi-hegységben megbújó velemi KISZ-tábor története. A buktatók sora persze a rendszerváltással sem ért véget. Az Avar Szállóvá átváltozott létesítmény hosszú évek óta zárva tart, megmentésére azonban most felcsillant némi halvány remény.

„A faluig húzódó rengeteg úgy öleli körül a velemi KISZ-vezetőképző tábort, mint gondos anya a féltett csecsemőt. Hétfőn, június 18-án reggel autóbuszok álltak meg a tábor gyepén. A három busz 118 vidám fiatalt szállított a táborba. Az első »turnus«. Harmincöt üzemi KISZ-alapszervezeti sportfelelőst, valamint úttörő ifjúsági vezetőket. A fiúk szállása az öreg fák árnyékában felállított tizenhat sátor, a lányoké pedig a tíz tarka motel. Programjuk: háromnegyed nyolckor zászlófelvonás, délelőtt elméleti képzés különböző sportágakból, délután gyakorlati foglalkozás, este film, tábortűz, játékok, tíz órakor takarodó. A fiatalok, akik egy hétig tartózkodnak a táborban, hat szakoktató irányítása mellett ismerkednek a különböző sportágakkal.” (Vas Népe, 1962. június 22.)

Már az 1960-as évek elején sem ment zökkenőmentesen a Vas megye nyugati csücskében meghúzódó csendes kisközségben kialakított KISZ (Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség) vezetőképző táborának elindítása. Az első táborozók megérkezésével azonban az intézmény vezetői nem lélegezhettek fel igazán, hiszen

A jó másfél évtizede bezárt és egyre romosabb állapotba került terület jövőjére ugyan időről időre felreppennek lelkesítő ígéretek, a hasznosításra tett első tényleges lépések azonban egyre csak tolódnak.

Itt őrizték a Szent Koronát

A Szombathelyhez és Kőszeghez egyaránt közeli, a nyugati határszélnél, két völgy torkolatában meghúzódó kisközség lakóinak száma alig éri el a négyszázat, ugyanakkor már az első világháború vége óta kedvelt üdülő- és kirándulóhely. A térség régészeti leletekben gazdag, amelyekből jól kirajzolódik, hogy Velem környezetének, de azon belül is a falu fölé magasodó mai Szent Vid-hegynek a története több évezredre vezethető vissza.

A kutatások alapján kirajzolható, hogy a térség már az újkőkor óta, bő 7000 éve folyamatosan lakott. Fénykorában a hegyből kimetszett lakóteraszokon kialakított város felügyelte a völgyekben futó európai jelentőségű kereskedelmi utakat, valamint a környező 30 kilométeres körzet életét. Vaskori leletek is bizonyítják a Szent Vid kiemelkedő kereskedelmi szerepét, amely mind az avar, mind a római időkben is fennmaradhatott.

Ez az Árpád-korban sáncvárral is kiegészült, hiszen a védhető magaslatról jól szemmel tartható a Dunántúl egy jelentős szelete. A község nevére utaló első említés 1279-ből maradt fenn, akkor még Welem formában.

A következő századok is mozgalmasan zajlottak a község életében – igaz, aranykorát a környék valószínűsíthetően már az avar idők után maga mögött hagyta. Modern kori történetében talán legismertebb időszaka a második világháború végnapjaiban ide visszahúzódó nyilasjelenlét, valamint a Szent Korona őrzésének néhány hónapja.

Üdülőterület

Történetünk szempontjából azonban fontosabb a település egyfajta polgárosodása, amely az első világháborút követő évekkel indult meg. A folyamat szorosan összefüggött a közeli Szombathely század eleji fellendülésével, egy tehetősebb polgári réteg felemelkedésével, amely – ahogy arról az Építészfórum is írt – a vasi megyeszékhely fejlődésében is jelentős szerepet játszott. Eleinte a természetet kedvelő, rendszeresen túrázó családok vásároltak telkeket a faluban, több villa és pihenőház épült a múlt század első évtizedeiben.

Az idegenforgalom fellendülését egy strand nyitása is követte az 1930-as években, majd több szombathelyi család vásárolt telket és épített hétvégi házat Velemben. Az első nagyobb üdülőt 1938-ban szintén Szombathely városa építette Ujvári Ede, a városban bő egy évtizedig regnáló, szociális kérdésekre is érzékeny polgármester kezdeményezésére. A település nyugati végében elhelyezett, kétszintes gyermeküdülő tervezésére több pályamű is érkezett; 

A jórészt terméskő homlokzatú épület földszintjének nagy részén boltíves, hagyományos megfogalmazású tornác húzódik végig. A gyermeküdülő története szintén nem volt zökkenőktől mentes, főleg a rendszerváltás után vált bizonytalanná a sorsa: a privatizációt néhány év üzemeltetés, majd ismét államosítás követte, jelenleg pedig megint magánbefektetőknek adná el a vagyonkezelőség.

Az osztrák határhoz való közelség okozta szigorú ellenőrzések, a vasfüggöny és a különleges engedéllyel átléphető határsáv, illetve az állandó járőrözések ellenére az 1960-as, 70-es években ismét megélénkült az érdeklődés Velem iránt, ahol előbb KISZ vezetőképző tábor létesült, 1975-ben pedig alkotóház nyílt.

A Velemi Alkotóműhely más, mint a többi. A művész ott nem beutalóval foglalja el a helyét, mint az alkotóházakban, előbb meg kell nyernie egy pályázatot.

A szombathelyi Savaria Múzeum alapította családias hangulatú alkotóházban évente tíz textilművészt fogadtak, ők szállást, kosztot, szövőszéket, kötőgépet kaptak használatra, valamint ösztöndíjjal és számos szakmai vendéggel, előadásokkal, vitákkal is segítették munkájukat. A falak között és az idilli kertben progresszív kísérletezés folyt, igaz, az állambiztonság is csendesen rajta tartotta a szemét a vasfüggöny közelségében levő szabad szellemiségű alkotóhelyen.

Sátortábor

A falu északi szélén, az erdő határában 1961 nyarára a KISZ Vas megyei bizottságának szervezésében – nagyrészt a megyei fiatalság társadalmi munkájának köszönhetően – elkészült a vezetőképző tábor. A középpontját alkotó főépületben egy 200 személyes ebédlőt hoztak létre, a megfelelő kiszolgálóhelyiségekkel: konyhával, raktárral, irodával. Az ebédlőt alkalmasint előadóteremnek is lehetett használni, ugyanakkor az épületben rendezték be az azt körülvevő sátortábor szociális helyiségeit, zuhanyzóit is. Az ide érkező fiatalok nagy része sátrakban tölthette az éjszakát, de felhúztak több négyszemélyes faházikót is, főleg a női táborozók számára.

A tábor 1961-es árfolyamon 120 ezer forintból (ma ez közel 17 milliónak felel meg) és rengeteg társadalmi munkából valósult meg. Az így kialakított terület a maga szerény lehetőségei ellenére – részben a kellemes, festői környezet miatt – népszerű lett. Épp ezért a fejlesztése hamar napirendre került. Az évtized második felében már felújításra és bővítésre szorult a tábor, és a munkálatok során olyan komoly technikai akadályok merültek fel, amelyek

A Szombathelyi Építő Ktsz. kivitelezésében – és több mint 1200 óra társadalmi munkával megtámogatva – 1968-ban már korszerű szociális helyiségek várták a táborozókat az impozáns központi épületben, amelyben további szobákat és kultúrhelyiségeket is kialakítottak. Ekkor medence is épült a táborban, amely a Gyöngyös-patak vizét használta, ezért a fürdőzők leginkább csak dideregtek benne.

A tábor azonban továbbra sem tudta kiszolgálni a felmerülő igényeket, a kapacitást fejleszteni kellett, ehhez pedig a bővítés helyett már új épületeket szerettek volna felhúzni. Terület bőven állt rendelkezésre, anyagi források azonban kevésbé. Egészen a következő évtized elejéig kellett várni, akkor már „pénz is került, megszületett a döntés: a kis faházak helyébe épüljön egy 40 és egy 80 személyes kőépület”.

A munkálatokra találtak is megfelelőnek tűnő beruházót, tervezőt és kivitelezőt, megyei szinten. 1973-ban úgy tűnt, minden rendelkezésre áll, a munkálatok szépen el is kezdődtek, az ünnepélyes táboravatót 1975. május 1-ére tervezték. A május azonban avatás nélkül múlt el, mi több, októberben is még távol álltak a vendégek fogadásától:

Ám az átadásból nem lett semmi, 1200 ifjúsági vezetőt kellett ide-oda, más táborokba, »albérletbe« helyezni. Keveset mondok azzal, ha leírom: a két épület – kívülről – csodaszép. Az egyik a völgyben, a másik a dombon, két-három szint, alpesi tető, ragyogó vakolat. Mégis, úgy ahogy vannak, használhatatlanok. (Magyar Ifjúság, 1975. október 3.)

Az akkor 5 millió forintból (ma 420 millió forintnak felel meg) felhúzott épületek szigetelése elégtelen volt, a tető mindenhol beázott, de a talajvíz is utat tört magának, a falak folyamatosan nedvesedtek, az építők ígérete ellenére nem száradtak ki. Az épületek először megkapták ugyan a használatbavételi engedélyt, de azt nem sokkal később visszavonták azzal, hogy „a vizesedés miatt a két épületet huzamosabb emberi tartózkodásra alkalmatlannak minősítették”.

Bírósági ügy

A tervezők és kivitelezők egymásra mutogatásából végül bírósági ügy lett.

A bírósági szakértő a pocsék munka okait részletesen felsorolta: nem végeztek talajfeltárást, talajmechanikai vizsgálatot, víztelenítést, tereprendezést, a támfalat hibásan alakították ki, rosszul alapoztak és szigeteltek, s a tetejébe (pardon, a tetejéről) még az ereszcsatornát is »megspórolták«.

A bíróság végül a tervezőt és a kivitelezőt egyaránt a hibák kijavítására kötelezte, s ezáltal a tábor másfél év késéssel, 1977 őszén végül megnyílhatott. Az addig leszervezett táborprogramokat mind más helyszínen kellett megtartani, ami szintén újabb költségekkel járt a megyei KISZ számára.

1986-ban ismét bezárták a tábort, de az akkori bővítést már nem kísérte annyi balszerencse, mint korábban. A megyei állami tervezőiroda útmutatásai alapján kicserélték az elavult nyílászárókat, korszerűsítették a fűtést, és bő 500 négyzetméterrel megnövelték az épületek alapterületét, a tetőtérben pedig 16 szobát alakítottak ki turistaszállásoknak.

A tábor a rendszerváltás után megyei kezelésbe került, majd Avar Szállóként üzemelt tovább egészen 2001-ig, amikor a korszerűtlen épület már nem tudta kiszolgálni a turisztikai igényeket. Az épület ugyan többször gazdát cserélt, de

Később a Szombathelyi Egyházmegye tett javaslatot arra, hogy az épületegyüttest szerezze meg az állam az egyház számára, mivel szerintük a terület alkalmas arra, hogy ott ifjúsági és családi tábort, valamint lelkigyakorlatos házat alakítsanak ki.

Az elhelyezkedés mindenképpen vonzó lehet, hiszen számos természetkedvelő érkezik Velembe, ahonnan jól megmászható az osztrák határon fekvő Írott-kő, a Dunántúl legmagasabb hegycsúcsa, amely a vasfüggöny lebontásáig magyar oldalról megközelíthetetlen volt. A falu fölé emelkedik a Szent Vid-kápolna is, szintén kedvelt zarándok- és turistahely, mellette a Kéktúra-emlékművel.

Az egyházmegye 2020-ban egymilliárd forint támogatást kapott a kormánytól a tábor átépítésére, de akkor nem történt kapavágás. Nem sokkal később 2,7 milliárd forintra taksálták a felújítás és bővítés költségeit, és 2024. év végi átadási határidővel számoltak.

ezért a tervek újragondolására volt szükség. Ezzel egy időben megkezdődött a terep felmérése, a tervdokumentáció előkészítése és az új kiviteli tervek benyújtása, amely már 2025 nyarára módosította a várható átadás időpontját. A legfrissebb, bár igen szűkszavú hírek szerint a tereprendezés és az egyik szárnyépület bontása, valamint egy felhúzandó új, kétszintes épület alapozása április elején elkezdődött, s ezzel talán tényleg megmozdulni látszik valami a korábban nyüzsgő, de évtizedek óta elcsendesedett KISZ-tábor helyén.

A szerző az Építészfórum munkatársa.

Források:

Élet és Irodalom, 1977. november 26.

Magyar Ifjúság, 1975. szeptember–december (19. évfolyam, 40. szám)

Magyar Ifjúság, 1977. május–augusztus (21. évfolyam, 31. szám)

Vas Népe, 1968. július 25.

Vas Népe, 1986. július 28.

Velemi gyöngyszemek. Közösségi összefogással kidolgozott natúrparki szemléletű élő értékeink Velemben. 2022

https://24.hu/belfold/2024/02/09/semjen-zsolt-csuszik-a-velemi-hotel-ujjaszuletese/