Már a címe is csapda, és éppen az ilyen filmek miatt hal ki a romantika

2022.06.27. 15:54

Íme a film, amely minden kockájában bizonyítja, hogyan lehet megölni a romantikát. No nem azért, mert a történet, amiről szól, ne lenne valóságszagú. Hiszen ha egy Los Angeles-i cégnél lenyúlják Lola (Victoria Justice) ötletét, és amiatt felmond, de azért elmegy Ausztráliába, hogy borüzletét mégis nyélbe üsse, ott pedig beleszeret az izmos tulajdonos srácba, Maxbe (Adam Demos), teljesen kézenfekvő, hogy mindez csakis így történhet.

A lány szép, a pasi karja labdabicepsz, a cipő tűsarkú, a vágy tárgya kockahasú, és minden mögött ott a gazdagság és a boldog élet ígérete.

Legyünk persze megengedők, és egy romkomtól ne várjuk el a lelki mélységek rezdüléseinek metafizikus magyarázatát, és semmiképpen ne számítsunk mélyen emberi egyetemes igazságok kimondására. Sőt illik szomjazni arra az őszinte egyszerűségre, hogy ilyen végül is bárkivel megtörténhet!

Miközben az ilyen filmek éppen arról szólnak, hogy a boldogsághoz sematikus élethelyzetek és közhelyes szófordulatok is elegendők, de csak akkor, ha van benned mersz, és teszel azért, hogy történjen végre valami veled.

Ez utóbbi elvárással talán nincs is gond, hiszen a négy fal közé szorult élettérbe ritkán robban be a szerelem. A találkozásoknak van abban szerepük, ha a hormontermelődés beindul. Ám hogy mindez ilyen bugyuta módon és közhelyesen történne, ahogyan azt A tökéletes párosítás című Netflix-filmben láthatjuk (rendező: Stuart McDonald), erősen kétséges.

Nem is lehet másra gondolni, csak arra, hogy ahelyett, hogy már régen véget ért volna az egy kaptafára gyártott romkomok ideje, a filmkészítők világában még mindig vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy a butuska filmek jók.  Nem, nem azok.

Egybites és romantikus

Csak néhány példa arra, amit ha az alkotók elkerültek volna, talán forgathattak volna maradandót is.

  • Hősnőnk főnöke nyálas és uralkodó típus, érdekember. (Mert a főnök csakis ilyen lehet, nemde...)
  • Hősnőnk barátnője ellopja hősnőnk ötletét. (Fogadjunk, hogy a végén kibékülnek...)
  • Hősnőnk apjának lelke olyan tiszta, a férfi olyannyira megértő, mintha maga volna Jézus.
  • Hősnőnk tűsarkú cipőben indul felfedezni a vidéki Ausztráliát. 
  • Hősnőnk tűsarkúban vonszolja az úton kerekes bőröndjét.
  • Hősnőnk beáll melózni a farmra, mert kiderül, elkelne még egy munkás kéz. (Aha...) 
  • Hősnőnk akkor is utcai viseletben van, amikor már ganéznia kellene az állatok után.
  • Hősünk titokzatos és jóképű. 
  • Hősünk nagyon izmos, és valamit titkol hősnőnk előtt.
  • A borásznő, akihez hősnőnk üzletet kötni ment, rideg és kimért. (De már tudjuk, hogy a végén biztosan tök jó fej lesz.)
  • Hősnőnk beleszeret Hősünkbe.
  • Hősünk beleszeret Hősnőnkbe.
  • Minden jelenet már csak azért forog, hogy eljussunk az első...

Nos, kár volna felsorolni minden jelenetet, a romkomokon edzett rajongók ugyanis éppen ettől remélik azt, hogy az első érintésnél és csóknál bennük is termelődik némi boldogsághormon, és ezt a vágyat senkitől nem szabad elvitatni. 

Csupán a filmkészítőktől lehetne elvárni, hogy szánjanak némi időt arra, hogy ne egy másik romkom koppintását forgassák újra, és gondolják azt, hogy ha Alaszka helyett Ausztrália a helyszín, ha rénszarvas helyett birka az állat, ha csokoládégyár helyett borbirtok az érték, ha herceg helyett gazdálkodó a jó pasi, akkor az a film már jó lehet.

Kicsi gender, értelmetlen érzékenyítés

Persze nem is feltétlenül gondolnak erre, mert a szakmányban gyártott történetek lényege a kiszámíthatóság, és ha valami csak éppen középszer, akkor az ma már piaci terméknek mondható. Csak arra kell vigyázni, hogy a belefeccölt lóvé kevesebb legyen, mint a kivett haszon. És ne legyenek illúzióink, ha ilyen filmekkel találkozunk, az a gyártóknak még mindig megéri.

Olyannyira, hogy még arra is figyeltek, nem mintha ez a film Hollywoodban valaha is esélyt kapna arra, hogy a legjobb film kategóriájában bármikor is fényévekre képes lenne megközelíteni az Oscar-jelölést, de A tökéletes párosítás az érzékenyítésben is példát akar mutatni. Mindezt úgy teszi – mit tudhatnak ők arról, hogy Magyarországon a család fogalma államilag csakis férfi és nő kapcsolatára szűkül –, hogy az egyik mellékszereplő nő, Sam (Emily Havea) apaként várja boldogan gyermekük születését, és a borászok között is lehet olyan, aki a saját neméhez vonzódik.

Azt számon kérni egy filmtől aligha lehet, hogy megjelenítsen olyan genderszituációkat is, amelyekre az életben is van példa, csak mindezt elhelyezni egy olyan érzelmileg is nettóbitre butított romantikus környezetben, amelyben már maga a romantikus jelző is kétséges, a filmet leginkább az értelmetlen kontraproduktivitás felé sodorja. 

Hiszen ha egy történet nagyon butuska, ha a forgatókönyv szókészlete sem kellően szofisztikált, akkor mindezt megfejelni még egy érzékenyítő üzenettel... Értelmetlen. A hollywoodi filmgyártás már eddig is sokat tett azért, hogy amúgy fontos társadalmi kérdéseket dobjon oda csak úgy a közönségnek, hogy nesztek, ez is a valóság – anélkül, hogy segített volna a látvány megértésében –, de azt aligha vethetjük a filmgyártók szemére, hogy az élet bizony ilyen is, és ezt meg akarják mutatni. Bárcsak tennék mindezt úgy, hogy közben gondolnának arra is, hogy a XXI. század társadalmi és családi mintái korántsem egyszerűek és átláthatók, s főképpen nem minden társadalomban ugyanúgy elfogadottak, hogy azt csak úgy elénk lehetne vetni.

Vagyis ha valaki ezen a nyáron szeretne megindító emberi történetekről filmet nézni, vágyik a romantikára, az nyugodtan lépjen túl A tökéletes párosításon, mert abban legkevésbé a tökélességet kapja meg. Cserében viszont remek romantikus filmek közül választhat, például: Ház a tónál, Minden végzet nehéz, Szerelmünk lapjai, Éjfélkor Párizsban, Mielőtt felkel a nap, Krumplirózsa, A szív hídjai.

3/10