A rajzfilmfővárosban a szobrok is elevenek

Kecskemétnek nincsen egyetlen, a városra jellemző nagy szimbolikus szobra vagy emlékműve, mint mondjuk Tatabányának vagy Szombathelynek. Van viszont rengeteg kiemelkedő alkotás szerte a városban, egyik jobb, mint a másik. Szóval, ahogy azt a Mi Vidékünk más állomásainál is szoktuk, itt is összeszedtünk pár izgalmasat.

A Kecskeméti Rajzfilmstúdió az ország egyik legismertebb filmes alkotóműhelye, a hazai rajzfilmgyártás aranykorában világszerte ismertté vált a szakmában. Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy meglássuk a hatását a köztéri művekben is. Már csak azért sem, mert például a stúdió szomszédságában Kő Boldizsár mesekertje a mászható szobrokkal kifejezetten az egyik sikersorozatukat, a Magyar népmeséket idézi meg.

Azonban nem ez volt az első ilyen tematikára épülő, fából készült szoborjátszótér a városban. A képek alapján nagyon izgalmas lehetett Nagy Kristóf 1977-ben felállított Csodaszarvas című, gigantikus mászóplasztikája is. Hasonlóan ötvözte a játékot a művészettel, mint mondjuk Gyulavári Pál várpalotai Kőmacskája, vagy Balás Eszter Kígyója Nagykanizsán. Sajnos fából készült, ami bizony odafigyelést és rendszeres karbantartást igényel, kiváltképp, ha folyton használják. Szóval ma már hiába keresnénk, sajnos elpusztult.

A rajzfilmgyártást azonban ennél direktebben idézi meg Balanyi Károly Tulipános praxinoszkópja, ami egy egészen csodálatos dolog. Már az is lenyűgöző, hogy a grafikus és zománcművész alkotását négy éve adták át, és ma is tökéletes, működő állapotban van az Aranyhomok mögötti buszpályaudvaron. Pedig látszólag nagyon kényes anyagokból készült, többek közt üvegből és zománcból. Ráadásul forgó szerkezetről van szó, aminek ki kell állnia az idő próbáját. De úgy tűnik, ez állja.

Az ilyen animációkat a legtöbb gyerek szereti, én is odavoltam értük. Ha jól emlékszem, a Mezőgazdasági Múzeumban lehetett tanulmányozni a ló mozgását egy hasonló szerkezeten. Bár az alighanem zoetróp volt, ahol réseken nézünk be a mozgó hengerbe. A praxinoszkópnál a tengelyre helyezett tükörlapok szaggatják meg a látványt, és alakítják mozgóképpé. A Tulipános praxinoszkópon a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban a készült fázisrajzokból alakul ki a lovas mozgása, az ötletgazda itt is Mikulás Ferenc volt, akárcsak a Magyar népmesék kertjénél.

Bár a híres rajzfilmstúdiót csak 1971-ben alapították, az animáció kezdetei jóval korábbra nyúlnak vissza Kecskeméten. A köztéri alkotásokban is hamarabb jelent meg a mese. Például a megyei SZTK épületének oszlopain. Ez a remek, ma már műemléki védelmet élvező ház Schall József, Winkler Oszkár és Hegedűs Béla tervei nyomán készült el 1950-re, az úgynevezett Cserepes helyén. Ez utóbbi hivatalos neve Arany sas fogadó volt, de ez volt az első cseréppel fedett ház a városban, innen a becenév. Később kórházzá alakították, ezért épült fel épp itt a modern rendelőintézet a háború után. 

Az új SZTK-ra alighanem ferde szemmel néztek az elvtársak, hiszen a modern stílus, amit képviselt, addigra már épp kegyvesztetté vált: mindenkinek a Szovjetunióból ránk erőltetett szocreált kellett volna követnie. Ennek ellenére persze azért eldicsekedtek vele a Filmhíradóban.

Az épületen külön bejárata volt a gyerekrendelőnek, és az itt található négy oszlopot négy „képregénnyel” díszítették. Búza Barna alumínium domborművein János vitéz, Toldi Miklós, Ludas Matyi és Hófehérke története elevenedik meg. Érdekes alkotások, a középkori templomkapuk domborműveinek programja keveredik rajtuk a szocreál történetmeséléssel – mindez mesébe öntve.

Sajnos a bejáratot később elfalazták üvegtéglákkal, így a meseoszlopok kicsit értelmüket vesztették: nem járnak már át közöttük megszeppent, vigasztalásra váró gyerekek, és a domborművek egy része is nehezen láthatóvá vált. De még így is érdemes felkeresni a helyet.

Meg azért is, mert itt a Főtér (vagyis a Kossuth, Szabadság és Katona József tér alkotta hatalmas sétálóövezet) környékén rengeteg alkotás van. Például Amerigo Tot kompozíciója, amit Bartók emlékére készített, meg egy bájos Fibonacci-kút. A parkban állt az időközben elpusztult Kodály-emlékhely is, amelynek a maradékát jobb híján 56-os emlékművé alakították. Itt kezdődik a fél várost behálózó bolygórendszer, de itt áll a szép, több száz éves Szentháromság-szobor és a Kossuth-szobor is, egy olyan népfelkelő mellékalakjával, amelyikről

Szóval sokat el lehet időzni a városmagban szobrokra vadászva, de mi körülnéztünk picit kijjebb is, ott mit találni.

Ott vannak ugye máris a Dodzsemező juhászok. Hogy hogyan kapta ezt a becenevet Somogyi Árpád Pásztorok nevű szobra, az ma már nem olyan magától értetődő. Nem csak azért, mert kiment a divatból a dodzsem, hanem mert kampós botjaik végét letörték. Fotó se maradt róla, a Köztérképen is csak berajzolták az eredeti állapotot az egyik képre. A szoborcsoport eredetije Hortobágyon áll vagyis ül – morgott is egy félegyházi évfolyamtársam, hogy szerinte nem stimmel a népviseletük ezen a tájon. Sajnos azon se láthatjuk, milyenek lehettek eredetileg, ott még ennyi botot sem hagytak szegényeknek a fémgyűjtők.

Nem messze onnan a Mosónő kutat érdemes felkeresni. Marton László amúgy is szereti az erotikus témákat, de ez az 1979-ben készült meztelen nőalak, aki széttárt lábakkal dolgozik, alighanem sok lakótelepi kamasz álmában megjelenhetett. Főleg, hogy akkoriban még a szökőkút is üzemelt, meglehetősen szokatlan irányban lövellve a vizet.

Aki teheti, annak érdemes bekukkantani az egy sarokra levő iskolába is, ahol 1978-ban egy elképesztően szép, muranói üvegből készült hatalmas mozaikot helyeztek el az aulában. Nem csak az élénk színek és a népművészeti motívumok miatt érdekes, hanem mert az egyik alak szemmel láthatóan egy elektromos gitáron játszik. Óvári László tényleg az akkori ifjúságot ábrázolta, ha már egyszer ez az alkotás címe. Ottjártunkkor sajnos nem igazán lehetett fotózni: a berendezési tárgyaktól, na meg a hús-vér ifjúságtól.

A végére hagytam az egyik kedvencemet, amelybe teljesen véletlenül botlottunk bele. Átpörgetve ugyanis több száz szobor adatlapját egyszerűen átsiklottunk felette: úgy tűnt, csak egy lovasszobor a sok között. Pedig Kiss István és Rácz Zoltán Hunyadi-emlékműve egyáltalán nem az! Már az sem lehetett szokványos, hogy a nyolcvanas években egy négy és fél méter magas páncélos lovagot állítsanak fel. De itt még ennél is többről van szó, egy hatalmas csatamezőről. Ennek a közepén, egy dombon ül lován Hunyadi János. Egyik kezében buzogány, a másikban pajzs, Európa térképével, hiszen ő fékezte meg a törökök előrenyomulását a kontinensen.

Alatta facölöpök meredeznek. Ezek hivatalosan a palánkvárat stilizálják, de ugyanúgy lehetnének a hazát védő magyar sereg katonái is. Előttük végig a fűben az ellenség szétdobált pajzsai, kitört kocsikerék, elgurult turbánok.

Hatalmas, egész parkon végigvonuló kompozícióról van szó. Mégis. Ahogy mondjuk a bolygórendszer, ez sem tolakodik elénk. Inkább

Hangulatos, varázslatos kompozíció ez, akárcsak a város számos más köztéri alkotása. Úgy tűnik, hogy aki szeretne kicsit elmerülni a mesék és legendák világában, az a kecskeméti utcákon bóklászva könnyen megteheti.

A borítóképen a Tulipános praxinoszkóp, Bődey János fotója. A cikk elkészítésében segítségemre volt  Kerekes Gyula András (Élet a régi kecskeméten... csoport) és Pál Tamás (Köztérkép).Akit érdekelnek a köztéri alkotások, kövessen Facebookon és Instagramon.