Visszaforgatták az időt a budai Várban

Furcsa, valószínűtlen, kissé szédelgős élmény megállni a Várban az új Főőrség épülete előtt, legalábbis annak, aki szívesen nézeget régi fényképeket. Ezt az épületet ugyanis sokszor láttam már, de mindig csak fekete-fehérben, mivel 1971-ben lebontották, nyolc évvel azelőtt, hogy megszülettem. Ezen a helyen, akárcsak egy szinttel lejjebb, a Csikós udvarnak nevezett alsó teraszon, az én életemben nem állt semmi. Az idő azonban vett egy éles, csikorgós kanyart, és visszapörgött több mint hetven évet.

Hasonló érzést élhettünk át az elmúlt években a Kossuth Lajos tér rekonstrukciója során, ahol szintén rég elbontott emlékművek másolatait helyezték vissza (legutóbb például a Nemzeti vértanúk emlékművét) a felújított térre, de ez mégiscsak mellbevágóbb: a Főőrség és a lenti teraszon álló Lovarda ugyanis két tekintélyes méretű, pompás épület. Miközben a látványt emésztem, az jár a fejemben, hogy a fotókat ugyan a valóság pontos leképezéseinek szoktuk tartani, de vannak dolgok, amiket a fényképek alapján nem lehetett sejteni. A színeket például. Vagy azt, hogy mennyivel zártabb lesz a palota Hunyadi-udvara azáltal, hogy nyugatról is kapott egy térfalat. Hogy lefelé a szintkülönbség miatt milyen hatalmas ez a hátulról ritkán fotózott épület.

A tervek szerint a Főőrséget tavasszal, a kávézó és cukrászda berendezése után veheti birtokba a nagyközönség (az üzemeltető már megvan), a Lovardát viszont nem, mert az épület ugyan elkészült, de sártenger közepén áll. Az alsó terasz rendezéséig ez a terület zárva marad, de a Várkapitányságtól meghívást kaptunk, hogy Fodor Gergely kormánybiztos kalauzolásával nézzük meg az épületeket. (A bejárás során sajnos nem fényképezhettünk, erre csak az MTI kapott lehetőséget, a külső fotóink egy héttel korábban készültek.)

A Főőrség és a Lovarda újjáépítése a Nemzeti Hauszmann Program része, akárcsak a Szent István terem és a palota déli nyaktagjának a rekonstrukciója (az utóbbi épületrész falkutatása során nemrég értékes építészeti leletek kerültek elő), vagy a Külügyminisztérium egykori székházának tervezett újjáépítése a Dísz téren (ami egyelőre a pincék kibontásánál tart). Minden vári állami építkezést heves viták öveznek, de eltérő okokból. A miniszterelnök Várba költözésénél a szimbolikus vonatkozások és a magas költségek, a minisztériumoknál a Várnegyed túlterhelése, illetve a Dísz téri telken álló fák kivágása, a Főőrség, a Lovarda és a Szent István terem esetében viszont egy elvi-szemléletbeli ellentét okoz konfliktusokat:

Ez egyáltalán nem valami provinciális magyar vita, Berlintől Moszkváig, Palmürától Okinaváig a múlt emlékeihez való viszony alapkérdéseit illeti. Mi adja egy műemlék értékét, az eredeti anyag, vagy a bármikor újraalkotható forma? Mit tekintünk hitelesnek? Beletörődünk-e az elmúlásba, vagy küzdünk ellene? Nem történelemhamisítás visszaállítani valamit, amit a történelem elsöpört? A Lovarda és a Főőrség visszaépítése azért jelentős esemény, mert Magyarországon hasonló rekonstrukcióra eddig nem volt példa.

Ez az első olyan eset, hogy egy fényképekkel részletesen dokumentált, háborúban vagy katasztrófában elpusztult épületet hitelesen újjáépítettek. Az ezredforduló óta sok példa volt arra, hogy nagyon rég rommá vált épületeket radikálisan, feltételezések alapján kiegészítettek (ez történt Visegrádon, Nyírbátorban, Füzéren és Diósgyőrött, de ilyen beavatkozásnak tekinthető a budai Vár középkori részeinek az 1950-es években Gerő László általi rekonstrukciója is). Pedig ez a csúszósabb pálya, mert egy 400 éve romos épület eredeti formája a maga teljességében igazából megismerhetetlen.

Valójában minden műemléki felújítás tartalmaz kisebb-nagyobb mértékben rekonstruktív elemeket. A Várkert bazárnál például a Lépcsőpavilonnak nevezett épületrész teljes egészében friss újjáépítés, a Március 15. téren álló ortodox templom nemrég kapta vissza hiányzó második tornyát. A rekonstruktív részek aránya időnként nagyon magas: a Sándor-palotából például meglehetősen kevés maradt épen Budapest ostromakor, az épületnek körülbelül a fele és az összes enteriőr rekonstrukció. A nagyon magas és a száz százalék között azonban még mindig van egy lélektani ugrás, egy tabu, amit a Lovarda és a Főőrség esetében léptek át itthon elsőként. (Zárójelben: két sarokkal arrébb az egykori Hatvany-villa is rekonstrukció a kétezres évek elejéről, viszont nem hiteles, ami megint más eset. És készültek még állatház-rekonstrukciók az állatkertben Kis Péter építész és Persányi Miklós főigazgató koncepciója szerint, de ezek semmilyen tiltakozást nem váltottak ki, talán mert kis léptékű és "könnyedebb" műfajú építmények.)

Máshol ez már sokkal régebben megtörtént: a második világháború által leginkább sújtott Lengyelországban és Németországban megszokott egész paloták, templomok és városrészek újrafelépítése, ez történik most éppen Berlinben, ahol a porosz királyok egykori palotáját építik vissza, vagy Frankfurtban, ahol az óváros egy darabját. De egész katedrálisokat építettek vissza a Szovjetunió bukása után Oroszországban és Ukrajnában, a litván fővárosban, Vilniusban a nagyfejedelmek 1801-ben lebontott reneszánsz palotáját építették vissza 2009 és 2018 között, Boszniában pedig a jugoszláv polgárháborúban szétlőtt mostari Öreg hidat meg több oszmán mecsetet. Európán belül érzékelhető egy szemléletbeli különbség kelet és nyugat között: Franciaországban, Nagy-Britanniában és Spanyolországban sokkal ritkábban nyúlnak ehhez az eszközhöz, de Olaszországban például nem félnek az újjáépítésektől: rekonstrukció az 1902-ben összedőlt velencei harangtorony (egy halom tégla maradt csak belőle), jelentős mértékben rekonstrukció az 1944-ben szétbombázott Monte Cassinó-i bencés monostor, de a legutóbbi nagy földrengések után is több visszaépítés készült.

A műemlékvédelem nemzetközi dokumentumai – különösen a zsinórmértéknek tekintett 1964-es velencei karta – általában óvnak a túlzott rekonstrukcióktól, bár kivételeket mindig elképzelhetőnek tartottak. Magyarországon ennek a tilalomnak a hatása erősebb volt, és tovább tartott, mint a térség más országaiban, éppen ezért a Várban tervezett rekonstrukciók kezdettől fogva éles tiltakozást váltottak ki a szakemberek egy részéből. Az ellentét részben generációs, és felszínre hozott más nézetkülönbségeket is, például a Horthy-korszak megítéléséről (noha a visszaépített részek dualizmus koriak, Horthy semmit nem épített a palotában), illetve általában a kései historizmusról. A Hauszmann-testületből 2016-ban a döntés miatt kilépett három szakértő, Csomay Zsófia építész, Lővei Pál művészettörténész és Schneller István építész-urbanista indoklásukban 

az I. világháborúba torkolló késői historizmus, illetve a Horthy-korszak jelentés nélküli kulisszáinak, esetenként egyenesen idétlen építészeti megoldásainak

visszaállítását kárhoztatta. Az Indexnek akkor adott közös interjúban Lővei Pál úgy fogalmazott, valóban helyre lehetett volna állítani a háború után a palota egy részét, de akkoriban erről másként gondolkodtak, és

egy épület története nem fordítható vissza, mint ahogyan az ország története sem, nem szüntethető meg ötven év a történelemből. A palota mai épületén végigkövethető az ország története a 14. század közepétől az 1980-as évekig, ez a mi történelmünk lenyomata.

Budapest új főépítésze, Erő Zoltán is azt mondta az Indexnek adott interjújában, hogy nem támogatója a replikaépítészetnek. Ő inkább a meglévő historizáló házak megóvására költene, mivel "egy oldtimer autó sem lehet másolat, mert akkor az nem oldtimer." A Várkapitányság tájékoztatása szerint a Lovarda 3,8 milliárdba, a Főőrség 3,78 milliárdba került – ez ugyan árban nem egy 60 milliárdos Biodóm léptékű óriásprojekt, de talán kevesen vitatnák, hogy Budapest eklektikus városmagja megérdemelné, hogy legalább ennyit költsenek a magára hagyott épületállomány megmentésére. Erre soha nem látszott és most sem látszik kormányzati szándék, miközben bő két évtizede megállíthatatlanul fogyatkoznak az értékek.

Másrészt viszont neves szakértők dolgoztak a rekonstrukción is, Potzner Ferenc és Baliga Kornél műemlékes építészek, valamint a Budapesti Történeti Múzeum művészettörténészei. Az újjáépítések hívei azzal érvelnek, hogy az 1950-es évektől kezdve az egykori Királyi palotával ideológiai okokból durván elbántak, hihetetlen pusztítást vittek véghez, és ebből érdemes minél többet jóvá tenni. Arra is joggal mutatnak rá, hogy visszaépítések a világban máshol is előfordulnak, a kései historizmus (és Hauszmann Alajos életműve) pedig ma már sokkal kedvezőbb megítélésű, mint a 20. század második felében. A Várnak szerintük a városfejlesztés egyéb problémáival szemben az épület kiemelkedő történelmi és szimbolikus jelentősége miatt kell prioritást élveznie. 

A Lovarda és a Főőrség újjáépítése nem ördögtől való gondolat. A sok rombolás után maradt üres tér egy részének hiteles formában történt kitöltése teljesebbé teszi az egykori királyi palotaegyüttest, megszüntet egy fájdalmas hiányt. Egy teljesen más épület vagy valamilyen – a régit részben felidézni akaró – hibridépítmény szerintem ennél rosszabb lett volna. A Lovarda és a Főőrség is jó arányú, elegáns épület, melyek felidézik a Hauszmann-féle palotaegyüttes világát anélkül, hogy uralni akarnának. Fizikai valóságukban mindenképpen meggyőzőek 

– mondta lapunknak Sisa József művészettörténész, a 19. századi magyar építészet neves szakértője. Azt viszont nem gondolja, hogy e két épület mintájára az egész palotát rekonstruálni lehetne 1912-es formájára:

Nagy hiba lenne ezeket a palota helyreállítása főpróbájának tekinteni, mert akkor azt – ha hitelesen akarnák megvalósítani, ami véleményem szerint eleve lehetetlen – mérhetetlen rombolás kéne, hogy megelőzze. Itt két épület a semmiből született újjá, eredeti helyen, eredeti formában.

Ezek a viták teljesen normálisnak nevezhetők. Berlinben a Stadtschloss visszaépítését tizenkét évig tartó vita előzte meg, ami végül kompromisszummal zárult – bár öszvérnek is nevezhetnénk: az épület négy külső homlokzatából hármat rekonstruáltak, nyolc udvari homlokzatából is hármat, belső tereiből semennyit. A 1968-ban felrobbantott lipcsei Paulinerkirche visszaépítését 2007-ben teljesen elvetették, ezzel szemben az 1996-ban porig égett velencei La Fenice színházat az utolsó apró faragványig, freskóig rekonstruálták. A példákat és ellenpéldákat a végtelenségig sorolhatnánk, nincs két egyforma eset, egyforma döntés.

Sokat, és mégis keveset, mert a Főőrség és a Lovarda most már pusztán a létezése által felülírja az elmúlt évek konfliktusait. Az épületeket a maguk anyagi valójában látva érvényesül a Hauszmann által megteremtett építészeti minőség ereje. Igen, ezek tipikusan olyan házak, amiket szeretnek az emberek, mert szépek: díszesek, mívesek, elegánsak. És mivel a rekonstrukció jó színvonalon valósult meg, éppúgy nehéz most már a létezésüket megkérdőjelezni, mint mondjuk a Kossuth téri Igazságügyi Palotáét (hogy egy másik jelentős, de soha le nem rombolt Hauszmann-művet említsünk).

A budavári palotának ez a része a történelem során sokszor átalakult. A mai terepviszonyok a két terasszal alapvetően a középkorban jöttek létre, és a Hunyadi udvart nyugatról határoló pilléres támfal is középkori, de a pillérek felfalazása csak az 1970-es évek műemléki helyreállítása során történt meg. Itt, a palota nyugati előterében 1945-ig nagyon magas színvonalon megtervezett kiszolgálóépületek álltak, az alsó teraszon az 1898 és 1900 között emelt Lovarda, amit Hauszmann Alajos azért épített, mert a barokk eredetű Királyi istállót – amit a háború után szintén lebontottak, de most sem akarnak rekonstruálni – 120 lóállásosra kellett bővíteni. Az ottani lovaglótermet átalakították istállóvá és kocsiszínné, és helyette

az úgynevezett «Új világ» jóval mélyebben fekvő területén egy új lovardaépület készült. Ez épülethez, mely egészen modern berendezésű, udvari páholyokkal és társalgóteremmel bír, a főközlekedés a királyi vár magánútján történik, de a felső területtel is összeköttetésben áll, amennyiben lejtős utak készültek a lovak le- és felvezetésére. Ugyanezen a területen az új lovarda mögött épült meg a kiegészítő istálló 40 lóállással, a szükséges kocsiszínekkel és mellékhelyiségekkel együtt

– magyarázza Hauszmann az új Királyi palotát bemutató díszalbumban.

A Lovarda előtt állították fel Vastagh György Csikós (vagy Lófékező) nevű szobrát, amelyet korábban kiutaztattak az 1900-as párizsi világkiállításra. A szobor nyomán az alsó teraszt Csikós udvarnak nevezték el. A felső teraszra felvezető rámpák, amikről Hauszmann ír, ma már (illetve még) nem léteznek, ezt a feljárót a téglaköpennyel beburkolt középkori várfal pilléreire ültette rá Hauszmann, az 1970-es években azonban a köpennyel együtt leszedték. A feljárót hamarosan visszaállítják, ami jó abból a szempontból, hogy sokkal könnyebb lesz közlekedni a két terasz között, és rossz azért, mert a középkori erődrendszer újabb szakasza kerül takarásba (már a Főőrség is ráült ennek a falnak egy darabjára).

A feljáró visszaépítése a projekt záró üteméhez tartozik, ezzel a tervek szerint 2021 második felében készülnek el.

A Hauszmann-rámpa az eddigiekhez hasonlóan hiteles rekonstrukció lesz, de a Csikós udvaron a Lovarda körül kortárs környezetrendezés készül. Az épület mögött egy kisebb zöldfelületet is kialakítunk, a Törökkertet, felidézve, hogy ez a terület az oszmán korban Jeni mahallénak, "új városnak" nevezett negyedhez tartozott. Az udvar közepén most egy nagy gödör tátong, amelyet kettévág a középkori várfal feltárt szakasza. Itt helyezzük majd el azt a két óriásliftet, amelyek akadálymentes feljutást biztosítanak a palota tövéből a Csikós udvar teraszára, ahonnan az épületen belül egy újabb lift vezet majd az Oroszlános udvarba – a turistabuszoknak így egyáltalán nem kell majd feljönniük a Várhegyre. A projekt része még az Ybl-féle díszes támfal és Karakas pasa tornyának felújítása is, melyben mosdó és kávézó kap helyet

– mondta el Fodor Gergely kormánybiztos a bejáráson.

Az ún. kiegészítő istálló eredeti formájú visszaépítése soha nem volt tervben, de korábban, amikor az újjáépített Lovardát még ténylegesen lovardának akarták használni, vagyis 2016 táján egy kortárs istállót szántak a Karakas pasa tornya mögötti felvezető út mellé. Aztán csendben változott a terv, a Lovarda mégsem lesz működő lovarda, hanem trágya- és szagmentes

Amikor döntés született a Lovarda újjáépítéséről, sokan bírálták a tervezett funkciót is, és azt mondták, egy lovas bemutatóhely működtetése ezen a helyen nem reális. Úgy látszik, nekik volt igazuk, de a lovasbemutatókat bármikor be lehet hozni, ha lesz rá üzemeltetői szándék – csak a kiemelhető fapadlót kell a teremből eltávolítani.

A Csikós érdekes vándorutat járt be. A háborúban mind a Lovarda, mind a szobor súlyosan megsérült, a szobron 600 aknaszilánk és golyó ütötte lyuk keletkezett. A Lovardát elég hamar, már 1950-ben elbontották, mert kellett a hely felvonulási területnek az építkezésekhez (meg nem is tartották értéknek). A szobor ellenben ott maradt roncsolt állapotban 1966-ig. A restaurálását sokan lehetetlennek tartották, de végül négy művész (Búza Barna, Kótai József, Pölöskei József és Tóthfalusi László) lelkesedésből, kétéves megfeszített munkával megmentette a beolvasztástól. A restaurált szobor 1970-re készült el, de csak 1982-ben állították fel újra a felső teraszon, a Hunyadi udvaron – amitől ettől kezdve az emberek elkezdtek Csikós udvarnak hívni. A Lovarda rekonstrukciója lehetővé tette, hogy a szobor visszaköltözzön az eredeti helyére, az alsó teraszra, az épület bejárata mellé. A szobrot 2017-ben elvitték egy újabb restaurálásra, és most újra ott áll a Lovarda előtt (és ezzel az udvarok régebbi elnevezése is visszaáll, megint az alsó lesz a Csikós, a felső a Hunyadi).

Az alsó és a felső teraszt azonban nemcsak a rámpa kötötte össze, hanem egy díszes, kőből épült gyalogoslépcső is a Főőrség és a palota között, ami a Stöckl-lépcső nevet viselte (a korábban itt állt, és Hauszmann által lebontott Stöckl-épületről – a palota története elég összetett téma). Ez a millennium évében, 1896-ban épült, és az 1970-es években a középkori erődfal kibontása kedvéért tüntették el, most pedig visszaállították. 

Az együttes harmadik eleme készült el annak idején legutoljára, 1901 és 1903 között, a római jellegű trófeumokkal (vagyis fegyverekkel és hadi jelvényekkel) díszített, neoreneszánsz Főőrség. Ez a ravaszul tervezett épület ráül a várfalra, és áthidalja az elég magas szintkülönbséget a két terasz között: elölről egyemeletesnek látszik, hátulról viszont négy szint magas. A Főőrség valójában alig sérült meg a háborúban, az 1950-es évek elején egy hevenyészett helyreállítás után a Középülettervező Vállalat (a máig működő Közti Zrt. elődje) irodáit rendezték be benne. Vannak még építészek, akik emlékeznek rá, hogy ide jártak dolgozni – 1971-ben azonban ezt is lebontották, pedig akkoriban Hauszmann más művei már megbecsült műemléknek számítottak. Pogány Ö. Gábor, a neves művészettörténész 1970-ben így kommentálta a bejelentést:

a várrekonstrukció tervezői, kivitelezői felelősek egy sor műemlékrombolásért. Valamiféle bontási mámor lett úrrá egyeseken, akik mind a mai napig folytatják áldatlan tevékenységüket.

Amikor 2014-ben döntés született a három építmény (Főőrség, Lovarda és Stöckl-lépcső) rekonstrukciójáról, és a KÖZTI vezetője tervezője, a Várkert bazár helyreállítását is jegyző Potzner Ferenc elkezdhetett dolgozni a feladaton, abból a szempontból könnyű dolga volt, hogy rendelkezésre álltak az eredeti elszámoló tervek és részben a számlák is Hauszmann idejéből, valamint rengeteg fénykép, hiszen a városnak ezt a kiemelt pontját sokat fotózták.

Egy visszaépítés minőségét – ha már egyszer csinálják – alapvetően meghatározza a formai hitelesség és az anyaghasználat. A Várban ugyanazt a módszert követték, mint a berlini palotánál: mindkét épület kapott egy vasbeton szerkezeti vázat, ami statikailag és hőtechnikai szempontból is kedvező, és az építkezést is meggyorsította, erre került fel a vastag téglafal-köpeny. A homlokzati felületek az eredetivel  megegyezően római cementes vakolatborítást kaptak, a kőelemek jórészt süttői mészkőből, a Főőrség trófeumai és a Lovarda kapuja fölötti lófejes trófeum spiáterből (cink-alumínium ötvözetből) készültek, a rézből készült elemek patinázottak, a Lovarda teteje kétféle színű angol palával fedett. A Főőrség a Hunyadi udvar felé oszlopos terasszal fordul. A négy hatalmas, jón fejezetes oszlop szürkés színű kőből készült, ami finom kontrasztot alkot a krémszínű felületekkel. Az oszlopok eredetileg besztercei kőből voltak, de ilyen követ ma már nem lehetett szerezni, ezért Lengyelországból hoztak be megfelelő árnyalatú tömböket. Minden iparművészeti elemet, a szobrokat, domborműveket, lámpákat, korlátokat előzetesen zsűriztek, és csak azután kezdődhetett el a gyártásuk, hogy a művészettörténészek megfelelőnek találták a minőséget. Ez a gondosság sok időt igényelt, de az eredménye

A Lovarda fekvése néhány fokkal eltér az eredeti állapottól. Ez már a tervezés kezdetén adottság volt, mivel a Csikós udvar egy része alatt korábban mélygarázst alakítottak ki. A garázs építését a Raiffeisen Bank indította el 2007-ben, de a gazdasági válság miatt évekre megakadt a projekt, és egy hatalmas gödör tátongott a Várhegy oldalában. A 2010-es kormányváltás után a félkész garázst átvette, és befejezte a Várkapitányság elődszervezete, a Budavári Ingatlanfejlesztő Nonprofit Kft., de a Lovarda tervezésekor statikai szempontból alkalmazkodni kellett a föld alatti szerkezetekhez, amikre a falak ránehezednek. Az elforgatás azonban megbontja a Hauszmann-féle térszervezés szigorú logikáját. Eredetileg ugyanis a Lovarda mellett egy rámpás feljáró vezetett fel a Palota útról, de ennek sávjába az elforgatott épület belelóg, így azt nem lehet helyreállítani. (Az egykori feljáró útjában áll a háború után nem hiteles módon visszaépített és Hauszmann idejében nem létező Karakas pasa tornya is.)

Ami az épületek belsejét illeti, ezekkel egészen eltérő módon bántak. A Főőrség belülről teljesen modern, amit azzal magyaráznak, hogy eredetileg is egyszerű kialakítású épület volt, tulajdonképpen egy rideg kaszárnya. Itt a loggia mögött az említett kávézó-cukrászda működik majd, a felső szinten kiállítótér lesz, ahol bemutatható a királyi testőrség múltja, lefelé a közbülső szinten helyezik el a konyhát, illetve egy helyiségben a Várkapitányság biztonsági központját, a Csikós udvar szintjén pedig kialakítottak egy 200 négyzetméteres régészeti bemutatóteret az épület alagsori falának megnyitásával. Ebben a középkori palota északi kaputornyának és a szárazárkon átvezető hídnak a maradványai láthatók, amelyeket korábban nem lehetett megközelíteni, és feltárva sem voltak rendesen. A bemutatótér azonban egyelőre nem lesz nyitva, valódi értelmet akkor nyer, ha a Hunyadi udvar alatt rejtőző középkori emlékeket is feltárják, mert akkor innen lehetne egy földalatti útvonalat továbbvezetni. (Ezt az új bejáratot egy nagy bronzkapu zárja el, amit Farkas Ferenc szobrász díszített magyar történelmi jelenetekkel.)

A Lovardát viszont belülről is gondosan rekonstruálták. Az épület szíve a napfényes, tágas lovaglóterem, amelynek nagyvonalú, nyitott fedélszékes famennyezete eredetileg a Neuschloss Károly és Fia cég gyárában készült. A zöld-fehér színű, katedrálüveg ablakok eredetileg Róth Miksa műhelyéből származtak. A falak alsó része lambrin faburkolatot kapott, aminek résein keresztül történt a terem fűtése-szellőzése, és ami védte a lovakat attól, hogy megsérüljenek, ha nekihorzsolódnak a falnak. A funkcióváltást jelzi, hogy homokos porond helyett fapadló készült a terembe. A lovaglóterem két rövidebb oldalán gazdagon díszített erkélyek nyílnak, az egyiket a zenekar használta, a másik mögött a királyi páholy helyezkedett el. 

A Lovardában voltak olyan terek, amelyekről nem maradt fenn fénykép, vagy nem minden részletük volt pontosan megismerhető. Az északi kiszolgáló szárny földszintjén egy 12 állásos istálló volt, ahol a bemutatók előtt várakoztak a lovak. Most a vasoszlopok között modern konyhai kiszolgálófunkciót helyeztek el, ami már-már belsőépítészeti gegnek hat. A déli oldalon a márványoszlopos előteret, a lépcsőházat, a királyi páholyt és a pihenőszobát viszont olyan módon alkották újra, hogy Baliga Kornél építész a korabeli díszítőmotívumok és formák alapos ismeretével kipótolta a tudás kisebb hiányait. Érdekesség, hogy a lépcsőház hibiszkuszvirágokkal díszített kovácsoltvas korlátja eredetileg sokkal légiesebb volt, de a mai előírások miatt a korlátelemeket be kellett sűríteni, hogy ne legyenek közöttük túl nagy lyukak, amiken egy gyerek kifér. A tudományos dokumentáció ugyan minden adatot összegyűjtött az épületről, de az utolsó pillanatban előkerült egy addig ismeretlen fénykép, amin jól látszott a királyi páholy erkélye körüli stukkódíszítés, ezért módosították a már kész terveket. A Lovardát most alá is pincézték (eredetileg nem volt), itt ruhatár és mosdó kapott helyet. A földalatti szint közvetlen összeköttetésben áll a mélygarázzsal, így a rendezvények vendégei egyenesen az épületbe érkezhetnek meg.

Egyáltalán nem sikerült viszont a Főőrség két oldalán a környezetrendezés. Az épülettől jobbra egy teljesen eltúlzott méretű és nem idevaló acélrámpa biztosítja az akadálymentességet, a másik oldalon, a Stöckl-lépcső érkezésénél pedig látszóbeton padokból alakítottak ki egy groteszk látványt nyújtó pihenőt. Itt eredetileg kert volt díszes parkráccsal, egyszerű parterre-ekkel és a reneszánsz történetíró, Bonfini 1934-ben felállított mellszobrával. A szobor 1944-ben elpusztult, de 2009-ben Hiller István kulturális miniszter kezdeményezésére újra felállították a másolatát (mivel Ascoli Piceno városában maradt a szoborból egy korabeli egy másodpéldány). Ez egyelőre hiányzik, de a Várkapitányság azt mondja, a pihenő jelenlegi kialakítása csak ideiglenes megoldás, amit még felülvizsgálnak.

(Borítókép: A visszaépített Főőrség a budavári palotában – Bődey János / Index)